Könyvet és lemezeket adott ki a P. Mobil

Könyvet és lemezeket adott ki a P. Mobil

A P. Mobil történetét lemezein és dalain keresztül bemutató könyv, tripla CD (1997–2007), a zenekar karrierét átívelő dupla DVD is megjelent a közelmúltban, és egy vinyl is, amelyen az együttes Honfoglalás című szvitjének szimfonikus változata hallható – írja az MTI.

Hírösszefoglaló

2016. december 21., 14:102016. december 21., 14:10

A hard rock zenekar 1973-tól működik Schuster Lóránt vezetésével, de az elődjének tekinthető Gesarol már 1969-től létezett. A zenekarvezető gondozásában régóta futó Nagy P. sorozat részeként most megjelent Élve vagy halva – 47 év rock ‘n’ roll című dupla DVD, egy ötórás videoantológia. A filmanyagon egy-két dal erejéig a P. Mobil szinte valamennyi felállása szerepel.

A csapat csaknem fél évszázados történetéből olyan számokat vonultat fel, mint például A Főnix éjszakája, az Utolsó cigaretta, az Örökmozgó lettem, a Kétforintos dal, a Rocktóber vagy a Honfoglalás-szvit. A DVD-kiadvány összehajtogatós tokjában söralátétek, valamint a P. Mobil-rajongók leveleit tartalmazó több mint százoldalas, Hegedűs István és Andrássy Bálint által összeállított könyv (Mobilógia/A dal ugyanaz marad) is megtalálható.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 13., szombat

Hét nemzeti érték kapott idén hungarikum minősítést

Hét nemzeti érték kapott idén hungarikum minősítést, közöttük a székelykapu. A veszprémi díjátadó gálaműsor április 14-én, vasárnap este látható az M5 kulturális csatornán.

Hét nemzeti érték kapott idén hungarikum minősítést
2024. április 12., péntek

Erdélyi turnén ünnepli születésnapját Oszvald Marika Kossuth-díjas színésznő, operetténekes

Erdélyi turné keretében lépnek színpadra a napokban a Budapesti Operettszínház művészei. Oszvald Marika, Peller Károly és Faragó András előadásában az operettirodalom legnépszerűbb szerzői, köztük Kálmán Imre, Lehár Ferenc örökzöldjei csendülnek fel.

Erdélyi turnén ünnepli születésnapját Oszvald Marika Kossuth-díjas színésznő, operetténekes
2024. április 12., péntek

Interaktív kutyás workshop előzi meg a Lassie mozifilm kolozsvári vetítését

Különleges élményben lesz részük azoknak a kolozsvári mozinézőknek, akik szombatra jegyet váltanak a Lassie - Állati mentőakció (Lassie – A New Adventure) című filmre.

Interaktív kutyás workshop előzi meg a Lassie mozifilm kolozsvári vetítését
2024. április 09., kedd

Bemutatták III. Károly királynak az őt ábrázoló új fontbankókat

Bemutatta kedden a brit uralkodónak az őt ábrázoló új fontbankókat a Bank of England kormányzója.

Bemutatták III. Károly királynak az őt ábrázoló új fontbankókat
2024. április 08., hétfő

Határon túli diákok is népszerűsíthetik természeti értékeiket a nyíregyházi honismereti akadémián

Határon túli diákok jelentkezését is várják a magyarországi Honismereti Szövetség Látható csodák című, 7–12. osztályosok számára meghirdetett pályázatára.

Határon túli diákok is népszerűsíthetik természeti értékeiket a nyíregyházi honismereti akadémián
2024. április 08., hétfő

Erdélyi település a legélhetőbbnek tartott városok topjában, egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek listáján

Erdélyi város is felkerült a lakosai által élhetőnek tartott európai városok listájára, miközben egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek topjában kapott helyett.

Erdélyi település a legélhetőbbnek tartott városok topjában, egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek listáján
2024. április 07., vasárnap

Videósorozattal helyezik történelmi kontextusba a Kibic online kvíz tanulságait

Magyarázó videósorozat készült az Erdély tematikájú, Kibic elnevezésű online tesztből. A kvíz tizennégy részes sorozatának első két epizódja már elérhető az ötletgazda Ferkó Zoltán YouTube-csatornáján.

Videósorozattal helyezik történelmi kontextusba a Kibic online kvíz tanulságait
2024. április 06., szombat

Megjelöli májustól a mesterséges intelligencia által előállított tartalmakat a közösségi portálokon a Meta

A Meta amerikai internetes óriásvállalat májustól megjelöli a közösségi portálokon a mesterséges intelligencia (MI) által előállított hangokat, képeket és videókat – derül ki egy friss blogbejegyzésből.

Megjelöli májustól a mesterséges intelligencia által előállított tartalmakat a közösségi portálokon a Meta
2024. április 06., szombat

Hétvégétől az erdélyi mozik műsorán az új Bogyó és Babóca animációs film – M. Tóth Géza rendezővel beszélgettünk

A hagyományokat követve a Bogyó és Babóca 6. – Csengettyűk című mozifilmben is tizenhárom mesét láthatnak a gyerekek, akiket újdonságokkal is meglepnek a KEDD Animációs Stúdió által forgalmazott alkotásban.

Hétvégétől az erdélyi mozik műsorán az új Bogyó és Babóca animációs film – M. Tóth Géza rendezővel beszélgettünk
2024. április 05., péntek

Tavaszi koncerteket tartanak Szatmárnémeti felújított történelmi központjában, hétvégén rajtol a rendezvénysorozat

Útjára indítja a Szatmári tavasz elnevezésű, koncerteket felsorakoztató rendezvénysorozatot a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal, amely ezzel a programmal felpezsdítené a felújított és nemrég átadott történelmi városközpont életét.

 

Tavaszi koncerteket tartanak Szatmárnémeti felújított történelmi központjában, hétvégén rajtol a rendezvénysorozat