JEGYZET – Mint egy valamirevaló ülőszobor, csak bámultam magam elé moccanatlanul, úgy hallgattam az újabb kampánybeli blődlit: egymást túllicitálva sorolták a különböző pártok szenátor- és képviselőjelöltjei programjuk sarkalatos pontjait.
2016. november 27., 19:162016. november 27., 19:16
Első látásra én vagyok eszement, amiért csodálkozom a teljesen normális jelenségen, de ez csak a látszat. Az említett kardinális pontok ugyanis majdnem teljesen fedik egymást, mondhatni azonosak. Ha valaki azt hinné, létfontosságú kérdések sürgős megoldásáról van szó, vagy a tövig rágott csont autópálya szajkózásáról, téved: ami nélkül semmiképpen sem vághatunk neki az elkövetkező négy évnek, azok különböző szobrok állítása, kisebb-nagyobb emlékházak megnyitása, hőssé avatások rezesbanda-kísérettel, márványtáblák leleplezése.
Igen, csupa ilyen felemelő cselekedet! Minden egyéb tökéletesen rendben van, nyakig tapicskolunk a tejben és mézben, már csak szobrok és emlékházak hiányától szenvedünk. Borzasztó – dünnyögöm, holott nagyon jól tudom, nem számít újdonságnak ez az egész szobrozás. Valamikor a 19. század viharos történelmi eseményei nyomán lett divat a kettős szempontú szoborközpontúság: vagy amikor nagyon jól ment minden, és volt, mivel dicsekedni, vagy amikor nagyon rosszul, és akkor meg az egyetlen öröm a semmi helyett állított szobor.
A 20. század aztán büszkén vitte tovább a volt szobrozást, megfűszerezve a döntögetés, költöztetés, beolvasztás, újraöntés lázas sürgölődésével. Most megint ugyanott vagyunk, ahol a part szakad: a sok partvonalon kívüli befelé ácsingózó azt gondolja, a szobroktól és emlékházaktól elakad a szavazópolgár lélegzete, honfiúi keble dagadozik, és gyorsan a kellő helyre pecsétel, nehogy ájulás legyen a vége. De melyik a kellő hely, hogyha mind ugyanazt fújja?! Ők nem hallják, mit beszélnek?! Vagy ha ők nem, valaki más a környezetükből igazán szólhatna.
De nem és nem! Miközben beszélnek, feltehetőleg már számolgatják, mit és mennyit hoz majd a konyhára, ha sikerül a partvonalon belülre kerülniük. És azt sem tartom kizártnak, hogy a kirakatban egymás ellen ágálók a hátsó szobák mélyén jó előre megegyeztek, ki milyen szobrot fog ajánlani, kikről akar majd megemlékezni, hogy ha az egészből nem lesz semmi, nyugodtan mondhassák: ők a legjobbat akarták, de lám, az ellentábor mást akart. Mi meg?! Akiknek a bőrére megy ez az egész szavazósdi, mit tehetünk? Kínálkozunk modellnek: csak öntsenek le betonnal, és kész a „remekmű”?! Jobb híján elmegy!
Egyszerre van könnyű, illetve nehéz dolga az RMDSZ-nek az idei választási szuperévben, ami számos új kihívás elé állítja az alakulatot.
Ha minden rosszul megy, nem csupán Oroszországgal, de akár még a szomszédaival is konfliktusba kerülhet Románia azon törvénymódosítás nyomán, amely szerint Bukarest akár katonai erővel is megvédheti az ország határain kívül élő román állampolgárokat.
A demográfiai szakemberek kongatják a vészharangot az ország lakosságának drasztikus fogyásáról. Már olyan szintű az apadás, hogy hónapról hónapra dőlnek meg a negatív rekordok. Az ország jövője azonban nem foglalkoztatja a román politikai osztályt.
Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.
A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.
Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.
Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!