JEGYZET – Olyasmit mondott egy magát szakértőnek tartó illető, amitől megfagyott bennem a vér. A huszonötödik éve állandóan előráncigált gumicsontról, a tulajdon-visszaszolgáltatásról beszéltek, s az eleinte csendesen csordogáló szófolyamot az ősi dák ivadék hirtelen felkorbácsolta annyira, hogy azonnal jelezni kezdett a tudatlanság árhullámára figyelő szenzorom.
2014. szeptember 30., 21:052014. szeptember 30., 21:05
Természetesen erdélyi vonatkozású restitúcióról csevegtek, miről is másról, amikor az én emberem a következőket jelentette ki ország-világ füle hallatára: a magukat történelminek nevező egyházak Erdély legszebb magán- és középületeit hamis papírok bemutatásával egyszerűen ellopták, tettük fölött pedig kül- és belhoni cinkosaik szendén lehunyják a szemüket.
Ezután a kijelentés után pedig elkezdte az államosításnak nevezett megarablás előtt köztudottan egyházaink által alapított és nagyon hosszú időn át működtetett kórház- és iskolaépületeket sorolni, az őt hallgató, még nála is tudatlanabb riporter pedig úgy itta a szavait, mint a sivatagi vándor az oázis üdítő forrásvizét. Időnként bedobott egy-egy álkérdést, kizárólag azért, nehogy a meghívott monologizálására hivatkozva az aznapi adást hónap végén levonják a fizetéséből.
„Szerencsére” ezek a műfelháborodással bedobott ejnye-bejnyék nem zökkentették ki a történelemhez és kultúrtörténethez a legkevésbé sem konyító illetőt, mert ő csak ontotta magából az erdélyi katolikus és református egyház „törvénytelenül” megszerzett tulajdonainak ékesebbnél ékesebb példáit. Én meg csak vártam, hogy meddig lehet ezt még fokozni.
Első indulatomban be akartam telefonálni az adásba, de nem lévén interaktív műsor, úgysem kapcsoltak volna be. Egyébként is ilyen mérvű tudatlansággal fűszerezett rosszindulatot mennyi idő alatt lehetett volna eloszlatni?!
Keserűség lett rajtam úrrá, nagyon gyávának éreztem magam. Szerencsétlen kis kósza porszemnek, aki hiába tudja, hogy neki lenne igaza, a legjobb esetben agyontaposnak. Igen, a legjobb esetben, mert aki képes ekkora aljas hazugságra, az a sárba tiprásnál elképzelhetetlenebb szörnyűségektől sem riadna vissza.
Háborgásomat azzal próbáltam csillapítani, amivel már többször is sikerült: nyelvlélektani morfondírozással. Annak a megfogalmazásával, hogy a mi nyelvünkben miért is nincs meg a „tolvaj kiált tolvajt” szófordulat megfelelő alakja?! Talán azért, mert elég folyamatosan elszenvednünk?!
Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.
A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.
Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.
Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.
Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.
Sok faluban soha nem volt olyan mérvű infrastrukturális fejlesztés, mint az elmúlt két évtizedben. Az aszfaltozás, közművesítés, az új művelődési házak, orvosi rendelők és a felújított iskolák ellenére a romániai falu mégsem vonzó, a fiatalok menekülnek.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!