Öngól

Öngól

VEZÉRCIKK – Az adóbegyűjtés hatékonyságának felpörgetése helyett egyelőre úgy tűnik, hogy újabb öngólt lőtt a Ponta-kormány – hiszen ahelyett, hogy több pénzt tudnának szerezni az államkassza számára, még nagyobb kiesést okoznak azáltal, hogy bezáratják azokat a vendéglátó-ipari egységeket, ahol a pénztárgépbe beütött összeg és a tényleges bevétel nem egyenlő.

Bálint Eszter

2015. március 29., 19:412015. március 29., 19:41

Az alapötlettel nem is lenne baj, hiszen – főként a szolgáltatások terén – a piacot nagyban jellemzi az adócsalás, a gazdaság kifehérítésére tett valamennyi kísérlet üdvözlendő tehát.

Két fontos tényezőt azonban figyelmen kívül hagytak a nyugtaszabályozás szigorításakor. Elsősorban arra nem voltak tekintettel, hogy a szolgáltatói ágazatban ott van a borravaló intézménye, amitől nem lehet elvonatkoztatni, amikor azt vesszük górcső alá, hogy mekkora a leszámlázott pénzösszeg, s mekkora a tényleges bevétel. Miközben az ágazat képviselői évek óta sürgetik a borravaló törvényes keretek közé terelését, a kormány csak utólag döbbent rá, hogy a probléma mielőbbi orvoslásra szorul.

A felismerés azonban nem járt azzal, hogy ideiglenesen felfüggesszék az ellenőrzéseket, vagy legalább megelégedjenek a szabálytalan egységek figyelmeztetésével, hanem az ellenőrök azután is büntettek, hogy ők maguk sem tudták megmondani a kárvallottaknak, hogyan kellene úgy eljárniuk, hogy az ne ütközzön törvénybe.

És itt jön a második logikai bukfenc. Az ellenőrök ugyanis amellett, hogy óriási pénzbírságokat rónak ki, a tevékenység 30 napra történő felfüggesztését is elrendelik, tehát meg sem adják a lehetőséget a szolgáltatónak, hogy visszatermelje a kiesett öszszegeket, arról nem is beszélve, hogy legyen miből kifizetnie alkalmazottait.

Vannak vállalkozók, akik máris kilátásba helyezték, hogy fizetés nélküli szabadságra küldik dolgozóikat. Ha pedig nincs termelés, nincs fizetés, akkor adó sincs, ami pedig a legtöbb esetben nagyobb kiesést okoz az államkasszának, mint a kirótt bírság összege.

Mindez olyan körülmények között, hogy néhány hónap múlva áfacsökkentésre készül a kormány. A kieső források pótolására pedig máig nem mutattak egy életképes forgatókönyvet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 12., péntek

Fegyverrel a külhoni románok védelmében?

Ha minden rosszul megy, nem csupán Oroszországgal, de akár még a szomszédaival is konfliktusba kerülhet Románia azon törvénymódosítás nyomán, amely szerint Bukarest akár katonai erővel is megvédheti az ország határain kívül élő román állampolgárokat.

Fegyverrel a külhoni románok védelmében?
Fegyverrel a külhoni románok védelmében?
2024. április 12., péntek

Fegyverrel a külhoni románok védelmében?

2024. április 10., szerda

Ki oltja le utolsóként a villanyt Romániában?

A demográfiai szakemberek kongatják a vészharangot az ország lakosságának drasztikus fogyásáról. Már olyan szintű az apadás, hogy hónapról hónapra dőlnek meg a negatív rekordok. Az ország jövője azonban nem foglalkoztatja a román politikai osztályt.

Ki oltja le utolsóként a villanyt Romániában?
2024. április 05., péntek

A TikTok-AUR-generáció

Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.

A TikTok-AUR-generáció
A TikTok-AUR-generáció
2024. április 05., péntek

A TikTok-AUR-generáció

2024. március 29., péntek

Köszi, bihari magyar politikum, miattatok szégyellem, hogy váradi vagyok

A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.

Köszi, bihari magyar politikum, miattatok szégyellem, hogy váradi vagyok
2024. március 27., szerda

A fogatlan emberek országa

Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.

A fogatlan emberek országa
A fogatlan emberek országa
2024. március 27., szerda

A fogatlan emberek országa

2024. március 22., péntek

Putyin marad

Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.

Putyin marad
Putyin marad
2024. március 22., péntek

Putyin marad

2024. március 19., kedd

Megtűrt vagy száműzött magyar nyelv Erdélyben

Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.

Megtűrt vagy száműzött magyar nyelv Erdélyben
2024. március 17., vasárnap

Anyai pofonok és kényszermunka mínusz 30 fokban

Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.

Anyai pofonok és kényszermunka mínusz 30 fokban
2024. március 15., péntek

Magyar–román együttműködés Iohannisért?

Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.

Magyar–román együttműködés Iohannisért?
2024. március 12., kedd

Lecsillapított aranyláz, felfokozott diverziók

Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.

Lecsillapított aranyláz, felfokozott diverziók