Vásárok helye lesz Vásárhely

Vásárok helye lesz Vásárhely

Fotó: Haáz Vince

Kilenc termelő érkezett pénteken 150 kilométeres sugarú körzetből a vásárhelyi Petry-udvarba, hogy megmutassa, mire képes az erdélyi magyar, székely kistermelő.

Bakó Zoltán

2016. január 24., 18:592016. január 24., 18:59

A szervező hús- és hentesárugyártó és -forgalmazó, vásárhelyi Petry cég az élelmiszerekre összpontosított az első alkalommal szervezett helyi termelők vásárán (Local Farmers\' Market). A vállalat korábban kézműves vásárt szervezett, akkor vásárhelyi és Maros megyei kézműiparosok, faragott és festett faeszközöket, játékokat, kozmetikumokat készítők, keramikusok, bőrdíszművesek, szőttesszövők jöttek el, de érkeztek távolabbi vidékekről is.

„Ha van Székelyudvarhelynek, Csíkszeredának, Nagyszebennek ilyen vására, miért ne lehetne Marosvásárhelynek is? Annál is inkább, mert ebben a városban régebbi a vásártartási jog, megvan a hagyomány, meg aztán a város nevében is benne van, vásáros hely. Az említett városokban pedig már jól működő, bejáratott hagyomány az ilyen jellegű vásártartás, beigazolódott, hogy kielégíti a vásárlók és termelők igényeit is\" – mondta a cég marketingigazgatója, Bálint-Pál Erika. A terv az, hogy – a kézműves vásártól függetlenül, de azzal együtt – mindkét vásár szervezését hagyományossá tegyék. A hagyományos élelmiszertermékek vásárát a tervek szerint tavasszal, nyáron és ősszel is megtartják.

Diós sajt, rumos kolbász

Székelydájáról bivalytejet feldolgozó, Homoródalmásról különleges sajtféléket készítő családi vállalkozás, Koronkából házi szörpöket készítő, egy vásárhelyi ribizliszörpöt készítő vállalkozó érkezett a vásárra. De a kibédi Orbán-pálinkafőzde, a marosszentgyörgyi, pityókás kenyeret készítő pékség, a kelementelki borászat, egy marosvásárhelyi méhész is felsorakoztatta termékeit.

A Romániai Magyar Gazdák Egyesületének Maros megyei szervezete a termelők azonosításával, mozgósításával támogatta a vásár szervezését. Fülöp Szabolcs Székelydájáról érkezett bivalytejből készült különlegességeivel. A családi vállalkozás 18 bivallyal rendelkezik. Ebből hét fejős, azok tejéből készül az itt bemutatott és árusított húszféle termék, amelyek között joghurt, mozzarella, francia típusú érlelt, félkemény, 3-4 hónapos érlelésű, almás, diós, fokhagymás ízesítésű sajt is található.

Fülöp Szabolcs egyébként református lelkész, a családi vállalkozást a feleségével és három kisgyerekével tartja fenn. Érdekességként elmondta, a bivaly, ez az erélyi őshonos állat rendkívüli módon kötődik az emberhez, ha az jól bánik vele. A család alig néhány éves legkisebb gyereke is bátran bánik az állatokkal, azok mindent megengednek a kisfiúnak, cibálhatja, taszigálhatja őket.

A másik sajtos, aki Homoródalmásról érkezett, faszénnel ízesített lágy sajtot, erdélyi fűszernövények őrleményébe göngyölt félkemény, érlelt sajtféléket, paprikával, borssal ízesített, forrázott sajtféléket árusított. A házigazdák standján a hagyományosan Vásárhely környéki módon ízesítésett véres, májas, disznófősajt mellett három különleges kolbászfélét is lehetett találni: sajttal, szilvaízzel és kubai rummal kevertet, ízesítettet. Utóbbi kettőről a Petry hentese elmondta, a tévhitek ellenére nem úgy készül, hogy a disznót leitatják szilvóriummal, rummal, esetleg feletetik vele a család szilvalekvár-készletét, s utána levágják, majd feltöltik kolbásznak, hanem saját recept szerint adagolják a kolbászmasszához a sajtot, rumot, szilvalekvárt, aszalt szilvát.

Hordótűznél melegedni

Minden standon lehetett kóstolgatni, emellett a mínusz tíz fok alatti hidegben a látogatókat forralt borral, teával, kávéval, szendvicsekkel kínálgatták, egy nagy üstben pedig olvadt zsírban fortyogott az aranysárga tepertő. Amikor teljesen kiolvadt, elkészítették, a látogatók, vásárlók pedig kóstolgathatták finom, friss marosszentgyörgyi pityókás kenyérrel, veres hagymával. Az egyik sarokban, hordótűz mellett melegedhettek az árusok, vásárlók, nézelődők.

