Kiss Judit

Kiss Judit

Magasság, mélység

2018. október 11., 18:392018. október 12., 11:08

2018. október 11., 18:392018. október 12., 11:08

Bár e sorok írásakor nem tudni még pontosan, ki és miért tette, a tény mindenképpen sokatmondó: barbár módon eltávolították az egyik legeredményesebb magyar hegymászó, a Csomolungma első magyar meghódítója, a csíkszeredai születésű Erőss Zsolt emlékére állított gránittáblát az Oltár-kőről.

A 2013-ban a himalájai Kancsendzönga megmászása után örökre eltűnt Hópárduc 13 évesen mászta meg a Békás-szoros legszembetűnőbb sziklatornyát, halála után ezért állítottak neki táblát ott, ahonnan most a gyanú szerint a Neamţ megyei hegyi csendőrök tüntették el az emlékjelet. Hogy miért? Ha erre nincs is egyelőre kézzelfogható magyarázat, csak gyanú és a gyanúsítottak részéről ködösítés, a legtöbben ugyanarra gondolnak: zavarta a Neamţ megyeieket, hogy egy magyar hegymászó emlékét őrzi gránittábla, amely mit ad Isten, éppen a centenárium évében kezdett szemet szúrni. Olyannyira, hogy valakik fáradságot nem kímélve eltávolították a szikláról, amelynek megmászásához profi felszereléssel kell elindulnia nem is akárkinek, hanem tapasztalt alpinistának.

Azért is kelt döbbenetet ez a barbár, kegyeletet nem ismerő, vandál szándék és tett, mert a világ legmagasabb csúcsait meghódító Erőss Zsolt az erdélyi és magyarországi magyarok számára a magasságot jelképezte, de az egész románság is büszke lehet rá. Csúcstámadásaival, csúcshódításaival nem pusztán csodálatot keltett, hanem kicsit mindenki úgy érezte, hogy minket, az útjait csak távolról figyelőket is magával vitt a világ tetejére. Nyilván a 8586 méter magas Kancsendzönga örök havában nyugvó Hópárduc ilyen jellegű jelképisége nem csorbulhat amiatt, mert holmi orvszándékú, centenáriumukat mámorosan ünneplők nem riadnak vissza egy gránittábla eltüntetésétől. Azonban akaratlanul is az jut eszünkbe, hogy az effajta orvszándéknak, az ennyire mélyre süllyedt kegyeletrombolásnak talán nincsenek is határai.

A több nyolcezrest meghódító nagyváradi Varga Csaba – aki Erőss Zsoltot tekintette példaképének – idén a Kancsendzönga alaptáborában állított emlékjelet saját kezűleg a Hópárducnak. A mostani hír hallatán keserűen azt írta, reméli, legalább a himalájai helyről nem távolítják el az emléktáblát. Mi is reméljük, hogy a mélység nem érhet föl a magassághoz.

korábban írtuk

Ismeretlen tettes ellen tesznek feljelentést az összetört emléktábla ügyében a hegyimentők
Ismeretlen tettes ellen tesznek feljelentést az összetört emléktábla ügyében a hegyimentők

Ismeretlen tettesek letörték azt az emléktáblát, amelyet a Békás-szorosban levő Oltár-kő tetején állítottak Erőss Zsolt hegymászó emlékére. A gránittábla darabjait megtalálták, ismeretlen tettes ellen feljelentést tesznek – jelezte Fekete Örs, a Hargita megyei hegyimentő-szolgálat vezetője.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

A TikTok-AUR-generáció

Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.

Balogh Levente

Balogh Levente

Köszi, bihari magyar politikum, miattatok szégyellem, hogy váradi vagyok

A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.

Makkay József

Makkay József

A fogatlan emberek országa

Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.

Balogh Levente

Balogh Levente

Putyin marad

Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.

Makkay József

Makkay József

Megtűrt vagy száműzött magyar nyelv Erdélyben

Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.

Kiss Judit

Kiss Judit

Anyai pofonok és kényszermunka mínusz 30 fokban

Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.

Balogh Levente

Balogh Levente

Magyar–román együttműködés Iohannisért?

Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.