VEZÉRCIKK – Lassan odajutunk, hogy meg sem lepődünk azon, ha újabb kudarcba fulladt autópálya-építésről kapunk hírt. Ma is felkelt a nap, a kutyák ugatnak, a sztrádatervek pedig dugába dőlnek – valahogy így néznek ki romániai mindennapjaink.
2016. szeptember 04., 19:072016. szeptember 04., 19:07
Most éppen az észak-erdélyi autópálya Bors–Berettyószéplak-szakasza a téma, ahol még az amerikai Bechtel épített meg – konkrétan a semmi közepén – egy völgyhidat, aminek állagfelújítására egyébként egy centet sem fordítottak azóta. Tavaly májusban viszont úgy tűnt, hogy újra sínre kerül a projekt, s előbb-utóbb ezen a hatvan kilométeren is 130 kilométer/órás sebességgel száguldhatunk, ha arra akad dolgunk. De kár volt ezredszer is hinni abban, hogy valami előrelépés történhet, 2016 szeptemberét írjuk, és a szerződésbontás tűnik valószínűbb forgatókönyvnek, mint a munkálatok elkezdése.
Nyáron Horvátországban, az Isztriai-félszigeten nyaraltunk. Ez azt jelenti, hogy Debrecenben felmentünk az autópályára, az Adriai-tenger csábító, hihetetlenül kék partjainál pedig leszálltunk arról, s nem kellett egyetlen percig sem 50 kilométer/órás sebességgel járda nélküli településeken zötykölődnünk, ahogyan azt tesszük például a Székelyföld felé.
Mit tudhatnak a magyar, illetve a horvát hatóságok, amit Bukarestben nem? – merül fel a kérdés ilyenkor, hiszen emberi ésszel felfoghatatlan, hogy miközben sorra érnek a román határ közelébe a magyarországi sztrádaszakaszok, Horvátországot pedig keresztül-kasul szeli az autópálya-hálózat, addig nálunk fel se lángol rendesen a remény, máris érkezik a hír arról, hogy hiába volt minden, marad az E60-as vagy a mindössze a táj szépségeinek megcsodálására alkalmas vonatozás. Már akinek van egy napja hegyeket és völgyeket bámulni napestig ahelyett, hogy optimális esetben, autópályán három, na, jó, legtöbb négy óra alatt Nagyváradról Csíkszeredába érne. Miért szívatja minden sztrádaépítő Bukarestet, amikor ugyanazok a cégek máshol rendesen elvégzik a munkát? Talán azért, mert lehet?
Így nálunk csak kampányban, és akkor is csak papíron épülnek autópályák. Ha pedig a szakértői kormány sem tud rendet vágni a több mint egy évtizedes sztrádamizériában, már nem is reménykedünk abban, hogy egy politikai kabinetnek ez sikerülne. Láttuk ugyanis már mindkét nagypártot és holdudvarát sztrádát építeni, vagyis nem építeni, és nálunk fordulhatott elő az is, hogy a kampányidőszakban átadott sztrádaszakaszt később vissza kellett bontani, hogy a szabványoknak megfelelően újjáépítsék.
Ha minden rosszul megy, nem csupán Oroszországgal, de akár még a szomszédaival is konfliktusba kerülhet Románia azon törvénymódosítás nyomán, amely szerint Bukarest akár katonai erővel is megvédheti az ország határain kívül élő román állampolgárokat.
A demográfiai szakemberek kongatják a vészharangot az ország lakosságának drasztikus fogyásáról. Már olyan szintű az apadás, hogy hónapról hónapra dőlnek meg a negatív rekordok. Az ország jövője azonban nem foglalkoztatja a román politikai osztályt.
Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.
A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.
Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.
Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!