Amennyire abszurd, sajnos épp annyira a szomorú valóságot mutatja a fenti mondat, a helyzetet pedig még Monty Pythonibb magasságokba emeli, hogy a vállalkozó azt mondja, nem tudott arról, hogy fizetnie kell a kitermelésért, ekkora áron viszont köszöni szépen, inkább rothadjon meg az egész. És nem ez az egyetlen kudarca a rendszerváltás óta eltelt több mint két és fél évtized magánosításainak, az ásványvíz-palackozás és Kovászna megye pedig az ipar szinte valamennyi ágazatával és szinte valamennyi megyével behelyettesíthető.

A kilencvenes évek elején megkötött privatizációs szerződésekben még falból rögzítették, hogy a magánosítás feltétele a tevékenység folytatása, ám rövid idő után bebizonyosodott, hogy sem az, aki vállalta, sem az, aki megkövetelte nem hitt ebben egy másodpercig sem. Erdély- és Partium-szerte málladozó gyárépületek, valóságos szellemtanyák fogadják a nagyobb települések határában az arra autózókat, akad olyan is, ahol még a diktátort vagy a kommunizmust éltető táblákat sem távolította el senki. Talán mert nem származott belőlük haszna. A gépeket ellenben eladták ócskavasnak, az ablakok, téglák és más hasznosítható tárgyak pedig valószínűleg sok ingatlanban hirdethetik a „szocializmus dicsőségét\".

Persze ezek között az üzemek között szép számban találunk olyanokat, amelyek működtetését semmi nem indokolta, na már azontúl, hogy jó okot szolgáltattak a betelepítésekre. Ha az elkapkodott (azt hogy miért, most ne firtassuk, tudjuk jól mindannyian) privatizációktól meg is menekültek volna, a piaci verseny egy-kettőre bebizonyította volna életképtelenségüket.

A székelyföldi borvizek palackozása azonban semmiképp sem sorolható ebbe a kategóriába, és ezt jól bizonyítja a Hargita megyei töltőüzemek sikere is. Visszatérve például a bodoki példához: a licitre szintén jelentkező helyi és megyei önkormányzat valószínűleg jó gazdája lett volna a palackozónak, hiszen ott élve látják, mekkora kiaknázatlan potenciál rejlik még mindig a forrásokban. Most viszont azt mondják, hiába kínálja nekik bérbe a létesítményt a bukaresti vállalkozó, nem élhetnek a lehetőséggel.

Nem is lenne fair egyébként még fizetni is annak, aki nem tudta, mire vállalkozik. Inkább a jogszabályi környezet szorul sürgős módosításra, hogy ne adjon lehetőséget a hasonló visszaélésekre, legyenek azok szándékosak. vagy sem, ne nyílhasson többé lehetőség arra, hogy egy térség meghatározó brandjét büntetlenül felszámolhassák.