Megbukott a doppingteszten a szárhegyi ló

Megbukott a doppingteszten a szárhegyi ló

Pozitívnak bizonyult a Székely Vágtán versenyző, Gyergyószárhegyet képviselő Fazakas Géza Gamma nevű lovának doppingtesztje – közölték a Nemzeti Vágta szervezői. A versenyzőt, illetve lovát két évre, a települést egy évre eltiltották a budapesti rendezvényen való versenyzéstől.

Gergely Imre

2016. augusztus 09., 12:072016. augusztus 09., 12:07

2016. augusztus 09., 12:102016. augusztus 09., 12:10

Fazakas Gézát még hivatalosan nem értesítették az eredményről, az interneten szerzett tudomást arról, hogy lova, Gamma vérének vizsgálata pozitív doppingeredményt hozott. Csak találgatja, miként került a szer a ló szervezetébe – leszögezte, a doppingolás nem volt szándékos.

„A budapesti Nemzeti Vágta sepsiszentgyörgyi előfutamán, a Székely Vágtán Gyergyószárhegyet képviselő Fazakas Géza – a 2015. évi Székely Vágta nyertese – által lovagolt Gamma nevű lóból vett doppingminta pozitívnak bizonyult. A szervezőbizottság a lovast és a lovat a 2016. és a 2017. évi, míg a települést a 2016. évi Nemzeti Vágtán történő versenyzéstől eltiltotta” – ez a rövid közlemény jelent meg a Nemzeti Vágta internetes oldalán. Fazakas Gézát valósággal sokkolja a hír.

„Nemcsak az én becsületemet, hanem a falum, Szárhegy hírnevét is súlyosan érinti ez a bejelentés, illetve az, hogy most sokan doppingolónak gondolnak. Határozottan kijelentem, hogy sem én, sem a csapatom nem adott a lónak semmilyen doppingszert, semmit, ami tudomásunk szerint nem megengedett” – jelenti ki határozottan Fazakas.

Nem titkolták, hogy a július közepén lezajlott Székely Vágta előtti hónapokban többször is gyógykezelés alatt állt Gamma, Fazakas Géza hátaslova. Márciusban egy fogát kellett kihúzni, amelyet négyhetes gyógyszeres kezelés követett, majd egy vasdarabba lépett bele a ló, ami után ismét hat hétig tartott a gyógyulása. Az is kétséges volt sokáig, hogy egyáltalán rajthoz tud-e állni a vágtán.

A kezeléseket három állatorvos folytatta. Megtörténhet, hogy a gyógyítás során használt antibiotikumokkal került a ló szervezetébe valamilyen tiltott szer, de hogy a gyógyszerek valamelyike tartalmazott-e ilyent, arról sem az állatorvosok, sem a lovas nem tudott. Mivel a ló táplálása is különös odafigyelést igényel, erre is alaposan odafigyeltek. Szárhegyen szántszándékkal biztosan nem kapott doppingszert a ló – állítja Fazakas Géza.

Hogy konkrétan milyen szerről van szó, arról a lovas még nem kapott hivatalos értesítést. Senkit nem vádol, de nem tartja elképzelhetetlennek, hogy talán a verseny helyszínén valaki rossz szándékkal adhatott a lónak doppingszert. A lehetőség nem kizárt – mondja a versenyző –, mert a vágta istállójában nem volt olyan őrizet, amely ezt biztosan megakadályozhatta volna, illetve kamerák sem, amelyek rögzíthették volna, ha illetéktelen személy közeledik a lóhoz. Az istállóba ugyanakkor több száz személynek volt szabad bejárása – közölte a gyergyószárhegyi versenyző.

Fazakas Gézát szemmel láthatóan lesújtotta, hogy most azt feltételezhetik, a 2015-ös Székely Vágtát doppingolással nyerhették meg Gammával, és így jutottak el Szárhegyet képviselve a Nemzeti Vágtára, ahol szintén megnyerték az első előfutamot. Az idei Székely Vágtán is döntőbe jutottak, de ott a ló térdre esett, a lovas leesett róla, és ezzel számukra véget ért a verseny. „Ötször versenyeztem már a Székely Vágtán, nem olyan lovat vettem, amelynek doppingra lenne szüksége, hanem olyant, amely doppingszerek nélkül, megfelelően nevelve képes lett arra, hogy eredményeket érjen el, és hogy azt nyújtsa, amit elvárok tőle” – fogalmazott Fazakas Géza.

