Nyomulás böjt előtt

Nyomulás böjt előtt

JEGYZET – A jelek szerint visszacseppentünk a fenékig tejfel cseberbe, dúl a jólét, a határ már megint a csillagos ég. 

Molnár Judit

2016. június 12., 19:492016. június 12., 19:49

Ha bárki is kételkedne előbbi kijelentésemben, mondván, hogy a családi költségvetés tüzetes megvizsgálása után épp az ellenkezőjére jutottak, vagyis úgy tűnik, inkább rosszabbul élnek, nos valószínűleg valamilyen nagyon fontos tételt kifelejthettek a kimutatásból, ezért a borúlátó ellenkezés.

S hogy mi is lehet az a bizonyos fontos pénzügyi tétel?! Mi más, mint az úton-útfélen kínált banki hitel. Hiszen ahol nincs jólét, ott kölcsönt sem ad a leginkább együgyű bankár sem. Gondoljunk csak a közel tíz évvel ezelőtti, még durván számítva két esztendeig sem tartó, nagy bummnak nevezett időszakra, amikor egy-egy film legizgalmasabb részébe harsogott hirtelen bele a tíz perc alatt kiutalandó hitel, amihez se szülői vagy munkaadói biztosíték nem volt szükséges, még csak jövedelemigazolás sem, csak a személyi igazolvány. És a jónép szedte is a kölcsönöket, olyan hiúsági dolgokra, amivel jól fel lehetett bosszantani a kollégákat, de ami nélkül boldogan meg lehetett volna lenni.

Aztán betört a válság, amit – választások küszöbén lévén – megpróbáltak eltagadni, a voks után viszont azt is a krízis nyakába sózták, aminek esetleg semmi köze nem volt hozzá. A havi részleteket törleszteni kényszerültek pedig?! Aki nem engedett a rongyrázás kísértetének, annak is bőven akad a baráti-ismeretségi körében olyan, aki ma is a bankhitel miatt siránkozik. A legnagyobb baj az, hogy a csábító reklámok megint elszaporodtak. Tágabb és szűkebb környezetemben ugyan legfeljebb hajdan jó nevű termelési egységek ledózerolását látom, nem bővítését-építését, de lehet, már úgy megromlott a szemem, hogy nem látok be azokba a titkos zugokba, ahol dübörög a jólétet biztosító termelés. Ám nem tilthatja meg senki az aggódást, amikor naponta látom a tíz évvel ezelőttihez hasonlító banki hitelnyomulást.

Bocsánat, azért van egy kis változás: most haza sem kell menni a kérés benyújtása és az összeg felvétele között, mert állítólag a kijáratnál várja az „okos” klienst a tetemes pénzcsomag. Nem szeretnék tékozló észosztónak a szerepében tetszelegni, úgyhogy halkan mondom: a nyomulás után következő böjt alatt már késő lesz a siránkozás. Kár volna egy újabb kárért!

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 05., péntek

A TikTok-AUR-generáció

Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.

A TikTok-AUR-generáció
A TikTok-AUR-generáció
2024. április 05., péntek

A TikTok-AUR-generáció

2024. március 29., péntek

Köszi, bihari magyar politikum, miattatok szégyellem, hogy váradi vagyok

A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.

Köszi, bihari magyar politikum, miattatok szégyellem, hogy váradi vagyok
2024. március 27., szerda

A fogatlan emberek országa

Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.

A fogatlan emberek országa
A fogatlan emberek országa
2024. március 27., szerda

A fogatlan emberek országa

2024. március 22., péntek

Putyin marad

Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.

Putyin marad
Putyin marad
2024. március 22., péntek

Putyin marad

2024. március 19., kedd

Megtűrt vagy száműzött magyar nyelv Erdélyben

Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.

Megtűrt vagy száműzött magyar nyelv Erdélyben
2024. március 17., vasárnap

Anyai pofonok és kényszermunka mínusz 30 fokban

Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.

Anyai pofonok és kényszermunka mínusz 30 fokban
2024. március 15., péntek

Magyar–román együttműködés Iohannisért?

Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.

Magyar–román együttműködés Iohannisért?
2024. március 12., kedd

Lecsillapított aranyláz, felfokozott diverziók

Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.

Lecsillapított aranyláz, felfokozott diverziók
2024. március 08., péntek

Kampányháború

Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.

Kampányháború
Kampányháború
2024. március 08., péntek

Kampányháború

2024. március 06., szerda

Mennyi idő alatt számolódnak fel a falvaink?

Sok faluban soha nem volt olyan mérvű infrastrukturális fejlesztés, mint az elmúlt két évtizedben. Az aszfaltozás, közművesítés, az új művelődési házak, orvosi rendelők és a felújított iskolák ellenére a romániai falu mégsem vonzó, a fiatalok menekülnek.

Mennyi idő alatt számolódnak fel a falvaink?