Sokan éjszakáztak a székelykeresztúri múzeumban

Sokan éjszakáztak a székelykeresztúri múzeumban

Ötödik éve ünneplik a székelykeresztúri Molnár István Múzeumban a Múzeumok éjszakáját, idén az intézmény létrejöttének hetvenedik évfordulójára különleges plakát- és dokumentumkiállítás nyílt.

Veres Réka

2016. június 12., 19:252016. június 12., 19:25

A látogatók megismerhették a honfoglaláskori életmódot, a keresztúri borászatot és különlegességként az inkák mágikus szimbólumát is egy kolumbiai festőművész és sámán vezetésével. Az intézmény a hetvenedik évforduló megünneplésének szentelte az egész évet, így a Múzeumok éjszakája alatt is a névadó munkássága előtt tisztelegtek – mondta el Sándor-Zsigmond Ibolya, az intézmény muzeológusa, a rendezvény főszervezője.

Keresztúron rendhagyó időpontban tartják meg a Múzeumok éjszakáját, ugyanis főként iskolások alkotják a célközönséget, a magyar múzeumok által tartott június végi dátumon pedig a legtöbben már vakáción lennének, vagy épp a vizsgák foglalnák le őket, ezért szervezik meg korábban. Sándor-Zsigmond Ibolya szerint évente mintegy hétszázan fordulnak meg a rendezvényen, a szervezésből pedig a helybéli diákok is kiveszik a részüket, egyesek az előkészületekbe kapcsolódtak be, mások pedig tárlatvezetést vállaltak.

„Igyekszünk minden évben változatossá tenni a rendezvényt, ám mivel csak négyen dolgozunk az intézményben, így állandóan partnereket kell keresnünk. A diákokkal már évek óta együtt dolgozunk, idén pedig az Erdélyi Ifjúsági Egyesület önkéntesei is csatlakoztak. Minden évben bemutatunk magángyűjteményeket, ezúttal Pitó Margit néni babagyűjteményét tártuk a közönség elé. Hasonlóan Molnár Istvánhoz, mi is a személyes kapcsolatainkat szoktuk felhasználni szervezéskor és a meghívottak felkeresésekor. Így került Keresztúrra a kolumbiai festőművész, Wamuni Salamond is, aki az inka asztrológiáról tartott előadást\" – magyarázta a főszervező.

A sámán-festőművész bemutatta, hogy mit jelent a chakana, azaz a dél csillaga, az inka építészet és népművészet fontos motívuma. A rendezvényen az intézmény működésének hét évtizedét különleges plakát- és dokumentumkiállítással mutatták be mozaikszerűen. Az ötvenes években kézzel festett plakátokat, Szécsi András festő olajfestmény-sorozatát, valamint a névadó dolgozóasztalát is megtekinthették a látogatók. Többek között egy olyan vendégkönyvet is kiállítottak, amely Kós Károly, Kányádi Sándor és Sütő András bejegyzését is tartalmazza.

Az érdeklődők megtekinthették az áprilisban felavatott új pincekiállítást és kerámia-látványraktárt is. Az új részleg felavatását egyéves felkészülés előzte meg, hiszen közel 150 négyzetméternyi, addig nem használt pincerészt kellett átalakítani és berendezni. A városi önkormányzat támogatásával a régi pincét modern kiállítótérré változtatták, amivel egyben a raktározási gondokat is megoldották, és az addig nem megfelelő körülmények között tárolt kerámiákat most láthatóvá tették.

Legalább ezer kerámiát tekinthetnek meg az érdeklődők, ezek a keresztúri és környékbeli fazekasmesterek munkáját is dicsérik. A pincében egy agrártörténeti kiállítás is helyet kapott, amely az idén 557 éves mezőváros agrármúltját ismerteti. Főként a földművelésről és állattartásról, de az erdélyi bortermelés legkeletibb határának számító keresztúri borászatról is szól.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 08., hétfő

Határon túli diákok is népszerűsíthetik természeti értékeiket a nyíregyházi honismereti akadémián

Határon túli diákok jelentkezését is várják a magyarországi Honismereti Szövetség Látható csodák című, 7–12. osztályosok számára meghirdetett pályázatára.

