Amelyek alapján nyilvánvaló, hogy a bukaresti hatalom és ellenzéke – némiképp követve a korábbi EP-választásokon tapasztalt irányvonalat – hangsúlyozottan a hazai témákra, a belpolitikai csatározásokra igyekszik kihegyezni mondanivalóját, és ennek alapján próbálja megszerezni a választópolgárok szavazatát. „Meg kell szabadítanunk az országot a PSD, az ALDE és az RMDSZ alkotta szörnyszülött koalíciótól!” – harsogják az ellenzéki liberálisok; „Ha a felelőtlen ellenzék kerül hatalomra, visszavonják a nyugdíj- és béremelést!” – hangzik a hatalmon lévők replikája. Ennek következtében pedig az egyszerű választó teljesen összezavarodik, elvégre eddig úgy tudta, hogy az európai parlamenti választások nem befolyásolják a hatalomgyakorlást az uniós tagállamokban, és nem is ez alapján alakulnak meg a nemzeti kormányok.

Az persze jó nagy túlzás – hogy ne emlegessünk füllentést –, ha egy jelölt annak ígéretével igyekszik megszerezni a választók támogatását, hogy ennyi és ennyi millió euró uniós támogatást fog kilobbizni hazája számára Brüsszelben. Merthogy ez se nem kompetenciája, se nem feladata, de nem is áll módjában. Köztudott az is, hogy legyen szó bármelyik EU-tagállam polgáráról, roppant nehéz feladat megértetni vele az uniós törvényhozási megmérettetés jelentőségét, és meggyőzni arról: az ő életét is alapvetően befolyásol(hat)ják az Európa Parlamentben hozott döntések. Bármilyen messze is érzi saját szűk pátriájától a brüsszeli-strasbourgi döntéshozatali mechanizmusokat az európai választópolgárok többsége, nem lenne szabad figyelmen kívül hagyni, hogy mindez elsősorban nem az ő hibája, arról nem beszélve, hogy ezeknek a választásoknak a tétjét, az Unió egészének a lényegét nem lehet kizárólag belpolitikai kérdésekre leszűkítve megfogalmazni.

A romániai pártokról lerí, hogy semmilyen víziójuk nincs Európa, az Európai Unió jövőjével kapcsolatban, ennek következtében megoldási javaslatokat sem képesek felmutatni azokra a problémákra – legyen szó demográfiai hanyatlásról, gazdasági kihívásokról, a migráció kérdéséről vagy éppenséggel a klímavédelem tematikájáról –, amelyekkel a kontinens szembesül. De nemcsak a politikai alakulatok, hanem a mindenkori bukaresti kormány felelőssége is óriási a tekintetben, hogy a romániai lakosság jelentős része nem sikertörténetként, hanem éppenséggel kudarcként éli meg az ország tizenkét évvel ezelőtti EU-csatlakozását, beleértve az azóta eltelt időszakot is. Egyre többen látják úgy, hogy Románia nem képes élni az uniós tagság nyújtotta lehetőségekkel, és ez egyformán érvényes a politikai téren elszenvedett kudarcokra (gondoljunk csak az igazságügy terén folytatott, szűnni nem akaró ellenőrzési mechanizmusra, amely miatt beláthatatlan a schengeni integráció időpontja), valamint az életminőség javítására.

Óriási kihívás lesz urnák elé csalogatni a választópolgárokat májusban, amikor az elmúlt hónapokban a bukaresti kormánynak saját, vagyis a Románia által delegált uniós biztossal sem sikerült közös nevezőre jutnia még azzal kapcsolatban sem, hogy milyen projektekre hívhat le közösségi támogatást. A Románia részvételével rendezett első, 2009-es EP-választáson mindössze 27, 2014-ben pedig 32 százalékos volt a részvétel nálunk, ami jóval kevesebb a 42 százalékos uniós átlagnál. Ha a román pártok továbbra is az őszi államfő-, valamint a jövő évi helyhatósági és parlamenti választás politikai előjátékának tekintik az idei EP-megmérettetést, akkor nem is lehet fokozottabb érdeklődésre számítani a választók részéről. Mindez ugyanakkor azzal is együtt jár, hogy ugyanilyen mértékben csökken a polgároknak az EU-ba, annak intézményeibe vetett bizalma is.