Különleges tárlat a jégkorszakról a Csíki Székely Múzeumban

Különleges tárlat a jégkorszakról a Csíki Székely Múzeumban

Fotó: Gecse Noémi

A budapesti Magyar Természettudományi Múzeum Jégkorszak című kiállítását fogadja a Csíki Székely Múzeum. A jövő héten nyíló tárlatra már megérkeztek a tárgyak, a szervezők úgy vélik, minden generáció számára érdekes lehet a bemutatásra szánt anyag.

Péter Beáta

2017. január 20., 10:462017. január 20., 10:46

A budapesti Magyar Természettudományi Múzeum Jégkorszak című kiállítását látja vendégül január 25-étől a Csíki Székely Múzeum. A két intézmény kapcsolata évekkel ezelőtt kezdődött, a csíki látogatók a természettudományi múzeum gyűjteményéből láthattak már múmiákról, rovarokról szóló, valamint embertani kiállítást is.

„Úgy gondoltuk, hogy a mostanában gyakori képzőművészeti kiállításokat egy kicsit lazítsuk, és ugyancsak attraktív, de tárgyakból álló kiállítást rendezzünk, ami mindenkihez szól. Főleg a fiatalabb korosztályt célozza meg, de nagyszülők, szülők számára is érdekes, különleges az anyag” – fogalmazott lapunknak Gyarmati Zsolt, a múzeum igazgatója. A Jégkorszak elnevezésű kiállítást 2008-ban nyitották meg a budapesti Magyar Természettudományi Múzeumban, majd ebből állítottak össze egy kisebb, vándorkiállításra alkalmas anyagot a legfontosabb, legérdekesebb, leglátványosabb darabokból.

Erdélyben öt helyszínen láthatta-láthatja a közönség, Csíkszeredába Gyergyószentmiklósról érkezett, április közepétől pedig Székelyudvarhelyen látogatható. A tárlat az elmúlt jégkorszak élővilágát, létrejöttét és alakulásának folyamatait mutatja be. A kiállítás egyik üzenete, hogy a jégkorszak ma is tartó folyamat, csak épp egyik felmelegedési szakaszában vagyunk, hiszen a Föld történetében visszatérő jelenség – magyarázta Gáspárik Mihály, a Magyar Természettudományi Múzeum paleontológusa, főmuzeológus.

A kiállítás olyan kihalt fajokat is bemutat, amelyek például a barlangrajzokon is szerepelnek, illetve a maradványok alapján tudják a szakemberek, hogy az ősember naponta találkozott velük, esetleg vadászott is rájuk. Így mamut, kardfogú tigris, pézsmatulok csontváza vagy rekonstrukciója is látható lesz a tárlaton. A szakember elmondta, az élővilág egy része a legutóbbi jégkorszak végén bekövetkezett változásokhoz is tudott alkalmazkodni, így fennmaradt.

„A kiállításon ma élő fajokat is megmutatunk, amelyek az elmúlt jégkorszakban éltek a Kárpát-medencében is. Például a rénszarvasból egész csordák éltek itt a leletek tanúsága szerint. A kiállításon az emberről kevés szó esik, főleg a természetes környezet kerül előtérbe, az ember olyan vonatkozásban jelenik meg a kiállításban, hogy hol volt a helye az akkori világban” – mondta el a szakember. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 09., kedd

Bemutatták III. Károly királynak az őt ábrázoló új fontbankókat

Bemutatta kedden a brit uralkodónak az őt ábrázoló új fontbankókat a Bank of England kormányzója.

Bemutatták III. Károly királynak az őt ábrázoló új fontbankókat
2024. április 08., hétfő

Határon túli diákok is népszerűsíthetik természeti értékeiket a nyíregyházi honismereti akadémián

Határon túli diákok jelentkezését is várják a magyarországi Honismereti Szövetség Látható csodák című, 7–12. osztályosok számára meghirdetett pályázatára.