Határon túli diákok is népszerűsíthetik természeti értékeiket a nyíregyházi honismereti akadémián
2024. április 08., hétfő

Erdélyi település a legélhetőbbnek tartott városok topjában, egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek listáján

Erdélyi város is felkerült a lakosai által élhetőnek tartott európai városok listájára, miközben egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek topjában kapott helyett.

Erdélyi település a legélhetőbbnek tartott városok topjában, egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek listáján
2024. április 07., vasárnap

Videósorozattal helyezik történelmi kontextusba a Kibic online kvíz tanulságait

Magyarázó videósorozat készült az Erdély tematikájú, Kibic elnevezésű online tesztből. A kvíz tizennégy részes sorozatának első két epizódja már elérhető az ötletgazda Ferkó Zoltán YouTube-csatornáján.

Videósorozattal helyezik történelmi kontextusba a Kibic online kvíz tanulságait
2024. április 06., szombat

Megjelöli májustól a mesterséges intelligencia által előállított tartalmakat a közösségi portálokon a Meta

A Meta amerikai internetes óriásvállalat májustól megjelöli a közösségi portálokon a mesterséges intelligencia (MI) által előállított hangokat, képeket és videókat – derül ki egy friss blogbejegyzésből.

Megjelöli májustól a mesterséges intelligencia által előállított tartalmakat a közösségi portálokon a Meta
2024. április 06., szombat

Hétvégétől az erdélyi mozik műsorán az új Bogyó és Babóca animációs film – M. Tóth Géza rendezővel beszélgettünk

A hagyományokat követve a Bogyó és Babóca 6. – Csengettyűk című mozifilmben is tizenhárom mesét láthatnak a gyerekek, akiket újdonságokkal is meglepnek a KEDD Animációs Stúdió által forgalmazott alkotásban.

Hétvégétől az erdélyi mozik műsorán az új Bogyó és Babóca animációs film – M. Tóth Géza rendezővel beszélgettünk
2024. április 05., péntek

Tavaszi koncerteket tartanak Szatmárnémeti felújított történelmi központjában, hétvégén rajtol a rendezvénysorozat

Útjára indítja a Szatmári tavasz elnevezésű, koncerteket felsorakoztató rendezvénysorozatot a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal, amely ezzel a programmal felpezsdítené a felújított és nemrég átadott történelmi városközpont életét.

 

Tavaszi koncerteket tartanak Szatmárnémeti felújított történelmi központjában, hétvégén rajtol a rendezvénysorozat
2024. április 04., csütörtök

Szijjártó Péter a feszültségoldás reményében Teqball-asztalt ajándékozott a szülinapos NATO-nak

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Teqball-asztalt adott át a NATO részére az észak-atlanti szövetség alapításának 75. évfordulója alkalmából csütörtökön Brüsszelben.

Szijjártó Péter a feszültségoldás reményében Teqball-asztalt ajándékozott a szülinapos NATO-nak
2024. április 04., csütörtök

Hamarosan fizetőssé válik a belépés Velencébe, a polgármester bejelentette a részleteket

Velencében április 25-től bevezetik egyelőre kísérleti jelleggel és 29 különböző napon a napi 5 eurós belépőjegyet. Ennek részleteiről Luigi Brugnaro polgármester számolt be csütörtöki római sajtótájékoztatóján.

Hamarosan fizetőssé válik a belépés Velencébe, a polgármester bejelentette a részleteket
2024. április 04., csütörtök

A TikTokon terjedő álhír miatt törik össze a csokinyuszikat és -tojásokat a boltokban

Az emberek elkezdték összetörni a csokoládé nyuszikat, abban a reményben, hogy pénzt találnak bennük, miután hamis információk terjedtek el az interneten. A gyártók és a kiskereskedők kénytelenek arról kommunikálni, hogy az édességek belseje üres.

A TikTokon terjedő álhír miatt törik össze a csokinyuszikat és -tojásokat a boltokban
2024. április 01., hétfő

Röpködő színkavalkád és ismeretterjesztés a becsületkasszával működő korondi madárkertben

Nemcsak élményt, hanem ismeretterjesztést is kínál a korondi madárkert, ahol közel 40 faj található a különféle páváktól a vízimadarakon át a fácánokig és papagájokig. Szász Emilt, a Hargita megyei létesítmény ötletgazdáját kérdeztük a madárkertről.

Röpködő színkavalkád és ismeretterjesztés a becsületkasszával működő korondi madárkertben