Köztudott, hogy a kibicnek semmi sem drága: képes „jó” tanácsként azt is a fülébe suttogni pártfogoltjának, hogy még húszra is kérjen új lapot, hisz neki nincs pénze a játékban, nem nyer, de nem is veszít soha, csak az eszét fecsérli.
2016. június 21., 19:042016. június 21., 19:04
2016. június 22., 11:362016. június 22., 11:36
Ez a mi gondoskodó, aggódó stb. állam atyuskánk viszont túltesz a legagyafúrtabb kibicen is: a sok megvezetett ember nemzeti érzelmeinek húrjait pengetve dobta be a jelszót, hogy „Brâncusi a tied (is)!” És megelőlegezve a büszkén dagadó keblek telitalálatát, mindannyiunk nevében pókerarccal beígérte a sarkán guggoló alaktalan hölgyeményért a potom 11 millió eurót. Majd pedig nekilátott begyűjteni a pénzt. Azzal nem számolt, hogy a nemzeti sóhajtozásokra bármikor kész alattvalók a zsebükbe már ritkábban nyúlnak, különösen mivel annyi csalásról, átverésről, megkopasztásról hallott mindenki, hogy legalább úgy meggondolja az ilyen délibábos célra történo adakozást, mint a legkezdobb huszonegyező a húszra való lapkérést.
Arról nem esett szó, hogy az adakozók közt milyen algoritmus szerint dekkolna a műkincs, de felhányták a jónépnek, hogy egy ekkora érték nem hozza a lóvét a házhoz. Mintha egyszerű kavics volna. Nincs nekem semmi bajom Brâncusi mesterrel, a munkái értékét sem vitatom, az pedig legyen az én hibám, hogyha bölcsességről beszélünk (a guggoló nőszemély A Föld bölcsessége névre hallgat), akkor Rodin Gondolkodója ugrik be elsőre, másodjára és sokadikra is. Ennek ellenére franciaként sem öntenék be tetemesebb összeget a Rodin-mű állami megkaparintásába, de ha műgyűjtő lennék jelentős magángyűjteménnyel, az más volna.
És arról még említést sem tettem, hogy ismerve a hazai közvagyon-magánvagyon nagyon bonyolult viszonyát, kételkedem, hogy bárki is visszakapna egyetlen centet is, ha netalántán a nagy adakozási kedv túlcsordulna az ominózus tizenegymillión – euróban számolva. Vagy ha egy dúsgazdag műgyűjtő a tizenegyre ráígérne néhány milliót, és megvenné az államtól, akkor hány fityinget látna a vételárból a sok adakozó kedvű trikolór szívű?!
Kérdések feltéve, választ természetesen nem várok. Csak még annyit, hogy bizony hízott egy kicsit a májam, amikor a kevés bevétel miatti dorgáló szavakat meghallottam: lám-lám, a honfitársak is ébredeznek és átlátnak már a kibic „nagylelkűségén”!
Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.
A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.
Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.
Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.
Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.
Sok faluban soha nem volt olyan mérvű infrastrukturális fejlesztés, mint az elmúlt két évtizedben. Az aszfaltozás, közművesítés, az új művelődési házak, orvosi rendelők és a felújított iskolák ellenére a romániai falu mégsem vonzó, a fiatalok menekülnek.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!