A hideg ellenére meglehetősen sokan keresték fel a késő délutánig nyitva tartó kiállítást, ez pedig arra enged következtetni, hogy jó eséllyel hagyománnyá válik a farmervásár. Ha pedig nem lesz elég a cégudvar, ki lehet lépni annak szorításából a lépcsők alatti kis közbe – latolgattuk a távlati lehetőségeket a marketingigazgatóval.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 12., péntek

Erdélyi turnén ünnepli születésnapját Oszvald Marika Kossuth-díjas színésznő, operetténekes

Erdélyi turné keretében lépnek színpadra a napokban a Budapesti Operettszínház művészei. Oszvald Marika, Peller Károly és Faragó András előadásában az operettirodalom legnépszerűbb szerzői, köztük Kálmán Imre, Lehár Ferenc örökzöldjei csendülnek fel.

Erdélyi turnén ünnepli születésnapját Oszvald Marika Kossuth-díjas színésznő, operetténekes
2024. április 12., péntek

Interaktív kutyás workshop előzi meg a Lassie mozifilm kolozsvári vetítését

Különleges élményben lesz részük azoknak a kolozsvári mozinézőknek, akik szombatra jegyet váltanak a Lassie - Állati mentőakció (Lassie – A New Adventure) című filmre.

Interaktív kutyás workshop előzi meg a Lassie mozifilm kolozsvári vetítését
2024. április 09., kedd

Bemutatták III. Károly királynak az őt ábrázoló új fontbankókat

Bemutatta kedden a brit uralkodónak az őt ábrázoló új fontbankókat a Bank of England kormányzója.

Bemutatták III. Károly királynak az őt ábrázoló új fontbankókat
2024. április 08., hétfő

Határon túli diákok is népszerűsíthetik természeti értékeiket a nyíregyházi honismereti akadémián

Határon túli diákok jelentkezését is várják a magyarországi Honismereti Szövetség Látható csodák című, 7–12. osztályosok számára meghirdetett pályázatára.

Határon túli diákok is népszerűsíthetik természeti értékeiket a nyíregyházi honismereti akadémián
2024. április 08., hétfő

Erdélyi település a legélhetőbbnek tartott városok topjában, egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek listáján

Erdélyi város is felkerült a lakosai által élhetőnek tartott európai városok listájára, miközben egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek topjában kapott helyett.

Erdélyi település a legélhetőbbnek tartott városok topjában, egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek listáján
2024. április 07., vasárnap

Videósorozattal helyezik történelmi kontextusba a Kibic online kvíz tanulságait

Magyarázó videósorozat készült az Erdély tematikájú, Kibic elnevezésű online tesztből. A kvíz tizennégy részes sorozatának első két epizódja már elérhető az ötletgazda Ferkó Zoltán YouTube-csatornáján.

Videósorozattal helyezik történelmi kontextusba a Kibic online kvíz tanulságait
2024. április 06., szombat

Megjelöli májustól a mesterséges intelligencia által előállított tartalmakat a közösségi portálokon a Meta

A Meta amerikai internetes óriásvállalat májustól megjelöli a közösségi portálokon a mesterséges intelligencia (MI) által előállított hangokat, képeket és videókat – derül ki egy friss blogbejegyzésből.

Megjelöli májustól a mesterséges intelligencia által előállított tartalmakat a közösségi portálokon a Meta
2024. április 06., szombat

Hétvégétől az erdélyi mozik műsorán az új Bogyó és Babóca animációs film – M. Tóth Géza rendezővel beszélgettünk

A hagyományokat követve a Bogyó és Babóca 6. – Csengettyűk című mozifilmben is tizenhárom mesét láthatnak a gyerekek, akiket újdonságokkal is meglepnek a KEDD Animációs Stúdió által forgalmazott alkotásban.

Hétvégétől az erdélyi mozik műsorán az új Bogyó és Babóca animációs film – M. Tóth Géza rendezővel beszélgettünk
2024. április 05., péntek

Tavaszi koncerteket tartanak Szatmárnémeti felújított történelmi központjában, hétvégén rajtol a rendezvénysorozat

Útjára indítja a Szatmári tavasz elnevezésű, koncerteket felsorakoztató rendezvénysorozatot a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal, amely ezzel a programmal felpezsdítené a felújított és nemrég átadott történelmi városközpont életét.

 

Tavaszi koncerteket tartanak Szatmárnémeti felújított történelmi központjában, hétvégén rajtol a rendezvénysorozat
2024. április 04., csütörtök

Szijjártó Péter a feszültségoldás reményében Teqball-asztalt ajándékozott a szülinapos NATO-nak

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Teqball-asztalt adott át a NATO részére az észak-atlanti szövetség alapításának 75. évfordulója alkalmából csütörtökön Brüsszelben.

Szijjártó Péter a feszültségoldás reményében Teqball-asztalt ajándékozott a szülinapos NATO-nak