Háromszéki szónokverseny fiataloknak

Háromszéki szónokverseny fiataloknak

Tizenhat és huszonöt év közötti fiatalok jelentkezését várják a Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatala és az Erdélyi Magyar Ifjak sepsiszentgyörgyi szervezete által hetedik alkalommal meghirdetett Székely Március szónokversenyre.

Bencze Melinda

2015. február 25., 19:522015. február 25., 19:52

Az esemény a Pilvax rendezvénysorozat része. A verseny célja a március 15-ei sepsiszentgyörgyi ünnepség ifjúsági szónokának kiválasztása, továbbá a helyi fiatalok nyelvi, kommunikációs és retorikai képességeinek fejlesztése. A versenyre való felkészüléshez ajánlott irodalomként az 1848–49-es forradalom és szabadságharc eseményeit, tanulságait, következtetéseit, az érvelő szöveg, valamint a szónoki beszéd műfaji sajátosságait jelölték meg.

Mint a szervezők fogalmaznak, a szabadságról alkotott filozófiai ismeretek, valamint a középiskolai tankönyvek retorikai fejezetei és gyakorlatai is segíthetnek a felkészülésben. A vetélkedő két részből áll: egy adott téma vagy idézet alapján a helyszínen kell kidolgozniuk a jelentkezőknek a beszédüket, majd egy rövidebb felkészülési idő után az érdeklődők jelenlétében előadják általuk megírt szónoklataikat.

Az eseményt március 6-án tartják a Tein teaházban, a szónoklatokat szakmai zsűri bírálja el. A fődíj 200 lejes pénzjutalom, továbbá felszólalási lehetőség a március 15-ei sepsiszentgyörgyi ünnepségen. A versenyre március 4-éig, szerdáig lehet jelentkezni Kovács Zenkő Bernadettnél a 0728-091397-es telefonszámon, illetve az emihirek@emihirek.com elektronikus postacímen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 18., csütörtök

Rekordnyereménnyel tér vissza a Megasztár, hétvégén erdélyi meghallgatásokat tartanak

Tizenkét év után újraindul a TV2 csatornán a Megasztár zenei tehetségkutató, amely hétvégén Nagyváradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Szatmárnémetiben tart meghallgatásokat.

Rekordnyereménnyel tér vissza a Megasztár, hétvégén erdélyi meghallgatásokat tartanak
2024. április 17., szerda

Harminchárom év elteltével üli le büntetését Romániában egy emberölésért elítélt Srí Lanka-i férfi

Április 23-án adja át Németország a román hatóságoknak azt a Srí Lanka-i férfit, akit 1991-ben Bukarestben 19 év börtönre ítéltek emberölésért.

Harminchárom év elteltével üli le büntetését Romániában egy emberölésért elítélt Srí Lanka-i férfi
2024. április 17., szerda

Mászóengedélyre vár Varga Csaba, de addig sem tétlenkedik, gyönyörű képekkel, videóval jelentkezett

A kínai hatóságok még nem adták ki – egyetlen hegymászónak sem – a mászóengedélyt és a tibeti vízumot, ezért csúszik Varga Csaba 2024-es Shishapangma expedíciója – adta hírül Facebook-oldalán a Hazajáró.

Mászóengedélyre vár Varga Csaba, de addig sem tétlenkedik, gyönyörű képekkel, videóval jelentkezett
2024. április 16., kedd

Szemétszedési kihívás, csemeteültetés: egyre „zöldebbé” válik a KMDSZ-diáknapok

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) szervezőcsapata már javában készül a diáknapozókkal együtt a 29. KMDSZ Diáknapokra, közben az egyetemisták kiemelt figyelmet fordítanak a környezettudatosságra.

Szemétszedési kihívás, csemeteültetés: egyre „zöldebbé” válik a KMDSZ-diáknapok
2024. április 14., vasárnap

Forradalmi újítással tér vissza vasárnaptól a Duna televízió Delta című tudományos-ismeretterjesztő sorozata

Új témákkal és technológiai megoldásokkal jelentkezik április 14-től, vasárnap délutántól a tudományos-ismeretterjesztő sorozat a Dunán. Az adások a mesterséges intelligencia segítségével a tudományos élet aktualitásairól is beszámolnak.

Forradalmi újítással tér vissza vasárnaptól a Duna televízió Delta című tudományos-ismeretterjesztő sorozata
2024. április 13., szombat

Az olvasás népszerűsítésével még több fiatalt megszólítana a jubileumot ünneplő Könyvturi

Ünnepi hangulatú év elé néz az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete, hiszen két nagy rendezvénye, a Legszebb Erdélyi Magyar Dal és a Könyvturi is tizedik kiadásához érkezik.

Az olvasás népszerűsítésével még több fiatalt megszólítana a jubileumot ünneplő Könyvturi
2024. április 13., szombat

Hét nemzeti érték kapott idén hungarikum minősítést

Hét nemzeti érték kapott idén hungarikum minősítést, közöttük a székelykapu. A veszprémi díjátadó gálaműsor április 14-én, vasárnap este látható az M5 kulturális csatornán.

Hét nemzeti érték kapott idén hungarikum minősítést
2024. április 12., péntek

Erdélyi turnén ünnepli születésnapját Oszvald Marika Kossuth-díjas színésznő, operetténekes

Erdélyi turné keretében lépnek színpadra a napokban a Budapesti Operettszínház művészei. Oszvald Marika, Peller Károly és Faragó András előadásában az operettirodalom legnépszerűbb szerzői, köztük Kálmán Imre, Lehár Ferenc örökzöldjei csendülnek fel.

Erdélyi turnén ünnepli születésnapját Oszvald Marika Kossuth-díjas színésznő, operetténekes
2024. április 12., péntek

Interaktív kutyás workshop előzi meg a Lassie mozifilm kolozsvári vetítését

Különleges élményben lesz részük azoknak a kolozsvári mozinézőknek, akik szombatra jegyet váltanak a Lassie - Állati mentőakció (Lassie – A New Adventure) című filmre.

Interaktív kutyás workshop előzi meg a Lassie mozifilm kolozsvári vetítését
2024. április 09., kedd

Bemutatták III. Károly királynak az őt ábrázoló új fontbankókat

Bemutatta kedden a brit uralkodónak az őt ábrázoló új fontbankókat a Bank of England kormányzója.

Bemutatták III. Károly királynak az őt ábrázoló új fontbankókat