Keresik a legszebb dalt

Keresik a legszebb dalt

Második alkalommal hirdeti meg a Legszebb Erdélyi Magyar Dal versenyt az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete (EMKISZ) és a Gitár East Egyesület.

Kiss Előd-Gergely

2016. június 29., 12:582016. június 29., 12:58

Tamás Csilla, az EMKISZ megbízott elnöke a Krónikának elmondta, az idei pályázati kiírásban az az újdonság, hogy csak az elmúlt egy évben (2015. június 15-e után) született dalokkal lehet benevezni. Hozzáfűzte, a szabályok egyébként ugyanazok, mint tavaly. Szeptember 30-áig lehet jelentkezni, egy zenekar legfeljebb három dalt küldhet be, ezek kizárólag saját dalok lehetnek, plagizálni tilos, és feldolgozásokat nem fogadnak el. Fontos, hogy a dal szövegének magyar nyelvűnek kell lennie, ugyanakkor a dalszöveg nem lehet gyűlöletkeltő, uszító.

Tamás Csilla azt is elmondta, tavalyhoz képest előreléptek a kiosztható díjak terén is. Ezúttal több fesztiválon tudnak fellépési lehetőséget biztosítani a zenekaroknak. Ezenkívül idén több hangstúdió vállalta, hogy beszáll a tehetséges zenészek díjazásába, így értelemszerűen több zenekarnak is lehetősége nyílik arra, hogy professzionális stúdiófelvételeket készítsenek.

Hozzáfűzte, még folynak az egyeztetések, de azon dolgoznak, hogy Kolozsvár mellett más városokban is bevonjanak stúdiókat a kezdeményezésbe, hogy ne kelljen egy-egy felvétel kedvéért feltétlenül a kincses városba utazniuk a székelyföldi vagy partiumi zenekaroknak. Szintén újdonságnak számít, hogy a díjkiosztó gála beharangozó rendezvényeként októberben a tavalyi győztes zenekarok kétalkalmas mini-koncertsorozaton mutatják meg tehetségüket a kolozsvári közönségnek.

A dalverseny első kiírására egyébként huszonhárom zenekar nevezett be összesen 46 dallal. A Legszebb Erdélyi Magyar Dal 2015 címet a Bagossy Brothers Company Elviszlek című száma nyerte el. A zeneka­rok stúdiófelvételeket, tv-felvételeket, koncert-, illetve fesztiválfellépéseket nyertek országhatáron innen és túl. Idén a zsűri négy tagból áll: André Ferenc slammer, Balázs Imre József irodalmár, Sántha Zsuzsanna énekes és Zilahi Csaba műsorvezető dönt a legszebb dalról. A gálaestnek és a díjkiosztónak a kolozsvári Bulgakov & Macskaház ad otthont november 12-én. Szintén az irodalmi kávéházban rendezik majd a tavalyi díjazott zenekarok ráhangolókoncertjeit.

Mint az a dalverseny honlapján is olvasható, a vetélkedő célja, hogy magyar nyelvű, saját szerzemények írására és előadására bátorítsa az erdélyi zenekarokat. A szervezők emellett szeretnék lehetőségeikhez mérten felkarolni azokat az együtteseket, amelyeknek még nem volt lehetőségük kilépni a világba, hogy megmutassák a tehetségüket a nagyközönségnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 20., szerda

Kezdődnek az X-Faktor erdélyi meghallgatásai – Solyom Berni szerint minden évad új lehetőséget hordoz magában

Egy év kihagyás után idén visszatér az X-Faktor, amelynek stábja március 21. és április 21. között Erdélyben tart meghallgatást. A Krónikának a gyergyói Solyom Bernadett beszélt arról, hogyan változtatta meg életét a műsor a 2022-es győzelem után.

Kezdődnek az X-Faktor erdélyi meghallgatásai – Solyom Berni szerint minden évad új lehetőséget hordoz magában
2024. március 18., hétfő

Élve megtalálták 24 órával az eltűnése után a kétéves moldvai gyermeket

Megtalálták hétfőn azt a kétéves kisfiút, aki vasárnap délután tűnt el a Botoşani megyei Tudora településen.

Élve megtalálták 24 órával az eltűnése után a kétéves moldvai gyermeket
2024. március 17., vasárnap

Legjobb tanácsadók a gyerekek – Csicsergő címmel verses-zenés szatmári projekt látott napvilágot

Nemcsak olvasásra késztet, hanem táncra is perdít Török Enikő Andrea szatmárnémeti pedagógus, költő frissen megjelent kötete, ugyanis az áthangszerelt dallamokból lemez készült.

Legjobb tanácsadók a gyerekek – Csicsergő címmel verses-zenés szatmári projekt látott napvilágot
2024. március 17., vasárnap

Hagyományteremtő jelleggel szerveztek környezetbarát tábort nyárádmenti diákoknak

A környezetbarát életvitelre hívta fel a nyárádmenti általános iskolások figyelmét az első alkalommal rendezett Mumush Ökosuli. Bencze Tamás főszervező a műhelyfoglalkozásokon elsajátított ismeretekről, gyakorlati programokról beszélt a Krónikának.

Hagyományteremtő jelleggel szerveztek környezetbarát tábort nyárádmenti diákoknak
2024. március 16., szombat

Akinek szívügye a Kárpát-medence: erdélyiek is nevezhetnek az imázsfilm-pályázatra

Külhoniak jelentkezését is várják a magyarországi Fiatalok a Nemzetért Alapítvány, Hazánk egy szelete című pályázatára, amely keretében imázsfilmet lehet készíteni a Kárpát-medence egyik településéről.

Akinek szívügye a Kárpát-medence: erdélyiek is nevezhetnek az imázsfilm-pályázatra
2024. március 16., szombat

Ha leszedjük a hóvirágot az erdőben, kevesebb lesz jövőre

Ne szedjék le a Hunyad megyei nemzeti parkban nyíló hóvirágokat az arra járók – erre hívja fel a figyelmet Facebook-oldalán a Romsilva állami erdészet.

Ha leszedjük a hóvirágot az erdőben, kevesebb lesz jövőre
2024. március 14., csütörtök

Szabadult a fogdából, és bűnügyi felügyelet alá került Florin Salam maneleénekes

Szabadult a fogdából, és hatvan napos hatósági felügyelet alá került csütörtök este Florin Salam – értesült ügyészségi forrásokból az Agerpres.

Szabadult a fogdából, és bűnügyi felügyelet alá került Florin Salam maneleénekes
2024. március 14., csütörtök

Csalás gyanúja miatt vették őrizetbe az egyik legismertebb román maneleénekest

Huszonnégy órára őrizetbe vették csütörtökön Florin Salam maneleénekest három rendbéli csalás gyanúja miatt – értesült rendőrségi forrásokból az Agerpres.

Csalás gyanúja miatt vették őrizetbe az egyik legismertebb román maneleénekest
2024. március 13., szerda

Premier: először született életképes delfinborjú Romániában

Megszületett az első életképes delfinborjú a konstancai delfináriumban – jelentette be szerdán az intézmény vezetősége.

Premier: először született életképes delfinborjú Romániában
2024. március 13., szerda

Jótékony célt színlelve pénzt gyűjtő romániai férfiakra csaptak le Somogyban

A Kaposvári Járási Ügyészség vádat emelt egy fiatal férfival szemben, míg a Siófoki Járási Ügyészség gyorsított eljárásban állított bíróság elé egy másik romániai férfit, akik jótékony célt színlelve gyűjtöttek pénzadományokat Somogyban.

Jótékony célt színlelve pénzt gyűjtő romániai férfiakra csaptak le Somogyban