Jézus Krisztus Szupersztár: egy hályogkovács bátorsága

Jézus Krisztus Szupersztár: egy hályogkovács bátorsága

Nagy sikert aratott a Kolozsvári Magyar Napokon bemutatott Jézus Krisztus Szupersztár című rockopera, amelynek az volt a különlegessége, hogy néhány hivatásos előadót, szakmai vezetőt leszámítva lelkes amatőrök adták elő. Ráadásul mindezt az alig 22 éves Jancsó Hajnal rendezte. 

Kiss Előd-Gergely

2014. augusztus 28., 19:272014. augusztus 28., 19:27

2014. augusztus 29., 14:302014. augusztus 29., 14:30

A bravúros produkció születéséről Jancsó Hajnallal és a díszlettervező Bába Istvánnal beszélgettünk.

„Egy kicsit hályogkovácsság volt ez az egész, akkor fogtam fel, hogy mekkora lett ez a projekt, amikor csatlakoztak a szólisták is az előadáshoz, és láttam az ő hozzáállásukat. Rengeteget segítettek ezek az emberek, akik igazán értenek hozzá. Felbecsülhetetlen segítség volt” – fogalmazott lapunknak Jancsó Hajnal.

Kérdésünkre elmondta: nagyon sok technikai és mindenféle más akadályba ütköztek az utolsó két hétben, így még nagyobb akaraterőre volt szükségük, hogy csak azért is bemutassák a darabot. Mint részletezte gondjaik támadtak például a mikroportokkal: 24 darab hiányzott.

„Voltak más jellegű gondjaink is. Jézusunk például rossz állapotban volt, egy héttel az előadás kezdete előtt előbb a bokája, utána a térde, majd pedig a könyöke is megsérült, végül pedig a hangja is elment. De még így is azt mondta, hogy ezt bizony véghez viszi, sőt fel sem merült benne, hogy esetleg nem tudná megcsinálni” – magyarázta a fiatal rendező. Elmondta, hogy biztosan fájdalmas lehetett a Jézust alakító Răzvan Krivachnak amikor le kellett térdelnie vagy a kórus húzta-vonta a koreográfia szerint.

Bába István, az előadás díszlettervezője mindehhez hozzátette: a díszlet végül azért lett kissé minimalista, mert az eredeti elképzeléshez képest jóval kevesebb kartondobozt kaptak.
A száz helyett végül csak harminc darabot szállított le a támogató cég, amely ezek legyártását elvállalta. Mint részletezte, mindössze három napjuk volt összerakni a díszletet, amelyen többen dolgoztak, még a magyar napok önkéntesei is besegítettek. „Úgy érzem, végül sikerült egy olyan díszletet létrehozni, amely nem pusztán dísze, hanem szerves része lett az előadásnak” – mondta Bába István.

Szerencse is kellett hozzá

Kérdésünkre, hogy fiatal kora ellenére hogyan tudta meggyőzni a hivatásos előadókat szakembereket, hogy szerepet vállaljanak az általa kigondolt előadásban Jancsó Hajnal elárulta: kellett hozzá egy nagy adag szerencse.

Felidézte: először színinövendékeket és fiatal énekeseket keresett meg a Jézus Krisztus Szupersztár ötletével, köztük Fóris-Ferenci Johannát és Fóris-Ferenci Gábort, ők ajánlották Răzvan Krivachot Jézus szerepére. „Megkerestem őt, és onnan kezdve tágult a kör” – fogalmazott Hajnal.

Amikor a szatmárnémeti származású zenész elvállalta a produkcióban való részvételt, még úgy tervezték, kisebb közönség előtt játsszák el a rockoperát élő zenekar nélkül, sokkal kisebb csapattal szerényebb körülmények között.

Venczel Péter zeneszerző, a Kolozsvári Magyar Opera tagja elvállalta a tanácsadói szerepet, segített a szereplőválogatásban, illetve ő ajánlotta a fiatal csapatnak Hary Juditot, aki az előadás zenei vezetője lett. Aztán megkeresték Jakab Melinda koreográfust, ezt követően a hivatásos művészek, előadók már vonzották egymást – mesélte Jancsó Hajnal.

Mint részletezte, nem az volt végül a döntő, hogy ki jött el a szereplőválogatásra, hiszen onnan nagyrészt a kórusba válogattak be embereket. A jelmeztervezővel is szerencsések voltak, ugyanis a szabadkai Ledenják Andrea önként ajánlotta fel segítségét. „Amikor ezt meghallottuk, rögtön lecsaptunk a lehetőségre. Néhány nap alatt összehozott 35 jelmezt a kórusnak, tíz jelmezt a szólistáknak. Minimális pénzből dolgozik, a jelmezeknek jelképes kifejező erejük van” – fejtette ki Jancsó Hajnal.

