Megverték az Omega tagjait

Megverték az Omega tagjait

Megverték vasárnap hajnalban az Omega billentyűsét, Benkő Lászlót és Debreczeni Ferenc dobost. A Blikk.hu értesülései szerint a 71 éves Benkő Lászlónak a jobb tenyere és a bokája, a 66 éves Debreczeninek a bal kézfeje és a nyaka sérült meg, valamint eltört az orra.

Hírösszefoglaló

2014. július 21., 18:182014. július 21., 18:18

A két zenészt mentővel vitték kórházba, a nyomozás jelenleg is folyik. Az Index információi szerint Benkő és Debreczeni autót hívtak, de nagyon sokat kellett várniuk. Már 25-30 perc is eltelt, ezért újra hívták a diszpécsert, épp ekkor ért oda viszont az először hívott taxi. Neki azt mondták, köszönik, ilyen késéssel már nem kérik az autót, lesz másik.

Az autóból ekkor kiszállt a 30 év körüli taxis, és megütötte Debreczenit. Benkő segíteni akart neki, de az erős testfelépítésű taxis az ő kezét és lábát is kicsavarta. A helyszínre rendőrt hívtak, majd a két omegást mentő vitte el a Fiumei úti baleseti sebészetre.

H. Zoltán, aki ellen súlyos testi sértés miatt indult eljárás, betelefonált a Class FM rádió reggeli műsorába, ahol elmondta a saját verzióját: szerinte Benkő nem volt józan, és az autóba behajolva kifogásolta a 20 perces várakozást. A taxisofőr szerint Benkő megpróbált beütni az autóba, és arcon ütötte. Ő ezután szállt ki az autóból, ahol mindkét zenész nekiesett – idézte a férfi által elmondottakat a Propeller.hu.

A műsorban Benkő is megszólalt: szerinte rengetegszer hívták a diszpécsert, hogy hol van már az autó, alkoholt pedig egyikük sem fogyasztott. Az autóba elmondása szerint a dobos hajolt be, a taxis ekkor törte el az orrát.

Az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) mélységesen felháborodott és elítéli azoknak a taxisoknak a magatartását, akik rendkívül rossz hírbe hozták az ágazat minden dolgozóját az elmúlt napokban okozott durva és erőszakos cselekményeikkel – írta a szövetség az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Az OTSZ szégyenletesnek nevezete azt, hogy egy taxis bárhol az utasokon verje le vélt vagy valós sérelmeit. „Szégyenletes az, hogy egy közfeladatot ellátó taxis – aki a közösségi közlekedés részét képezi egy adott településen – rombolja a tisztességes és törvényt tisztelő taxisokról kialakult általános megítélést a közvéleményben” – írták.

Leszögezték, Magyarországon a taxisok többsége betartja a jogszabályokat és tiszteli az utasait. Teszi ezt többek között azért, mert utasok nélkül nem létezne a taxis sem – jegyezték meg. Közölték, mivel az elmúlt időszakban „egyre több az engedéllyel és egyéb igazolásokkal sem rendelkező taxis”, aki – megtévesztve az utasokat – folyamatosan része a közösségi közlekedésnek, rendkívül nagy károkat okozva ezzel az utasoknak, a szakmának és a teljes magyar gazdaságnak.

A szövetség ezért kezdeményezi a kormányhivatalnál és a szakminisztériumoknál a kormányrendelet megújítását. Ugyancsak a Blikk írt szombaton arról, hogy a BKV volt szóvivőjét, a kerékpározó Szilágyi Károlyt kis híján elgázolta, majd üldözőbe vette, végül megverte egy taxis.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 09., kedd

Bemutatták III. Károly királynak az őt ábrázoló új fontbankókat

Bemutatta kedden a brit uralkodónak az őt ábrázoló új fontbankókat a Bank of England kormányzója.

Bemutatták III. Károly királynak az őt ábrázoló új fontbankókat
2024. április 08., hétfő

Határon túli diákok is népszerűsíthetik természeti értékeiket a nyíregyházi honismereti akadémián

Határon túli diákok jelentkezését is várják a magyarországi Honismereti Szövetség Látható csodák című, 7–12. osztályosok számára meghirdetett pályázatára.

