Az Egyesült Államok számára egyáltalán nem ismeretlen a Romániában élő nemzeti kisebbségek, köztük a magyarok helyzete.
2016. szeptember 12., 20:032016. szeptember 12., 20:03
Nem is lehet számára idegen a téma, elvégre elmúltak már azok az idők, amikor Amerika – és vele együtt tulajdonképpen az egész Nyugat – alaposan megszűrt információkat kapott az országban uralkodó állapotokról, emiatt pedig kritikátlanul elhitte és elfogadta azt, amit a bukaresti kommunista rezsim propagandája „beadagolt” neki. Például a Ceaușescu-diktatúra bikkfanyelvén arról, hogy „a román nép és az együtt élő nemzetiségek szoros testvéri egységben a szocialista Románia nagy családját alkotják”.
A washingtoni külügyminisztérium Romániáról évente kibocsátott emberi jogi jelentései rendre arról tanúskodnak, hogy a tengerentúl nagyon is tisztában vannak azzal, miképpen érvényesülnek az emberi, ezen belül a kisebbségi jogok az országban. Pontosan tudják, miként tiltják, akadályozzák a hatóságok és az önkormányzatok a magyar nyelv hivatalos használatát, a kétnyelvű helységnévtáblák elhelyezését, miként utasítja el hosszú ideje a román állam az önálló, állami finanszírozású magyar egyetem létrehozását, hogyan folyik szisztematikus hadjárat a székely zászló és egyéb székelyföldi szimbólumok ellen. És a sort folytathatnánk a csángóföldi magyarórák akadályoztatásával, az egyházi és közösségi ingatlanok restitúciójának késlekedésével.
A baj csak az, hogy a magyar közösség képviselői által több-kevesebb intenzitással jelzett problémakörök tudomásulvételén és csokorba gyűjtésén túlmenően Amerika nemigen tesz lépéseket ezeknek a gondoknak az orvoslásáért. Csak egy példa. Az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége a minap dörgedelmes hangvételű közleményben bírálta a román jegybankot (BNR) amiatt, hogy egykori, a Vasgárdával és a legionáriusmozgalommal rokonszenvező elnökét is ábrázoló emlékérmét bocsátott ki. Szóra sem méltatja viszont a diplomáciai képviselet a magyar jelképek üldöztetését.
Dicséretes, hogy az amerikai nagykövet végre személyesen igyekszik tapasztalatokat szerezni a tömbmagyar Székelyföld valóságáról, megkeseredik azonban a szánk íze, amikor a „kisebbségek tiszteletben tartása” fontosságának hangsúlyozása közben nem pontosítja, milyen csoport, közösség tagjaira utal tulajdonképpen. A feladat tehát nem könnyű: arról kell meggyőzni Amerika képviselőjét, hogy a dolgok nevén nevezésén túlmenően konkrét lépéseket is tegyen magyarügyekben.
Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.
A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.
Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.
Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.
Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.
Sok faluban soha nem volt olyan mérvű infrastrukturális fejlesztés, mint az elmúlt két évtizedben. Az aszfaltozás, közművesítés, az új művelődési házak, orvosi rendelők és a felújított iskolák ellenére a romániai falu mégsem vonzó, a fiatalok menekülnek.
szóljon hozzá!