Az ok egyszerű: a kormányzó Fidesz–KDNP jelen állás szerint – ahogy az elmúlt években folyamatosan – még mindig toronymagasan élen áll a pártfpreferenciákat mutató listákon, így legyőzésére, vagy legalábbis megszorongatására csakis akkor mutatkozhat esély, ha az ellenzéki erők valamilyen formában közösen indulnak.

Mivel azonban a magyarországi politikai berendezkedés nem teszi lehetővé, hogy egy politikai erő az utolsó utáni pillanatig titokban tartsa miniszterelnök-jelöltjének nevét – ahogy az Romániában történt –, hanem az egyik legalapvetőbb fontosságú tényező a kormányfőjelölt személye, a baloldali ellenzék meglehetősen nehéz helyzetben van. Az MSZP és a DK ugyanis eddig nem igazán volt képes olyan képet nyújtani, mintha megújultak volna – előbbiben a megmaradt régi motorosok mellett nehezen találni olyan fiatal, új arcokat, akik képesek lehetnének kirángatni a pártot a szakadékból, utóbbi pedig az elnök Gyurcsány Ferenc ellentmondásos, megosztó személyisége miatt csupán egy szűk, szektaszerű kör támogatását élvezi, amelynek legfőbb jellemzője a Gyurcsány iránti feltétlen áhítat, illetve az Orbán Viktorral szembeni zsigeri gyűlölet.

Az MSZP most megpróbálja azon politikusát előrángatni a cilinderből, aki országos ismertségű ugyan, de nem, vagy kollégáihoz képest jóval kevésbé használódott el az országos pártpolitikában: Botka László szegedi polgármesterről van szó, aki sikeres és viszonylag – legalábbis a többi baloldali politikushoz képest – hitelesnek is tűnik. Az mindenképpen az előnyére szólhat, hogy a szegediek akkor is neki szavaztak bizalmat, amikor más, egykor bevehetetlen MSZP-s fellegvárnak számító városok egymás után választottak kormánypárti elöljárót.

A baloldali összefogás kérdése ugyanakkor nem kevés dilemmát vethet fel. A Gyurcsány-párttal való esetleges szövetkezés ugyanis elidegenítheti a volt miniszterelnökkel torkig levő baloldali szavazókat, a vele való szövetség Botkára is rossz fényt vetne, másrészt pedig a kettős állampolgárságról szóló 2004. decemberi népszavazás előtt a határon túli magyarok ellen folytatott gyűlöletkampány miatt Gyurcsány személye mozgósíthatja a határon túli szavazópolgárokat a baloldali összefogással szemben.

Az alig mérhető támogatottságú kis pártok vélhetően nem sokat hoznának a konyhára, az LMP-t pedig „árulónak” kiáltották ki, amiért pragmatikusan gondolkodva és cselekedve parlamenti támogatást nyújtott a kormányoldalnak az új alkotmánybírák kinevezésekor, ami szintén kérdésessé teszi egy „egységfront” kialakulását.

Főleg úgy, hogy a magyar politikai szféra háromosztatú, hiszen ott van a hol második, hol harmadik legnagyobb támogatottsággal rendelkező Jobbik, amely most, az eredeti, szélsőjobb elemeket hordozó „radikális” eszméknek hátat fordítva sokat veszített ugyan a népszerűségéből, de nélküle igencsak kétes lenne egy kormánybuktatást célzó ellenzéki összefogás sikere. Márpedig jelenleg úgy tűnik, nincs az a cukiságkampány, ami képes lenne Vona Gábor pártelnök maradék hitelének a megtartására, ha a kötelező kvótákról szóló alkotmánymódosítás bojkottja után most még össze is fogna az eddig folyamatosan szidott és kárhoztatott baloldallal csak azért, hogy egy jobbközép kormányt megbuktasson.