Ideális esetben az ilyesmi úgy zajlik, hogy a pártok már jó előre megnevezik kormányfőjelöltjüket, hogy a választópolgárok tudják: ki akar majd az ő voksaikra hivatkozva kormányozni. A PSD esetében azonban ezt egyetlen kicsiny, de el semmiképpen sem hanyagolható tény akadályozza: hogy pártelnöküket és potenciális miniszterelnök-jelöltjüket, Liviu Dragneát tavasszal jogerősen két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték választási csalás miatt. A PSD iránti szimpátiával korántsem vádolható államfő, Klaus Johannis már jó előre jelezte: nem bíz meg kormányalakítással olyan személyt, akit jogerősen elítéltek, vagy aki ellen bűnvádi eljárás zajlik. Ezzel tulajdonképpen beavatkozott a kampányba, hiszen emlékeztette a nagyközönséget: a PSD ebben a tekintetben nagyon nem tiszta.

A szociáldemokraták amúgy tudatában vannak, hogy Dragnea kormányfőjelöltként történő megnevezése óriási támadási felületet jelentene, ezért aztán lebegtetik a jelölt kilétét, mondván: majd a választások után megnevezik. És elvileg igazuk is van, mert még az ellenfelek felmérései is azt mutatják, hogy a párt nagyjából 40 százalék körüli támogatottsággal rendelkezik, vagyis az nem igazán kérdés, hogy megnyerik-e a választást, az már annál inkább, hogy képesek lesznek-e kormányt alakítani. Ehhez ugyanis nekik is, valamint szövetségesüknek, az ALDE-nak is kellő támogatást kell elérnie. (És ha kettejüknek sincs meg, még mindig ott van harmadiknak az RMDSZ – már ha eléri az 5 százalékot, és nem csupán az alternatív küszöb segítségével jut be.) Dragnea esélyeit tovább rontja az a törvény, amelyet tizenöt éve épp egy PSD-kormány idején fogadtak el, és amely kerek perec kimondja: elítélt személy nem lehet kormánytag.

Jelenleg tehát a párt éppen zsákbamacskát árul az országnak, ami a legkevésbé sem korrekt eljárás a választópolgárokkal szemben. Jellemző, hogy ennek – valamint annak, hogy egy elítélt vezeti – ellenére, illetve a jobbközép oldal szétforgácsoltsága miatt mégis ez a legnépszerűbb alakulat. Úgyhogy amennyiben a PSD nem talál alternatív jelöltet, illetve ha a másik oldal pártjai nem szerepelnek olyan jól, hogy tárgytalan legyen a szociáldmeokraták kormányalakításáról beszélni, könnyen megtörténhet, hogy a választás utáni időszak a kormány megalakulása és a kormányzati munka megkezdése helyett parttalan jogászkodással telik majd, amelyikben az egyik oldal a hatályos törvényeket, a másik viszont a választópolgárok felhatalmazását hozhatja fel érvként. És előfordulhat, hogy a döntő szót végül az alkotmánybíróságnak kell kimondania. Pedig ha valamire nincs szüksége az országnak, az éppen egy újabb, a kormányfő személyéről szóló politikai adok-kapok.