Amikor a trónjáról közel hetven éve lemondott egykori uralkodóról kiderült, hogy leukémia miatt kórházi kezelésre szorult, a sajtóorgánumok jelentős része megszakította műsorát, és „breaking news”-ként számolt be az eseményről, amelyet hosszasan tárgyaltak, a politikusok pedig nem győzték hangsúlyozni, mennyire kívánják az agg exuralkodó gyógyulását.

Hasonló reakcióknak lehetünk tanúi most, a volt uralkodó felesége, Anna egykori Bourbon–Pármai hercegnő halála kapcsán, akit annak ellenére is következetesen királynéként emlegetnek, hogy sohasem koronázták meg – lévén a királyság eltörlése után lett Mihály felesége –, így csupán címzetes királynéként emlegethető. A gyász és a veszteség természetesen tiszteletben tartandó – de éppen emiatt visszás a romániai közélet magatartása.

Szó sincs amúgy arról, hogy jómagam megveszekedett republikánus volnék – a köztársaságot semmivel sem tartom előbbre való, jobb államformának, mint egy alkotmányos monarchiát, ahol az uralkodó valóban a politikum fölött álló államfőként, stabil igazodási pontként szolgálhat a gyakran minősíthetetlen hangnemű és színvonalú politikai adok-kapok közepette. Bár éppen a két világháború közötti Románia a bizonyíték arra, hogy a monarchia sem mindig megoldás – elég csak II. Károly nőügyeire, botrányaira, majd az általa bevezetett királyi diktatúrára gondolni. És persze az sem mellékes, hogy a monarchia sem jelentett gátat a magyar közösség és a többi kisebbség jogfosztásával szemben, sőt a Román Királyság élen járt a kisebbségi jogok lábbal tiprásában, így számunkra már csak ezért sem feltétlenül rokonszenves.

Ehhez persze a most elhunyt Anna címzetes királynénak vajmi kevés köze van – mint ahogy a mai romániai valóságnak is kevés köze van az egykori román uralkodói családhoz. Ehhez képest a kormány gyásznappá nyilvánította a temetését, az állami vezetők pedig nem győznek kondoleálni. Ennek nyomán pedig nehéz attól a gondolattól szabadulni, hogy valamiféle kisebbségi komplexus, kulturális és civilizációs lemaradás legalább a külsőségek szintjén történő kompenzálását célzó össznépi hisztériáról van szó.

A baj csak annyi, hogy nem attól lesz egy balkáni korrupciós fészekből tiszteletre méltó hagyományokkal bíró európai ország, hogy egy nem létező királyság nem létező királynéját olyan külsőségek között temeti el, mintha valóban egy hosszú évtizedekig hivatalban lévő koronás főtől búcsúzna. Hanem attól, ha a polgárok életminőségét javító, a gazdaságot, az oktatás és az egészségügy működésének zavartalanná tételét szavatoló, a bürokráciát csökkentő törvényeket fogadnak el – és be is tartják azokat.

Amíg ez nem megy, addig maradnak a mostani „királyi” temetéshez hasonló pótcselekvések.