Álkirályság és pótcselekvés

Álkirályság és pótcselekvés

VEZÉRCIKK – Mintha Romániában 1947-ben nem törölték volna el a királyságot, olyan érzése támad az embernek az utóbbi időben, ha az egykori uralkodói család tagjaival kapcsolatos történésekre a román média és politikum részéről érkező reakciókat figyeli.

Balogh Levente

2016. augusztus 04., 20:082016. augusztus 04., 20:08

Amikor a trónjáról közel hetven éve lemondott egykori uralkodóról kiderült, hogy leukémia miatt kórházi kezelésre szorult, a sajtóorgánumok jelentős része megszakította műsorát, és „breaking news”-ként számolt be az eseményről, amelyet hosszasan tárgyaltak, a politikusok pedig nem győzték hangsúlyozni, mennyire kívánják az agg exuralkodó gyógyulását.

Hasonló reakcióknak lehetünk tanúi most, a volt uralkodó felesége, Anna egykori Bourbon–Pármai hercegnő halála kapcsán, akit annak ellenére is következetesen királynéként emlegetnek, hogy sohasem koronázták meg – lévén a királyság eltörlése után lett Mihály felesége –, így csupán címzetes királynéként emlegethető. A gyász és a veszteség természetesen tiszteletben tartandó – de éppen emiatt visszás a romániai közélet magatartása.

Szó sincs amúgy arról, hogy jómagam megveszekedett republikánus volnék – a köztársaságot semmivel sem tartom előbbre való, jobb államformának, mint egy alkotmányos monarchiát, ahol az uralkodó valóban a politikum fölött álló államfőként, stabil igazodási pontként szolgálhat a gyakran minősíthetetlen hangnemű és színvonalú politikai adok-kapok közepette. Bár éppen a két világháború közötti Románia a bizonyíték arra, hogy a monarchia sem mindig megoldás – elég csak II. Károly nőügyeire, botrányaira, majd az általa bevezetett királyi diktatúrára gondolni. És persze az sem mellékes, hogy a monarchia sem jelentett gátat a magyar közösség és a többi kisebbség jogfosztásával szemben, sőt a Román Királyság élen járt a kisebbségi jogok lábbal tiprásában, így számunkra már csak ezért sem feltétlenül rokonszenves.

Ehhez persze a most elhunyt Anna címzetes királynénak vajmi kevés köze van – mint ahogy a mai romániai valóságnak is kevés köze van az egykori román uralkodói családhoz. Ehhez képest a kormány gyásznappá nyilvánította a temetését, az állami vezetők pedig nem győznek kondoleálni. Ennek nyomán pedig nehéz attól a gondolattól szabadulni, hogy valamiféle kisebbségi komplexus, kulturális és civilizációs lemaradás legalább a külsőségek szintjén történő kompenzálását célzó össznépi hisztériáról van szó.

A baj csak annyi, hogy nem attól lesz egy balkáni korrupciós fészekből tiszteletre méltó hagyományokkal bíró európai ország, hogy egy nem létező királyság nem létező királynéját olyan külsőségek között temeti el, mintha valóban egy hosszú évtizedekig hivatalban lévő koronás főtől búcsúzna. Hanem attól, ha a polgárok életminőségét javító, a gazdaságot, az oktatás és az egészségügy működésének zavartalanná tételét szavatoló, a bürokráciát csökkentő törvényeket fogadnak el – és be is tartják azokat.

Amíg ez nem megy, addig maradnak a mostani „királyi” temetéshez hasonló pótcselekvések.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 05., péntek

A TikTok-AUR-generáció

Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.

A TikTok-AUR-generáció
A TikTok-AUR-generáció
2024. április 05., péntek

A TikTok-AUR-generáció

2024. március 29., péntek

Köszi, bihari magyar politikum, miattatok szégyellem, hogy váradi vagyok

A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.

Köszi, bihari magyar politikum, miattatok szégyellem, hogy váradi vagyok
2024. március 27., szerda

A fogatlan emberek országa

Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.

A fogatlan emberek országa
A fogatlan emberek országa
2024. március 27., szerda

A fogatlan emberek országa

2024. március 22., péntek

Putyin marad

Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.

Putyin marad
Putyin marad
2024. március 22., péntek

Putyin marad

2024. március 19., kedd

Megtűrt vagy száműzött magyar nyelv Erdélyben

Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.

Megtűrt vagy száműzött magyar nyelv Erdélyben
2024. március 17., vasárnap

Anyai pofonok és kényszermunka mínusz 30 fokban

Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.

Anyai pofonok és kényszermunka mínusz 30 fokban
2024. március 15., péntek

Magyar–román együttműködés Iohannisért?

Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.

Magyar–román együttműködés Iohannisért?
2024. március 12., kedd

Lecsillapított aranyláz, felfokozott diverziók

Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.

Lecsillapított aranyláz, felfokozott diverziók
2024. március 08., péntek

Kampányháború

Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.

Kampányháború
Kampányháború
2024. március 08., péntek

Kampányháború

2024. március 06., szerda

Mennyi idő alatt számolódnak fel a falvaink?

Sok faluban soha nem volt olyan mérvű infrastrukturális fejlesztés, mint az elmúlt két évtizedben. Az aszfaltozás, közművesítés, az új művelődési házak, orvosi rendelők és a felújított iskolák ellenére a romániai falu mégsem vonzó, a fiatalok menekülnek.

Mennyi idő alatt számolódnak fel a falvaink?