Kisebbségi térképek

Kisebbségi térképek

Hogy a román nyilvánosság ingerküszöbét ezúttal is csak a néhány főnyi és percnyi hőzöngés érte el a székely szabadság napja alkalmával, igazából meg sem lepődünk, bár kétségtelenül nagyon várjuk már, hogy végre az érdemi üzenetekből is meghalljanak valamit a túloldalon.

2014. március 12., 20:192014. március 12., 20:19

Nem győzünk viszont csodálkozni azon a kettős mércén, amelyet szemrebbenés nélkül alkalmaz a román külpolitika, amikor a szomszédos országokban élő különböző közösségek sorsa kerül terítékre. Ha a Pruton túli románokról van szó, sem alkotmányos, sem európai egyezményekbe foglalt akadályok nem gátolják Bukarestet a nemzeti önazonosság és az örök történelmi összetartozás elvének hangoztatásában. És így van ez jól, egy anyaország, igenis, pillanatig sem hagyja magára országhatárokon túlra szorult sajátjait.

Minden alkalommal kiveri viszont a biztosítékot, ha a romániai magyarság ügyét bármilyen geopolitikai eseménnyel összefüggésben meri emlegetni valaki. A szelektív témakezelés újabb minősített esete a Tőkés László ellen indított támadás, miután az EP-képviselő a földkerekség pillanatnyilag egyik legforróbb helyének számító Krím félsziget egyik őshonos népcsoportjának sanyarú sorsával merészelte párhuzamba állítani a romániai magyarságot fenyegető veszélyeket.

Pedig nyugodtan említhette volna a félsziget igen ingatag státusát is, mint az európai határok „érinthetetlenségének” ellenpéldáját. Olyan esetként, amelynek tárgyalásakor – a putyini nagyhatalmi úthenger dübörgését nem felejtve – nem érdemes mellőzni azt az apróságot sem, amit a küszöbön álló népszavazás egyértelműsít majd: melyik országhoz is kíván tartozni a félsziget lakóinak többsége?

Victor Ponta szerint Tőkésnek fogalma sincs, hol van a Krím félsziget. A román kormányfőnek viszont vagy tényleg fogalma sincs az általa irányított ország egyik-másik régiójának lényegéről, vagy nagyon is tisztában van, mit is akarnak például a Székelyföldön. Ezért aztán soha nem lehet elégszer felfrissíteni a román politikai elit térképészeti ismereteit. Akár Krím felől közelítve.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 10., szerda

Ki oltja le utolsóként a villanyt Romániában?

A demográfiai szakemberek kongatják a vészharangot az ország lakosságának drasztikus fogyásáról. Már olyan szintű az apadás, hogy hónapról hónapra dőlnek meg a negatív rekordok. Az ország jövője azonban nem foglalkoztatja a román politikai osztályt.

Ki oltja le utolsóként a villanyt Romániában?
2024. április 05., péntek

A TikTok-AUR-generáció

Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.

A TikTok-AUR-generáció
A TikTok-AUR-generáció
2024. április 05., péntek

A TikTok-AUR-generáció

2024. március 29., péntek

Köszi, bihari magyar politikum, miattatok szégyellem, hogy váradi vagyok

A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.

Köszi, bihari magyar politikum, miattatok szégyellem, hogy váradi vagyok
2024. március 27., szerda

A fogatlan emberek országa

Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.

A fogatlan emberek országa
A fogatlan emberek országa
2024. március 27., szerda

A fogatlan emberek országa

2024. március 22., péntek

Putyin marad

Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.

Putyin marad
Putyin marad
2024. március 22., péntek

Putyin marad

2024. március 19., kedd

Megtűrt vagy száműzött magyar nyelv Erdélyben

Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.

Megtűrt vagy száműzött magyar nyelv Erdélyben
2024. március 17., vasárnap

Anyai pofonok és kényszermunka mínusz 30 fokban

Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.

Anyai pofonok és kényszermunka mínusz 30 fokban
2024. március 15., péntek

Magyar–román együttműködés Iohannisért?

Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.

Magyar–román együttműködés Iohannisért?
2024. március 12., kedd

Lecsillapított aranyláz, felfokozott diverziók

Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.

Lecsillapított aranyláz, felfokozott diverziók
2024. március 08., péntek

Kampányháború

Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.

Kampányháború
Kampányháború
2024. március 08., péntek

Kampányháború