Vadásztalálkozó Erdőszentgyörgyön

Vadásztalálkozó Erdőszentgyörgyön

Székelyföldi Vadásztalálkozót szerveznek a hétvégén az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastélyban a VII. Székelyföldi Napok keretében. A találkozó már pénteken délután elkezdődik, az első napra Vadászakadémiát szerveztek a vendégeknek, amelyen a vadászat etikájáról és etikettjéről, valamint a trófea elbírálásáról szerezhetnek ismereteket.

Gligor Róbert László

2016. október 19., 17:252016. október 19., 17:25

A rendezvény mottójául a Róna Istvántól származó gondolatot választották: a vadász először is legyen ember, akit nem az ölés, a pusztítás élvezete hajt, hanem csak a golyóra érett, selejtezendő vagy életveszélyesen támadó vadra emel fegyvert, és akinek szívós kitartása, fáradhatatlansága, bátorsága szerénység mögött rejtőzik, és akiből a természet és minden élőlény szeretete árad.

Szombaton fél tízkor nyitják meg hivatalosan is a rendezvényt, a kastélyban és az udvaron vadtrófeák, fegyverek csodálhatók meg, valamint vadászati és horgászati kellékeket is lehet majd vásárolni. Tíz órától kezdődik a hagyományos Szent Hubertus mise, majd szertartásos tiszteletadás a kürtkísérettel bemutatott elejtett vadaknak, ugyanakkor átadják a székelyföldi vadászati érdemdíjakat is. Nem marad el a vad- és halhúsból készül ebéd, amelyet követően, a résztvevőket a színpadra lépő Varga Miklós fogja szórakoztatni. Ebéd után néptánc, népzene kap helyet a színpadon, míg a kastélyudvaron második alkalommal tartják meg az erdélyi kopók kiállítását, a Rhédey Claudia grófnő nevével fémjelzett székelyföldi tájjellegű szemlét, és régi fegyvereket is közszemlére állítanak. A gyerekeket, fiatalokat egész napos íjászati bemutatóval és oktatással várják a helyszínen.

A hatodik alkalommal megszervezett rendezvénynek első alkalommal ad otthont a Maros megyei város. A vadásztalálkozót a Cervus Vadászegyesület és a Kis-Küküllő Térségi Társulás közösen szervezi, fővédnöke Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 20., szombat

Lavinaveszély van a Fogarasi-havasokban és a Bucsecs-hegységben

Az egytől ötig terjedő skálán továbbra is hármas fokozatú a lavinaveszély a Fogarasi-havasok és a Bucsecs-hegység 1800 méter fölötti régióiban – figyelmeztettek pénteken a meteorológusok.

Lavinaveszély van a Fogarasi-havasokban és a Bucsecs-hegységben
2024. április 18., csütörtök

Rekordnyereménnyel tér vissza a Megasztár, hétvégén erdélyi meghallgatásokat tartanak

Tizenkét év után újraindul a TV2 csatornán a Megasztár zenei tehetségkutató, amely hétvégén Nagyváradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Szatmárnémetiben tart meghallgatásokat.

Rekordnyereménnyel tér vissza a Megasztár, hétvégén erdélyi meghallgatásokat tartanak
2024. április 17., szerda

Harminchárom év elteltével üli le büntetését Romániában egy emberölésért elítélt Srí Lanka-i férfi

Április 23-án adja át Németország a román hatóságoknak azt a Srí Lanka-i férfit, akit 1991-ben Bukarestben 19 év börtönre ítéltek emberölésért.

Harminchárom év elteltével üli le büntetését Romániában egy emberölésért elítélt Srí Lanka-i férfi
2024. április 17., szerda

Mászóengedélyre vár Varga Csaba, de addig sem tétlenkedik, gyönyörű képekkel, videóval jelentkezett

A kínai hatóságok még nem adták ki – egyetlen hegymászónak sem – a mászóengedélyt és a tibeti vízumot, ezért csúszik Varga Csaba 2024-es Shishapangma expedíciója – adta hírül Facebook-oldalán a Hazajáró.

Mászóengedélyre vár Varga Csaba, de addig sem tétlenkedik, gyönyörű képekkel, videóval jelentkezett
2024. április 16., kedd

Szemétszedési kihívás, csemeteültetés: egyre „zöldebbé” válik a KMDSZ-diáknapok

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) szervezőcsapata már javában készül a diáknapozókkal együtt a 29. KMDSZ Diáknapokra, közben az egyetemisták kiemelt figyelmet fordítanak a környezettudatosságra.

Szemétszedési kihívás, csemeteültetés: egyre „zöldebbé” válik a KMDSZ-diáknapok
2024. április 14., vasárnap

Forradalmi újítással tér vissza vasárnaptól a Duna televízió Delta című tudományos-ismeretterjesztő sorozata

Új témákkal és technológiai megoldásokkal jelentkezik április 14-től, vasárnap délutántól a tudományos-ismeretterjesztő sorozat a Dunán. Az adások a mesterséges intelligencia segítségével a tudományos élet aktualitásairól is beszámolnak.

Forradalmi újítással tér vissza vasárnaptól a Duna televízió Delta című tudományos-ismeretterjesztő sorozata
2024. április 13., szombat

Az olvasás népszerűsítésével még több fiatalt megszólítana a jubileumot ünneplő Könyvturi

Ünnepi hangulatú év elé néz az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete, hiszen két nagy rendezvénye, a Legszebb Erdélyi Magyar Dal és a Könyvturi is tizedik kiadásához érkezik.

Az olvasás népszerűsítésével még több fiatalt megszólítana a jubileumot ünneplő Könyvturi
2024. április 13., szombat

Hét nemzeti érték kapott idén hungarikum minősítést

Hét nemzeti érték kapott idén hungarikum minősítést, közöttük a székelykapu. A veszprémi díjátadó gálaműsor április 14-én, vasárnap este látható az M5 kulturális csatornán.

Hét nemzeti érték kapott idén hungarikum minősítést
2024. április 12., péntek

Erdélyi turnén ünnepli születésnapját Oszvald Marika Kossuth-díjas színésznő, operetténekes

Erdélyi turné keretében lépnek színpadra a napokban a Budapesti Operettszínház művészei. Oszvald Marika, Peller Károly és Faragó András előadásában az operettirodalom legnépszerűbb szerzői, köztük Kálmán Imre, Lehár Ferenc örökzöldjei csendülnek fel.

Erdélyi turnén ünnepli születésnapját Oszvald Marika Kossuth-díjas színésznő, operetténekes
2024. április 12., péntek

Interaktív kutyás workshop előzi meg a Lassie mozifilm kolozsvári vetítését

Különleges élményben lesz részük azoknak a kolozsvári mozinézőknek, akik szombatra jegyet váltanak a Lassie - Állati mentőakció (Lassie – A New Adventure) című filmre.

Interaktív kutyás workshop előzi meg a Lassie mozifilm kolozsvári vetítését