Folytatás feltételekkel

Érdeklődésünkre ugyanakkor a fiatal rendező elmondta: egyelőre csak a Kolozsvári Magyar Napokon bemutatott két előadás erejéig szerezték meg a szerzői jogokat, de szeretnék folytatni. „Ha lesz igény rá, akkor megpróbálunk Kolozsváron egy olyan termet szerezni, ahol megfelelőek a műszaki feltételek. Ha nincs megfelelő hang és fénytechnika, nem biztos, hogy szeretnénk bevállalni a folytatást” – mondta Jancsó Hajnal, hozzátéve, hogy a megfelelő műszaki feltételek hiánya nagyon sokat elvenne az előadás élvezhetőségéből.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 07., vasárnap

Videósorozattal helyezik történelmi kontextusba a Kibic online kvíz tanulságait

Magyarázó videósorozat készült az Erdély tematikájú, Kibic elnevezésű online tesztből. A kvíz tizennégy részes sorozatának első két epizódja már elérhető az ötletgazda Ferkó Zoltán YouTube-csatornáján.

Videósorozattal helyezik történelmi kontextusba a Kibic online kvíz tanulságait
2024. április 06., szombat

Megjelöli májustól a mesterséges intelligencia által előállított tartalmakat a közösségi portálokon a Meta

A Meta amerikai internetes óriásvállalat májustól megjelöli a közösségi portálokon a mesterséges intelligencia (MI) által előállított hangokat, képeket és videókat – derül ki egy friss blogbejegyzésből.

Megjelöli májustól a mesterséges intelligencia által előállított tartalmakat a közösségi portálokon a Meta
2024. április 06., szombat

Hétvégétől az erdélyi mozik műsorán az új Bogyó és Babóca animációs film – M. Tóth Géza rendezővel beszélgettünk

A hagyományokat követve a Bogyó és Babóca 6. – Csengettyűk című mozifilmben is tizenhárom mesét láthatnak a gyerekek, akiket újdonságokkal is meglepnek a KEDD Animációs Stúdió által forgalmazott alkotásban.

Hétvégétől az erdélyi mozik műsorán az új Bogyó és Babóca animációs film – M. Tóth Géza rendezővel beszélgettünk
2024. április 05., péntek

Tavaszi koncerteket tartanak Szatmárnémeti felújított történelmi központjában, hétvégén rajtol a rendezvénysorozat

Útjára indítja a Szatmári tavasz elnevezésű, koncerteket felsorakoztató rendezvénysorozatot a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal, amely ezzel a programmal felpezsdítené a felújított és nemrég átadott történelmi városközpont életét.

 

Tavaszi koncerteket tartanak Szatmárnémeti felújított történelmi központjában, hétvégén rajtol a rendezvénysorozat
2024. április 04., csütörtök

Szijjártó Péter a feszültségoldás reményében Teqball-asztalt ajándékozott a szülinapos NATO-nak

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Teqball-asztalt adott át a NATO részére az észak-atlanti szövetség alapításának 75. évfordulója alkalmából csütörtökön Brüsszelben.

Szijjártó Péter a feszültségoldás reményében Teqball-asztalt ajándékozott a szülinapos NATO-nak
2024. április 04., csütörtök

Hamarosan fizetőssé válik a belépés Velencébe, a polgármester bejelentette a részleteket

Velencében április 25-től bevezetik egyelőre kísérleti jelleggel és 29 különböző napon a napi 5 eurós belépőjegyet. Ennek részleteiről Luigi Brugnaro polgármester számolt be csütörtöki római sajtótájékoztatóján.

Hamarosan fizetőssé válik a belépés Velencébe, a polgármester bejelentette a részleteket
2024. április 04., csütörtök

A TikTokon terjedő álhír miatt törik össze a csokinyuszikat és -tojásokat a boltokban

Az emberek elkezdték összetörni a csokoládé nyuszikat, abban a reményben, hogy pénzt találnak bennük, miután hamis információk terjedtek el az interneten. A gyártók és a kiskereskedők kénytelenek arról kommunikálni, hogy az édességek belseje üres.

A TikTokon terjedő álhír miatt törik össze a csokinyuszikat és -tojásokat a boltokban
2024. április 01., hétfő

Röpködő színkavalkád és ismeretterjesztés a becsületkasszával működő korondi madárkertben

Nemcsak élményt, hanem ismeretterjesztést is kínál a korondi madárkert, ahol közel 40 faj található a különféle páváktól a vízimadarakon át a fácánokig és papagájokig. Szász Emilt, a Hargita megyei létesítmény ötletgazdáját kérdeztük a madárkertről.

Röpködő színkavalkád és ismeretterjesztés a becsületkasszával működő korondi madárkertben
2024. március 30., szombat

Ételmentő Munch „őrjárat”: Romániában is használható a magyarországi fejlesztésű app

Immár Romániában is elérhető Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb, ételpazarlást megelőzni kívánó mobiltelefonos alkalmazása, a Munch, melyet Magyarországon fejlesztettek ki, és azóta Csehországban és Szlovákiában is működik.

Ételmentő Munch „őrjárat”: Romániában is használható a magyarországi fejlesztésű app
2024. március 30., szombat

Energikus dallal és klippel mutatkozott be a frissen megalakult gyergyói NÉKED zenekar

Új együttessel bővült az erdélyi zenei színtér: a frissen megalakult gyergyószentmiklósi NÉKED banda a Süt A Nap Az Égen című dallal és videóklippel debütált.

Energikus dallal és klippel mutatkozott be a frissen megalakult gyergyói NÉKED zenekar