Mindennapi madaraink megfigyelése

Mindennapi madaraink megfigyelése

Mindennapi madaraink címmel tartott előadást Kolozsváron Szabó D. Zoltán biológus, ornitológus, természetfilmes, a BBTE Biológiai és Ökológiai Intézetének munkatársa.

2017. február 10., 10:002017. február 10., 10:00

A szerda este a Györkös Mányi Albert Emlékházban szervezett rendezvényen elhangzott, Romániában 2006-ban indult el a Mindennapi Madarak Monitoringja program, amely évente szolgáltat információkat a hazánkban honos gyakori madárfajok helyzetéről. Mint kifejtette, az amatőr természetkedvelők többsége világszerte a madarak megfigyelésével foglalkozik. A monitoring szó jelentése időről időre való megfigyelés, amelyet megismételnek, majd ezek alapján pontos látleletet kapnak. A kutató elmondta, a madarakat úgynevezett „indikátoroknak” is lehet tekinteni, mivel olyan élőhelyeknek mutatják meg a környezeti állapotát, amelyekről másképp nehéz lenne információkat szerezni.

Szabó D. Zoltán ismertette, hogy a gyakori madárfajok megfigyelésével foglalkoznak, ez körülbelül 50–60 fajt jelent. A munka legnagyobb részét önkéntesek végzik, így nagy területeket tudnak ellenőrizni. Az ornitológus arra is kitért, hogy a madármegfigyeléshez alapos felkészültségre van szükség, fontos, hogy az adott fajokat nemcsak külalakjuk, hanem a hangjuk alapján is azonosítani tudják az erre vállalkozók. A megfigyeléseket évente kétszer végzik, ilyenkor az önkéntesek kimennek az általuk választott területre, ahol öt-öt percet töltenek, és feljegyzik a látott, illetve hallott madarakat. Fontos, hogy a szemle reggel történjen, mivel ebben az időszakban énekelnek a legintenzívebben a madarak.

Az előadótól megtudtuk, hogy a mezőgazdasági területeken élő szárnyasok száma jelentősen csökkent a gépesítések és a farmgazdálkodás miatt, az erdei fajok számában is fogyatkozást tapasztaltak, de az jóval kisebb mértékű. Annak érdekében, hogy a megfigyelők könnyebben tudják azonosítani a madarak hangját, kiadtak egy oktató CD-sorozatot, amely a legismertebb fajok énekét ismerteti. Szabó D. Zoltán elmondta, számos felkészítőt és találkozót szerveznek a madarászok számára, ugyanakkor kiadták a Madárhatározó című könyvet. A biológus úgy fogalmazott, nehéz az önkéntesek által begyűjtött adatokkal dolgozni, viszont közép- és hosszú távon kiváló tudományos eredményekre lehet szert tenni ezekből az információkból.

Kajtár Rebeka, Majláth Réka

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 04., csütörtök

Szijjártó Péter a feszültségoldás reményében Teqball-asztalt ajándékozott a szülinapos NATO-nak

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Teqball-asztalt adott át a NATO részére az észak-atlanti szövetség alapításának 75. évfordulója alkalmából csütörtökön Brüsszelben.

Szijjártó Péter a feszültségoldás reményében Teqball-asztalt ajándékozott a szülinapos NATO-nak
2024. április 04., csütörtök

Hamarosan fizetőssé válik a belépés Velencébe, a polgármester bejelentette a részleteket

Velencében április 25-től bevezetik egyelőre kísérleti jelleggel és 29 különböző napon a napi 5 eurós belépőjegyet. Ennek részleteiről Luigi Brugnaro polgármester számolt be csütörtöki római sajtótájékoztatóján.

Hamarosan fizetőssé válik a belépés Velencébe, a polgármester bejelentette a részleteket
2024. április 04., csütörtök

A TikTokon terjedő álhír miatt törik össze a csokinyuszikat és -tojásokat a boltokban

Az emberek elkezdték összetörni a csokoládé nyuszikat, abban a reményben, hogy pénzt találnak bennük, miután hamis információk terjedtek el az interneten. A gyártók és a kiskereskedők kénytelenek arról kommunikálni, hogy az édességek belseje üres.

A TikTokon terjedő álhír miatt törik össze a csokinyuszikat és -tojásokat a boltokban
2024. április 01., hétfő

Röpködő színkavalkád és ismeretterjesztés a becsületkasszával működő korondi madárkertben

Nemcsak élményt, hanem ismeretterjesztést is kínál a korondi madárkert, ahol közel 40 faj található a különféle páváktól a vízimadarakon át a fácánokig és papagájokig. Szász Emilt, a Hargita megyei létesítmény ötletgazdáját kérdeztük a madárkertről.

Röpködő színkavalkád és ismeretterjesztés a becsületkasszával működő korondi madárkertben
2024. március 30., szombat

Ételmentő Munch „őrjárat”: Romániában is használható a magyarországi fejlesztésű app

Immár Romániában is elérhető Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb, ételpazarlást megelőzni kívánó mobiltelefonos alkalmazása, a Munch, melyet Magyarországon fejlesztettek ki, és azóta Csehországban és Szlovákiában is működik.

Ételmentő Munch „őrjárat”: Romániában is használható a magyarországi fejlesztésű app
2024. március 30., szombat

Energikus dallal és klippel mutatkozott be a frissen megalakult gyergyói NÉKED zenekar

Új együttessel bővült az erdélyi zenei színtér: a frissen megalakult gyergyószentmiklósi NÉKED banda a Süt A Nap Az Égen című dallal és videóklippel debütált.

Energikus dallal és klippel mutatkozott be a frissen megalakult gyergyói NÉKED zenekar
2024. március 30., szombat

Még több sivatagi por érkezhet a Kárpát-medence fölé, bizonytalanná válhatnak az előrejelzések

Sivatagi por étkezett a Kárpát-medence fölé, a magasszintű felhőzet a por hatására a vártnál jobban szűrheti a napsütést – írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán szombaton.

Még több sivatagi por érkezhet a Kárpát-medence fölé, bizonytalanná válhatnak az előrejelzések
2024. március 29., péntek

A csapatmunka adta a lendületet a „legbölcsebb” nagyváradi diáklányoknak

Egymást inspirálva a legtöbbet hozták ki magukból a nagyváradi Mihai Eminescu Főgimnázium tanulói, akik első helyezést értek el a 14. Bölcs Diákok vetélkedő országos, múlt hétvégi döntőjén.

A csapatmunka adta a lendületet a „legbölcsebb” nagyváradi diáklányoknak
2024. március 27., szerda

Szupersztárok a Szigeten: csaknem ötven fellépőt jelentettek be a szervezők

Mások mellett Liam Gallagher, Halsey, Skrillex, Janelle Monáe, Raye és Tom Odell neve is szerepel a Sziget fesztivál szerdán bejelentett újabb csaknem ötven fellépője között.

Szupersztárok a Szigeten: csaknem ötven fellépőt jelentettek be a szervezők
2024. március 26., kedd

Nyílik már Erdélyben és a Bánságban a védett mocsári kockásliliom, aki leszedi, akár 7500 lejes bírságot is kaphat

Kivirágzott a mocsári kockásliliom (Fritillaria meleagris) Temes megyében, a védett növény leszedéséért több ezer lejes bírságot róhatnak ki a hatóságok.

Nyílik már Erdélyben és a Bánságban a védett mocsári kockásliliom, aki leszedi, akár 7500 lejes bírságot is kaphat