Javában zajlanak a Csaba királyfi rockopera próbái Csíksomlyón

Javában zajlanak a Csaba királyfi rockopera próbái Csíksomlyón

Javában folynak a csíksomlyói Hármashalom oltárnál a Csaba királyfi székely rockopera díszbemutatójának próbái. Az előadás augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén este fél kilenctől kezdődik a csíksomlyói Nyeregben.

Péter Beáta

2015. augusztus 12., 17:192015. augusztus 12., 17:19

Már a helyszínen tartózkodnak az énekesek, a táncosok, megérkeztek a lovasok, péntekre pedig a statisztákat is várják Csíksomlyóra. „Hétfőn este átbeszéltük a szereplőkkel, valamint a Hajdú táncegyüttes és a püspökladányi Kenderkóc táncegyüttes tagjaival, hogy az előző bemutatóhoz képest milyen változtatásokat kell eszközölnünk. Itt nagyobb a színpad, nagyobb a tér, bizonyos dolgokat másképp kell elterveznünk” - magyarázta G. Nagy Ilián, a mű szerzője és rendezője, amikor meglátogattuk próba közben a két Somlyó közti Nyeregben.

Míg délelőtt csak az énekesekkel, este a táncosokkal közösen zajlott a próba. Megérkeztek a lovasok is, akik szintén fellépnek az előadásban, ugyanakkor kezdik szerelni a hangosítást, világosítást. A főpróbát péntek este tartják.

Az előadásban Székelyföldről – köztük többen Csíkból – és Magyarországról származó énekesek, több magyarországi és székelyföldi táncegyüttes közel négyszáz táncosa szerepel, és több mint háromszáz statiszta érkezik a Gyimesekből. „Gyerekek és felnőttek fognak bevonulni csángó viseletben egyházi zászlókkal, egyik oldalon Bodó György gyimesközéploki atya fogja vezetni őket, másik oldalon pedig a gyimesközéploki polgármester. Azzal kezdődik az előadás, hogy éneklik a Boldogasszony anyánk kezdetű himnuszt” – avatott be a részletekbe a rendező.

A rockopera alkotói Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének és Klaus Iohannis román államfőnek is díszmeghívót küldtek. „Orbán Viktornak Tusnádon adtuk át a meghívót, Klaus Iohannisnak Kelemen Hunor juttatta el. A magyar miniszterelnök úrtól kaptunk egy levelet, amelyben sok sikert kíván a darabhoz, de mivel külföldön tartózkodik, nem lehet itt” - tudtuk meg G. Nagy Iliántól.

Jelen lesz viszont a rendezvény magyarországi fővédnöke, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, aki – a rendező elmondása szerint – fel is szólal az előadás előtt. A rendezvény erdélyi fővédnöke Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda volt polgármestere. A szervezők a visszajelzések alapján nagyon sok nézőre számítanak, tudomásuk szerint több erdélyi és magyarországi településről is különbuszok indulnak az eseményre. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 05., péntek

Tavaszi koncerteket tartanak Szatmárnémeti felújított történelmi központjában, hétvégén rajtol a rendezvénysorozat

Útjára indítja a Szatmári tavasz elnevezésű, koncerteket felsorakoztató rendezvénysorozatot a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal, amely ezzel a programmal felpezsdítené a felújított és nemrég átadott történelmi városközpont életét.

 

Tavaszi koncerteket tartanak Szatmárnémeti felújított történelmi központjában, hétvégén rajtol a rendezvénysorozat
2024. április 04., csütörtök

Szijjártó Péter a feszültségoldás reményében Teqball-asztalt ajándékozott a szülinapos NATO-nak

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Teqball-asztalt adott át a NATO részére az észak-atlanti szövetség alapításának 75. évfordulója alkalmából csütörtökön Brüsszelben.

Szijjártó Péter a feszültségoldás reményében Teqball-asztalt ajándékozott a szülinapos NATO-nak
2024. április 04., csütörtök

Hamarosan fizetőssé válik a belépés Velencébe, a polgármester bejelentette a részleteket

Velencében április 25-től bevezetik egyelőre kísérleti jelleggel és 29 különböző napon a napi 5 eurós belépőjegyet. Ennek részleteiről Luigi Brugnaro polgármester számolt be csütörtöki római sajtótájékoztatóján.

Hamarosan fizetőssé válik a belépés Velencébe, a polgármester bejelentette a részleteket
2024. április 04., csütörtök

A TikTokon terjedő álhír miatt törik össze a csokinyuszikat és -tojásokat a boltokban

Az emberek elkezdték összetörni a csokoládé nyuszikat, abban a reményben, hogy pénzt találnak bennük, miután hamis információk terjedtek el az interneten. A gyártók és a kiskereskedők kénytelenek arról kommunikálni, hogy az édességek belseje üres.

A TikTokon terjedő álhír miatt törik össze a csokinyuszikat és -tojásokat a boltokban
2024. április 01., hétfő

Röpködő színkavalkád és ismeretterjesztés a becsületkasszával működő korondi madárkertben

Nemcsak élményt, hanem ismeretterjesztést is kínál a korondi madárkert, ahol közel 40 faj található a különféle páváktól a vízimadarakon át a fácánokig és papagájokig. Szász Emilt, a Hargita megyei létesítmény ötletgazdáját kérdeztük a madárkertről.

Röpködő színkavalkád és ismeretterjesztés a becsületkasszával működő korondi madárkertben
2024. március 30., szombat

Ételmentő Munch „őrjárat”: Romániában is használható a magyarországi fejlesztésű app

Immár Romániában is elérhető Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb, ételpazarlást megelőzni kívánó mobiltelefonos alkalmazása, a Munch, melyet Magyarországon fejlesztettek ki, és azóta Csehországban és Szlovákiában is működik.

Ételmentő Munch „őrjárat”: Romániában is használható a magyarországi fejlesztésű app
2024. március 30., szombat

Energikus dallal és klippel mutatkozott be a frissen megalakult gyergyói NÉKED zenekar

Új együttessel bővült az erdélyi zenei színtér: a frissen megalakult gyergyószentmiklósi NÉKED banda a Süt A Nap Az Égen című dallal és videóklippel debütált.

Energikus dallal és klippel mutatkozott be a frissen megalakult gyergyói NÉKED zenekar
2024. március 30., szombat

Még több sivatagi por érkezhet a Kárpát-medence fölé, bizonytalanná válhatnak az előrejelzések

Sivatagi por étkezett a Kárpát-medence fölé, a magasszintű felhőzet a por hatására a vártnál jobban szűrheti a napsütést – írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán szombaton.

Még több sivatagi por érkezhet a Kárpát-medence fölé, bizonytalanná válhatnak az előrejelzések
2024. március 29., péntek

A csapatmunka adta a lendületet a „legbölcsebb” nagyváradi diáklányoknak

Egymást inspirálva a legtöbbet hozták ki magukból a nagyváradi Mihai Eminescu Főgimnázium tanulói, akik első helyezést értek el a 14. Bölcs Diákok vetélkedő országos, múlt hétvégi döntőjén.

A csapatmunka adta a lendületet a „legbölcsebb” nagyváradi diáklányoknak
2024. március 27., szerda

Szupersztárok a Szigeten: csaknem ötven fellépőt jelentettek be a szervezők

Mások mellett Liam Gallagher, Halsey, Skrillex, Janelle Monáe, Raye és Tom Odell neve is szerepel a Sziget fesztivál szerdán bejelentett újabb csaknem ötven fellépője között.

Szupersztárok a Szigeten: csaknem ötven fellépőt jelentettek be a szervezők