Határon túli diákok is népszerűsíthetik természeti értékeiket a nyíregyházi honismereti akadémián
2024. április 08., hétfő

Erdélyi település a legélhetőbbnek tartott városok topjában, egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek listáján

Erdélyi város is felkerült a lakosai által élhetőnek tartott európai városok listájára, miközben egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek topjában kapott helyett.

Erdélyi település a legélhetőbbnek tartott városok topjában, egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek listáján
2024. április 07., vasárnap

Videósorozattal helyezik történelmi kontextusba a Kibic online kvíz tanulságait

Magyarázó videósorozat készült az Erdély tematikájú, Kibic elnevezésű online tesztből. A kvíz tizennégy részes sorozatának első két epizódja már elérhető az ötletgazda Ferkó Zoltán YouTube-csatornáján.

Videósorozattal helyezik történelmi kontextusba a Kibic online kvíz tanulságait
2024. április 06., szombat

Megjelöli májustól a mesterséges intelligencia által előállított tartalmakat a közösségi portálokon a Meta

A Meta amerikai internetes óriásvállalat májustól megjelöli a közösségi portálokon a mesterséges intelligencia (MI) által előállított hangokat, képeket és videókat – derül ki egy friss blogbejegyzésből.

Megjelöli májustól a mesterséges intelligencia által előállított tartalmakat a közösségi portálokon a Meta
2024. április 06., szombat

Hétvégétől az erdélyi mozik műsorán az új Bogyó és Babóca animációs film – M. Tóth Géza rendezővel beszélgettünk

A hagyományokat követve a Bogyó és Babóca 6. – Csengettyűk című mozifilmben is tizenhárom mesét láthatnak a gyerekek, akiket újdonságokkal is meglepnek a KEDD Animációs Stúdió által forgalmazott alkotásban.

Hétvégétől az erdélyi mozik műsorán az új Bogyó és Babóca animációs film – M. Tóth Géza rendezővel beszélgettünk
2024. április 05., péntek

Tavaszi koncerteket tartanak Szatmárnémeti felújított történelmi központjában, hétvégén rajtol a rendezvénysorozat

Útjára indítja a Szatmári tavasz elnevezésű, koncerteket felsorakoztató rendezvénysorozatot a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal, amely ezzel a programmal felpezsdítené a felújított és nemrég átadott történelmi városközpont életét.

 

Tavaszi koncerteket tartanak Szatmárnémeti felújított történelmi központjában, hétvégén rajtol a rendezvénysorozat
2024. április 04., csütörtök

Szijjártó Péter a feszültségoldás reményében Teqball-asztalt ajándékozott a szülinapos NATO-nak

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Teqball-asztalt adott át a NATO részére az észak-atlanti szövetség alapításának 75. évfordulója alkalmából csütörtökön Brüsszelben.

Szijjártó Péter a feszültségoldás reményében Teqball-asztalt ajándékozott a szülinapos NATO-nak
2024. április 04., csütörtök

Hamarosan fizetőssé válik a belépés Velencébe, a polgármester bejelentette a részleteket

Velencében április 25-től bevezetik egyelőre kísérleti jelleggel és 29 különböző napon a napi 5 eurós belépőjegyet. Ennek részleteiről Luigi Brugnaro polgármester számolt be csütörtöki római sajtótájékoztatóján.

Hamarosan fizetőssé válik a belépés Velencébe, a polgármester bejelentette a részleteket
2024. április 04., csütörtök

A TikTokon terjedő álhír miatt törik össze a csokinyuszikat és -tojásokat a boltokban

Az emberek elkezdték összetörni a csokoládé nyuszikat, abban a reményben, hogy pénzt találnak bennük, miután hamis információk terjedtek el az interneten. A gyártók és a kiskereskedők kénytelenek arról kommunikálni, hogy az édességek belseje üres.

A TikTokon terjedő álhír miatt törik össze a csokinyuszikat és -tojásokat a boltokban