Édes teher a publicista számára, amikor csupán egy évvel a Saul fia Oscar-sikere után újabb magyar film Oscar-díja kapcsán kell méltató cikket írnia, miután Deák Kristóf Mindenki című alkotása is elnyerte az amerikai filmakadémia díját.
2017. február 27., 21:032017. február 27., 21:03
Hiszen most már nem arról kell értekezni, hogy több évtized múltán ismét csúcsra ért a magyar filmművészet, hanem arról, hogy a magyar film újra megvetette a lábát a nemzetközi filmgyártás elit ligájában, a magyar filmesek ismét folyamatosan és megbízhatóan nívós filmeket forgatnak.
Lényegtelen, hogy ezúttal „csak” a legjobb rövidfilmnek járó díjat nyerte el magyar alkotás. Egyrészt egy, a magyarországihoz hasonló kaliberű filmipar számára szinte a nullával egyenlő annak az esélye, hogy kétszer egymás után a legjobb egész estés külföldi film kategóriájában legyen az első – már egyáltalán a jelöltek közé jutás is nagy eredmény –, másrészt pedig egy minőségi rövidfilm elkészítése sem kisebb művészi és intellektuális feladat. És hogy az Oscar-duplázás nem véletlen, azt az is bizonyítja, hogy alig több, mint egy héttel korábban egy másik magyar film is rangos díjat kapott: Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje nyerte el az Arany Medvét a Berlinálén. A mostani sikerekhez a tehetséges rendezők mellett óhatatlanul szükség volt az újjászervezett támogatási rendszerre is. Akinek jobb rálátása van a helyzetre, az talán el tudja dönteni, mennyire megalapozottak az Andy Vajna vezette Filmalap elleni szakmai, illetve politikai alapú támadások. Egy dolog ugyanakkor elvitathatatlan: az alap létrejötte nyomán jutott több olyan film is az elkészítéséhez nélkülözhetetlen anyagi forrásokhoz, amely aztán a legelismertebb nemzetközi szemléken öregbítette és öregbíti a magyar filmesek hírnevét, és viszi a magyarok jó hírét. Igaz, hogy a Mindenki nem a Filmalap, hanem az NMHH támogatásával készült, ugyanakkor a többi olyan, hangos sikert aratott film, amely igen, már felhívta a nemzetközi közvélemény figyelmét a magyar filmesekre, és olyan helyzetet teremtett, amelyben nem lehet szó nélkül elmenni a magyar alkotások mellett.
A jelek szerint fennállnak a feltételei annak, hogy ez a trend folytatódjon. Persze nem haragszunk meg, ha nem nyer minden évben Oscar-díjat egy magyar alkotás – épp elég nívós filmszemle van a világban ahhoz, hogy az Oscar-szobrocskán kívül is számos értékes elismerést söpörjenek be a magyar filmek. A magyar alkotók most ismét megmutatták: rajtuk igazán nem múlik, hogy tényleg így legyen.
Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.
A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.
Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.
Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.
Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.
Sok faluban soha nem volt olyan mérvű infrastrukturális fejlesztés, mint az elmúlt két évtizedben. Az aszfaltozás, közművesítés, az új művelődési házak, orvosi rendelők és a felújított iskolák ellenére a romániai falu mégsem vonzó, a fiatalok menekülnek.
szóljon hozzá!