VEZÉRCIKK – Tíz nap múlva a futball ismét felszínre hozza, mi lapul a sötét mélyben magyarok és románok között. A sors akarta úgy, hogy a két nemzet dédelgetett jelképei, a labdarúgó-válogatottak újfent szembekerüljenek egymással, és hogy a pályán megméretkező kiválasztottak mellett a nemzeti csapatok legfanatikusabb szurkolói is megmutassák, mire képesek.
2014. szeptember 30., 21:062014. szeptember 30., 21:06
Mindannyian jól tudjuk: kizárt, hogy nem lesz balhé Bukarestben. Az viszont nagyon nem mindegy, hogy a szövetségi vezetők, a játékosok, a szurkolók, a rendfenntartók mindent tőlük telhetőt megtesznek-e, hogy elkerüljék a szégyenteljes jeleneteket.
Sajnos nem ez olvasható ki a Román Labdarúgó-szövetség hozzáállásából, amely a diszkriminációellenes tanács elnökének fülét is zavaró dalt íratott az Iris zenekarral a válogatott számára. A „Gyerünk rájuk, az anyjukra!” sort is tartalmazó „drukkerhimnuszt” éppen a magyarok ellen mutatják be több mint 50 ezer amúgy is feltüzelt néző előtt.
A vendégek szektorában helyet kapó mintegy 2800 magyar szurkoló többsége ebből semmit sem fog érteni, ám az északírek elleni megalázó bemutatkozás, illetve az elmúlt időszak egymás elleni eredményei miatt amúgy is frusztrált fanatikusokat minden bizonynyal nem kell majd külön hergelni.
A gyűlölködő huligánok soha nem fognak kibékülni, viszont közös, teljesíthető feladatként kitűzhető, hogy egyre kevesebben legyenek. Kicsiben működik: egy nagynevű, most a harmadosztályban vergődő partiumi klub magyar vezetője a minap csupán egy közös beszélgetés révén elérte, hogy csapata román szurkolói elismerjék, baklövés volt, amikor néhány társuk egy meccsen „magánszorgalomból” egy „Székelyföld nem létezik” feliratú transzparenst tartott fél percig a magasba.
Ez az az ösvény, ami számunkra az egyetlen járható út itt, Erdélyben. Ezt tudniuk kell azoknak a magyarországi drukkereknek is, akik a román–magyar összecsapásra készülnek: nem lehet csak az a céljuk, hogy törjenek-zúzzanak Bukarestben, mert mi isszuk meg a levét. Meg kell érteniük – elvárjuk tőlük, hiszen egy nyelvet beszélünk.
Ha minden rosszul megy, nem csupán Oroszországgal, de akár még a szomszédaival is konfliktusba kerülhet Románia azon törvénymódosítás nyomán, amely szerint Bukarest akár katonai erővel is megvédheti az ország határain kívül élő román állampolgárokat.
A demográfiai szakemberek kongatják a vészharangot az ország lakosságának drasztikus fogyásáról. Már olyan szintű az apadás, hogy hónapról hónapra dőlnek meg a negatív rekordok. Az ország jövője azonban nem foglalkoztatja a román politikai osztályt.
Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.
A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.
Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.
Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!