JEGYZET – Próbálkozom szülővárosom visszaszeretésével. Nem nagyon akar sikerülni. Pedig a kiszeretés olyan gyorsan ment: soha nem hittem volna, hogy néhány nap alatt idegen lesz számomra az a hely, amit olyan sokadmagammal együtt a világ közepének tartottam.
2016. augusztus 21., 19:002016. augusztus 21., 19:00
Amikor erőszakosan elzárták előlem a jó hat évtizede ismert – egyenes – utat itthonról a városközpont felé, rákényszerítettek megkerülni a fél várost, majdnem ismeretlen helyeken bóklászva, napról napra erősebben éreztem, hogy semmi közöm az egészhez.
Az aszfalttörés folytonos vad zaja és a felvert eszméletlen kosz már csak hab volt a tortán. Nyilvánosan is, magánbeszélgetésben is állandóan panaszoltam a munkamenetben észlelt hanyagságot és fejetlenséget, mígnem aztán kezdett alakulgatni az új imázs: előbb a tér készült el, aztán látszott, hogy előbb vagy utóbb a híd is elkészül. Igyekszem elfelejteni a híd megnyitásával kapcsolatos sok-sok hazugságot, hogy ekkor meg akkor, hogy csak próbanyitás volt (?), az igazi majd máskor – és hasonlók, ennek vége: mondhatni rajtaütésszerűen az utoljára köztudatba dobott határidőt pontosan betartották.
Persze a híd még nincs száz százalékban készen, még van rajta fúrni-faragni való, de megindult az autóforgalom, és most már kezd városhoz hasonlítani a környék. Néhány buszjárat vonala is megváltozott, többek közt a mi „házi” járatunk, aminek egyik megállója épp a házunk előtt van, és eljuthatunk vele sok helyre. Az új útvonal napi jövés-menéseimhez még megfelelőbb is – úgyhogy örvendeztem egy fél napig. Másnap ugyanis kiderült, hogy szó sincs a ránk kényszerített túlélési verseny végéről, mivel a könnyebb közlekedés útjába újabb és újabb járdabontást iktattak, például épp az egyik újonnan megállapított megállónál iktatva ki teljesen a járdahasználatot, az úttestre, akrobatikus gyakorlatokra kényszerítve az ott leszállókat, hátha sikerül élve kikerülniük a siető autók közül.
Hogy miért nem lehetett azon a szakaszon addig kicserélni a csöveket, amíg be nem indult a megváltozott forgalom?! Talán éppen azért, amiért makacsul nem akarják bekapcsolni a Holdas templomnál, a legforgalmasabb útkereszteződésben az amúgy régről ottfelejtett, de áramellátással nem rendelkező irányítólámpákat. Már arra is gondoltam, hogy a városvezetés szeretné minél inkább elidegeníteni a váradiakat a városuktól, ne érezzék olyan furcsán magukat a helyi betelepedők. Akik talán csak ezután szeretnének bele, a visszaszeretésről még nincs semmi fogalmuk.
Ha minden rosszul megy, nem csupán Oroszországgal, de akár még a szomszédaival is konfliktusba kerülhet Románia azon törvénymódosítás nyomán, amely szerint Bukarest akár katonai erővel is megvédheti az ország határain kívül élő román állampolgárokat.
A demográfiai szakemberek kongatják a vészharangot az ország lakosságának drasztikus fogyásáról. Már olyan szintű az apadás, hogy hónapról hónapra dőlnek meg a negatív rekordok. Az ország jövője azonban nem foglalkoztatja a román politikai osztályt.
Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.
A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.
Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.
Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!