VEZÉRCIKK – Ahogy közeledik az időpont, amikor a magyar választópolgárok ismét eldönthetik, mely politikai erőnek szavaznak bizalmat, hogy további négy évig irányíthassa Magyarországot, úgy merül fel egyre gyakrabban az ellenzéki erők összefogásának témája.
2017. január 16., 22:122017. január 16., 22:12
Az ok egyszerű: a kormányzó Fidesz–KDNP jelen állás szerint – ahogy az elmúlt években folyamatosan – még mindig toronymagasan élen áll a pártfpreferenciákat mutató listákon, így legyőzésére, vagy legalábbis megszorongatására csakis akkor mutatkozhat esély, ha az ellenzéki erők valamilyen formában közösen indulnak.
Mivel azonban a magyarországi politikai berendezkedés nem teszi lehetővé, hogy egy politikai erő az utolsó utáni pillanatig titokban tartsa miniszterelnök-jelöltjének nevét – ahogy az Romániában történt –, hanem az egyik legalapvetőbb fontosságú tényező a kormányfőjelölt személye, a baloldali ellenzék meglehetősen nehéz helyzetben van. Az MSZP és a DK ugyanis eddig nem igazán volt képes olyan képet nyújtani, mintha megújultak volna – előbbiben a megmaradt régi motorosok mellett nehezen találni olyan fiatal, új arcokat, akik képesek lehetnének kirángatni a pártot a szakadékból, utóbbi pedig az elnök Gyurcsány Ferenc ellentmondásos, megosztó személyisége miatt csupán egy szűk, szektaszerű kör támogatását élvezi, amelynek legfőbb jellemzője a Gyurcsány iránti feltétlen áhítat, illetve az Orbán Viktorral szembeni zsigeri gyűlölet.
Az MSZP most megpróbálja azon politikusát előrángatni a cilinderből, aki országos ismertségű ugyan, de nem, vagy kollégáihoz képest jóval kevésbé használódott el az országos pártpolitikában: Botka László szegedi polgármesterről van szó, aki sikeres és viszonylag – legalábbis a többi baloldali politikushoz képest – hitelesnek is tűnik. Az mindenképpen az előnyére szólhat, hogy a szegediek akkor is neki szavaztak bizalmat, amikor más, egykor bevehetetlen MSZP-s fellegvárnak számító városok egymás után választottak kormánypárti elöljárót.
A baloldali összefogás kérdése ugyanakkor nem kevés dilemmát vethet fel. A Gyurcsány-párttal való esetleges szövetkezés ugyanis elidegenítheti a volt miniszterelnökkel torkig levő baloldali szavazókat, a vele való szövetség Botkára is rossz fényt vetne, másrészt pedig a kettős állampolgárságról szóló 2004. decemberi népszavazás előtt a határon túli magyarok ellen folytatott gyűlöletkampány miatt Gyurcsány személye mozgósíthatja a határon túli szavazópolgárokat a baloldali összefogással szemben.
Az alig mérhető támogatottságú kis pártok vélhetően nem sokat hoznának a konyhára, az LMP-t pedig „árulónak” kiáltották ki, amiért pragmatikusan gondolkodva és cselekedve parlamenti támogatást nyújtott a kormányoldalnak az új alkotmánybírák kinevezésekor, ami szintén kérdésessé teszi egy „egységfront” kialakulását.
Főleg úgy, hogy a magyar politikai szféra háromosztatú, hiszen ott van a hol második, hol harmadik legnagyobb támogatottsággal rendelkező Jobbik, amely most, az eredeti, szélsőjobb elemeket hordozó „radikális” eszméknek hátat fordítva sokat veszített ugyan a népszerűségéből, de nélküle igencsak kétes lenne egy kormánybuktatást célzó ellenzéki összefogás sikere. Márpedig jelenleg úgy tűnik, nincs az a cukiságkampány, ami képes lenne Vona Gábor pártelnök maradék hitelének a megtartására, ha a kötelező kvótákról szóló alkotmánymódosítás bojkottja után most még össze is fogna az eddig folyamatosan szidott és kárhoztatott baloldallal csak azért, hogy egy jobbközép kormányt megbuktasson.
Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.
A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.
Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.
Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.
Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.
Sok faluban soha nem volt olyan mérvű infrastrukturális fejlesztés, mint az elmúlt két évtizedben. Az aszfaltozás, közművesítés, az új művelődési házak, orvosi rendelők és a felújított iskolák ellenére a romániai falu mégsem vonzó, a fiatalok menekülnek.
szóljon hozzá!