Árgus szemmel

Árgus szemmel

Bukaresti biztonságpolitikai elemző bizonygatta a brüsszeli terrorcselekményeket kommentálva, hogy Romániában aligha fordulhatnának elő a múlt hetihez hasonló merényletek, mivel nálunk – és általában a volt szocialista országokban – sokkal éberebbek és hatékonyabbak a titkosszolgálatok, mint a nyugat-európai államokban.

Rostás Szabolcs

2016. március 30., 19:362016. március 30., 19:36

Hogy éberebbek, és a megfigyelésük széles körre kiterjed, abban tényleg megegyezhetünk, a hatékonyságukkal kapcsolatosan azonban erősek a fenntartásaink. Az intézmény tavalyi mérlegét ismertetve a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) vezetője például fényes vívmányaik közé sorolta a szélsőségesség megfékezését, valamint a hazai terrorcselekmények megelőzését.

Mármost az autonómiatörekvések nemzetbiztonsági kockázatként történt tálalása óta jól tudjuk, mit ért a Szekuritáte jogutódja szélsőséges elemek és cselekedetek alatt, sőt azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy 2015-ben egyetlen terrorgyanús ügyet sikerült felgöngyölítenie a hírszerzésnek, mégpedig az állítólagos kézdivásárhelyi merényletkísérletet. A napnál is világosabb, hogy a hazai titkosszolgálatok kapva kaptak a legújabb merényletek, valamint az Európára fokozott kockázatot jelentő terrorizmus nyomán kialakult közhangulaton, amelyet hatalmuk megszilárdítására próbálnak felhasználni.

Bár semmiféle bizonyítékkal nem tudott szolgálni, Dacian Cioloş kormányfő a SRI jelentésére hivatkozva fontosnak tartotta bejelenteni, hogy terroristák román feltöltőkártyákat használtak merényleteik előkészítésére. Borítékolható, hogy a hírszerzés ennek alapján ki fogja verni a parlamentből a névtelen kártyák betiltását, de számítani lehet arra is, hogy egy füst alatt megkönnyítik a telefonos és internetes kommunikáció általános megfigyelését is.

Hogy ezáltal Románia újabb lépést tesz afelé, hogy a megfigyeltek országává váljék, afelől nem lehetnek kétségeink, abban azonban ne legyünk bizonyosak, hogy mindez kizárólag a polgárok biztonságát szolgálja. Már csak azért sem, mert sokakban még elevenen él a diktatúra mindenre kiterjedő figyelmének emléke, arra pedig a közelmúlt szolgáltat példát, miként lehet valakiket titkosszolgálati segédlettel úgy megbírságolni, hogy ott sem voltak a „tett” helyszínén.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 10., szerda

Ki oltja le utolsóként a villanyt Romániában?

A demográfiai szakemberek kongatják a vészharangot az ország lakosságának drasztikus fogyásáról. Már olyan szintű az apadás, hogy hónapról hónapra dőlnek meg a negatív rekordok. Az ország jövője azonban nem foglalkoztatja a román politikai osztályt.

Ki oltja le utolsóként a villanyt Romániában?
2024. április 05., péntek

A TikTok-AUR-generáció

Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.

A TikTok-AUR-generáció
A TikTok-AUR-generáció
2024. április 05., péntek

A TikTok-AUR-generáció

2024. március 29., péntek

Köszi, bihari magyar politikum, miattatok szégyellem, hogy váradi vagyok

A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.

Köszi, bihari magyar politikum, miattatok szégyellem, hogy váradi vagyok
2024. március 27., szerda

A fogatlan emberek országa

Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.

A fogatlan emberek országa
A fogatlan emberek országa
2024. március 27., szerda

A fogatlan emberek országa

2024. március 22., péntek

Putyin marad

Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.

Putyin marad
Putyin marad
2024. március 22., péntek

Putyin marad

2024. március 19., kedd

Megtűrt vagy száműzött magyar nyelv Erdélyben

Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.

Megtűrt vagy száműzött magyar nyelv Erdélyben
2024. március 17., vasárnap

Anyai pofonok és kényszermunka mínusz 30 fokban

Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.

Anyai pofonok és kényszermunka mínusz 30 fokban
2024. március 15., péntek

Magyar–román együttműködés Iohannisért?

Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.

Magyar–román együttműködés Iohannisért?
2024. március 12., kedd

Lecsillapított aranyláz, felfokozott diverziók

Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.

Lecsillapított aranyláz, felfokozott diverziók
2024. március 08., péntek

Kampányháború

Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.

Kampányháború
Kampányháború
2024. március 08., péntek

Kampányháború