A Székely Vágtán egyébként most először történt vérvétel doppingvizsgálat céljával. Fazakas Géza nem kérdőjelezi meg a vizsgálat hitelességét, de várja, hogy hivatalosan is közöljék, milyen tiltott szert fedeztek fel Gamma vérében. Ebből már valószínűleg kiderülhet, hogy a gyógykezelés során, vagy a verseny helyszínén kapott doppingszernek minősülő anyagot a ló. Mindentől függetlenül javasolja a Székely Vágta szervezőinek, hogy a jövőben fordítsanak nagyobb figyelmet az istállók őrzésére.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 09., kedd

Bemutatták III. Károly királynak az őt ábrázoló új fontbankókat

Bemutatta kedden a brit uralkodónak az őt ábrázoló új fontbankókat a Bank of England kormányzója.

Bemutatták III. Károly királynak az őt ábrázoló új fontbankókat
2024. április 08., hétfő

Határon túli diákok is népszerűsíthetik természeti értékeiket a nyíregyházi honismereti akadémián

Határon túli diákok jelentkezését is várják a magyarországi Honismereti Szövetség Látható csodák című, 7–12. osztályosok számára meghirdetett pályázatára.

Határon túli diákok is népszerűsíthetik természeti értékeiket a nyíregyházi honismereti akadémián
2024. április 08., hétfő

Erdélyi település a legélhetőbbnek tartott városok topjában, egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek listáján

Erdélyi város is felkerült a lakosai által élhetőnek tartott európai városok listájára, miközben egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek topjában kapott helyett.

Erdélyi település a legélhetőbbnek tartott városok topjában, egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek listáján
2024. április 07., vasárnap

Videósorozattal helyezik történelmi kontextusba a Kibic online kvíz tanulságait

Magyarázó videósorozat készült az Erdély tematikájú, Kibic elnevezésű online tesztből. A kvíz tizennégy részes sorozatának első két epizódja már elérhető az ötletgazda Ferkó Zoltán YouTube-csatornáján.

Videósorozattal helyezik történelmi kontextusba a Kibic online kvíz tanulságait
2024. április 06., szombat

Megjelöli májustól a mesterséges intelligencia által előállított tartalmakat a közösségi portálokon a Meta

A Meta amerikai internetes óriásvállalat májustól megjelöli a közösségi portálokon a mesterséges intelligencia (MI) által előállított hangokat, képeket és videókat – derül ki egy friss blogbejegyzésből.

Megjelöli májustól a mesterséges intelligencia által előállított tartalmakat a közösségi portálokon a Meta
2024. április 06., szombat

Hétvégétől az erdélyi mozik műsorán az új Bogyó és Babóca animációs film – M. Tóth Géza rendezővel beszélgettünk

A hagyományokat követve a Bogyó és Babóca 6. – Csengettyűk című mozifilmben is tizenhárom mesét láthatnak a gyerekek, akiket újdonságokkal is meglepnek a KEDD Animációs Stúdió által forgalmazott alkotásban.

Hétvégétől az erdélyi mozik műsorán az új Bogyó és Babóca animációs film – M. Tóth Géza rendezővel beszélgettünk
2024. április 05., péntek

Tavaszi koncerteket tartanak Szatmárnémeti felújított történelmi központjában, hétvégén rajtol a rendezvénysorozat

Útjára indítja a Szatmári tavasz elnevezésű, koncerteket felsorakoztató rendezvénysorozatot a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal, amely ezzel a programmal felpezsdítené a felújított és nemrég átadott történelmi városközpont életét.

 

Tavaszi koncerteket tartanak Szatmárnémeti felújított történelmi központjában, hétvégén rajtol a rendezvénysorozat
2024. április 04., csütörtök

Szijjártó Péter a feszültségoldás reményében Teqball-asztalt ajándékozott a szülinapos NATO-nak

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Teqball-asztalt adott át a NATO részére az észak-atlanti szövetség alapításának 75. évfordulója alkalmából csütörtökön Brüsszelben.

Szijjártó Péter a feszültségoldás reményében Teqball-asztalt ajándékozott a szülinapos NATO-nak
2024. április 04., csütörtök

Hamarosan fizetőssé válik a belépés Velencébe, a polgármester bejelentette a részleteket

Velencében április 25-től bevezetik egyelőre kísérleti jelleggel és 29 különböző napon a napi 5 eurós belépőjegyet. Ennek részleteiről Luigi Brugnaro polgármester számolt be csütörtöki római sajtótájékoztatóján.

Hamarosan fizetőssé válik a belépés Velencébe, a polgármester bejelentette a részleteket
2024. április 04., csütörtök

A TikTokon terjedő álhír miatt törik össze a csokinyuszikat és -tojásokat a boltokban

Az emberek elkezdték összetörni a csokoládé nyuszikat, abban a reményben, hogy pénzt találnak bennük, miután hamis információk terjedtek el az interneten. A gyártók és a kiskereskedők kénytelenek arról kommunikálni, hogy az édességek belseje üres.

A TikTokon terjedő álhír miatt törik össze a csokinyuszikat és -tojásokat a boltokban