Határon túli diákok is népszerűsíthetik természeti értékeiket a nyíregyházi honismereti akadémián
2024. április 08., hétfő

Erdélyi település a legélhetőbbnek tartott városok topjában, egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek listáján

Erdélyi város is felkerült a lakosai által élhetőnek tartott európai városok listájára, miközben egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek topjában kapott helyett.

Erdélyi település a legélhetőbbnek tartott városok topjában, egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek listáján
2024. április 07., vasárnap

Videósorozattal helyezik történelmi kontextusba a Kibic online kvíz tanulságait

Magyarázó videósorozat készült az Erdély tematikájú, Kibic elnevezésű online tesztből. A kvíz tizennégy részes sorozatának első két epizódja már elérhető az ötletgazda Ferkó Zoltán YouTube-csatornáján.

Videósorozattal helyezik történelmi kontextusba a Kibic online kvíz tanulságait
2024. április 06., szombat

Megjelöli májustól a mesterséges intelligencia által előállított tartalmakat a közösségi portálokon a Meta

A Meta amerikai internetes óriásvállalat májustól megjelöli a közösségi portálokon a mesterséges intelligencia (MI) által előállított hangokat, képeket és videókat – derül ki egy friss blogbejegyzésből.

Megjelöli májustól a mesterséges intelligencia által előállított tartalmakat a közösségi portálokon a Meta
2024. április 06., szombat

Hétvégétől az erdélyi mozik műsorán az új Bogyó és Babóca animációs film – M. Tóth Géza rendezővel beszélgettünk

A hagyományokat követve a Bogyó és Babóca 6. – Csengettyűk című mozifilmben is tizenhárom mesét láthatnak a gyerekek, akiket újdonságokkal is meglepnek a KEDD Animációs Stúdió által forgalmazott alkotásban.

Hétvégétől az erdélyi mozik műsorán az új Bogyó és Babóca animációs film – M. Tóth Géza rendezővel beszélgettünk
2024. április 05., péntek

Tavaszi koncerteket tartanak Szatmárnémeti felújított történelmi központjában, hétvégén rajtol a rendezvénysorozat

Útjára indítja a Szatmári tavasz elnevezésű, koncerteket felsorakoztató rendezvénysorozatot a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal, amely ezzel a programmal felpezsdítené a felújított és nemrég átadott történelmi városközpont életét.

 

Tavaszi koncerteket tartanak Szatmárnémeti felújított történelmi központjában, hétvégén rajtol a rendezvénysorozat
2024. április 04., csütörtök

Szijjártó Péter a feszültségoldás reményében Teqball-asztalt ajándékozott a szülinapos NATO-nak

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Teqball-asztalt adott át a NATO részére az észak-atlanti szövetség alapításának 75. évfordulója alkalmából csütörtökön Brüsszelben.

Szijjártó Péter a feszültségoldás reményében Teqball-asztalt ajándékozott a szülinapos NATO-nak
2024. április 04., csütörtök

Hamarosan fizetőssé válik a belépés Velencébe, a polgármester bejelentette a részleteket

Velencében április 25-től bevezetik egyelőre kísérleti jelleggel és 29 különböző napon a napi 5 eurós belépőjegyet. Ennek részleteiről Luigi Brugnaro polgármester számolt be csütörtöki római sajtótájékoztatóján.

Hamarosan fizetőssé válik a belépés Velencébe, a polgármester bejelentette a részleteket
2024. április 04., csütörtök

A TikTokon terjedő álhír miatt törik össze a csokinyuszikat és -tojásokat a boltokban

Az emberek elkezdték összetörni a csokoládé nyuszikat, abban a reményben, hogy pénzt találnak bennük, miután hamis információk terjedtek el az interneten. A gyártók és a kiskereskedők kénytelenek arról kommunikálni, hogy az édességek belseje üres.

A TikTokon terjedő álhír miatt törik össze a csokinyuszikat és -tojásokat a boltokban