Fél évszázad alatt nem sokat változott a vasúti közlekedés

Fél évszázad alatt nem sokat változott a vasúti közlekedés

Fotó: Boda L. Gergely

Erdély az 1867-es kiegyezést követően az Osztrák–Magyar Monarchia egyik leghátrányosabb helyzetű régiója volt. Ennek megváltoztatása tekintetében óriási szerepet játszott a vasúti építkezés – ezt mutatja be a Marosvásárhelyen a hétvégén nyílt és július 5-ig megtekinthető vasúttörténeti tárlat. 

Antal Erika

2016. május 30., 15:192016. május 30., 15:19

Az első erdélyi vasút 211 kilométeres szakaszon, Arad és Gyulafehérvár között, Tövisnél csatlakozott a Magyar Keleti Vasúthoz – olvasható a vármúzeumban látható tárlaton, ahol vetített képek, pannók és egy terepasztal is a nézők rendelkezésére áll. A kiállítás a Magyar Műszaki és Közlekedésügyi Minisztérium kezdeményezésére jött létre 2014-ben, és eddig bemutatták Budapest után Aradon, Déván, Bukarestben, Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson és Nagyváradon.

Mint elhangzott, a 19. század végén, a 20. század elején fotográfusokat bíztak meg azzal, hogy képileg is dokumentálják az építkezéseket, így több mint háromszáz korabeli fényképfelvétel maradt fenn, nem csak a technikáról, a műszaki megoldásokról, de a táj átalakulásáról, a környezetet átépítő emberekről is. A viszonylagos gazdasági elmaradottság és mostoha földrajzi viszonyok miatt a Székelyföld vasútjai épültek meg a legkésőbben, magántőke hiányában államköltségen.

A századfordulóra Erdély minden jelentősebb települését érintette vasút. Budapestről nyolc óra alatt lehetett eljutni Kolozsvárra, Brassóból Aradig tizenkét órát tartott az út, míg Tövis és Arad között alig öt órát, Marosvásárhelyről a székely körgyűrűn Brassót nyolc-kilenc óra alatt lehetett megközelíteni. Ezek mára sem változtak sokat – hangzott el a megnyitón, ahol a Maros Megyei Múzeum részéről Pánczél Szilamér köszöntötte a vendégeket, Kósa András Lászlót, a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet igazgatóját, és Buzás Mihály vasúti mérnököt, a terepasztal tulajdonosát.

Kósa András László kiemelte, ötven év sem kellett ahhoz, hogy Erdélyben létrehozzák a – dél-, illetve észak-erdélyi – vasúti forgalmat, amely ma is a vasúti közlekedés gerinchálózatát képezi. Azóta pedig nemhogy nem fejlődött, de csökkent a hálózat hatékonysága ezeken a vidékeken. Az építkezés akkor sem volt mentes a különböző botrányoktól, amerikai típusú tranzakciók, építési kudarcok kísérték a munkálatokat – mutatott rá Kósa.

A kiállítás érdekessége a Buzás Mihály által bemutatott terepasztal, amely húsz méter hosszú pályával, több mozdonnyal, kocsikkal, három állomással, 15 váltóval, négy jelzővel, irányítótoronnyal, fűtőházzal, állomásépülettel, illemhellyel, váróteremmel, víztoronnyal, vasúti hidakkal, átjárókkal van felszerelve, és nemcsak a gyerekek, de a felnőtt látogatók számára is érdekfeszítő. A vasúti mérnök elmondta, gyerekkorától érdeklődik a vasút, a vonatok, szerelvények iránt, ezért miniatűr gyűjteményében kétszáz mozdony és négyszáz kocsi van, különböző nyomtávú pályákkal, egy állandó és egy hordozható terepasztallal.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 08., hétfő

Határon túli diákok is népszerűsíthetik természeti értékeiket a nyíregyházi honismereti akadémián

Határon túli diákok jelentkezését is várják a magyarországi Honismereti Szövetség Látható csodák című, 7–12. osztályosok számára meghirdetett pályázatára.

Határon túli diákok is népszerűsíthetik természeti értékeiket a nyíregyházi honismereti akadémián
2024. április 08., hétfő

Erdélyi település a legélhetőbbnek tartott városok topjában, egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek listáján

Erdélyi város is felkerült a lakosai által élhetőnek tartott európai városok listájára, miközben egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek topjában kapott helyett.

Erdélyi település a legélhetőbbnek tartott városok topjában, egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek listáján
2024. április 07., vasárnap

Videósorozattal helyezik történelmi kontextusba a Kibic online kvíz tanulságait

Magyarázó videósorozat készült az Erdély tematikájú, Kibic elnevezésű online tesztből. A kvíz tizennégy részes sorozatának első két epizódja már elérhető az ötletgazda Ferkó Zoltán YouTube-csatornáján.

Videósorozattal helyezik történelmi kontextusba a Kibic online kvíz tanulságait
2024. április 06., szombat

Megjelöli májustól a mesterséges intelligencia által előállított tartalmakat a közösségi portálokon a Meta

A Meta amerikai internetes óriásvállalat májustól megjelöli a közösségi portálokon a mesterséges intelligencia (MI) által előállított hangokat, képeket és videókat – derül ki egy friss blogbejegyzésből.

Megjelöli májustól a mesterséges intelligencia által előállított tartalmakat a közösségi portálokon a Meta
2024. április 06., szombat

Hétvégétől az erdélyi mozik műsorán az új Bogyó és Babóca animációs film – M. Tóth Géza rendezővel beszélgettünk

A hagyományokat követve a Bogyó és Babóca 6. – Csengettyűk című mozifilmben is tizenhárom mesét láthatnak a gyerekek, akiket újdonságokkal is meglepnek a KEDD Animációs Stúdió által forgalmazott alkotásban.

Hétvégétől az erdélyi mozik műsorán az új Bogyó és Babóca animációs film – M. Tóth Géza rendezővel beszélgettünk
2024. április 05., péntek

Tavaszi koncerteket tartanak Szatmárnémeti felújított történelmi központjában, hétvégén rajtol a rendezvénysorozat

Útjára indítja a Szatmári tavasz elnevezésű, koncerteket felsorakoztató rendezvénysorozatot a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal, amely ezzel a programmal felpezsdítené a felújított és nemrég átadott történelmi városközpont életét.

 

Tavaszi koncerteket tartanak Szatmárnémeti felújított történelmi központjában, hétvégén rajtol a rendezvénysorozat
2024. április 04., csütörtök

Szijjártó Péter a feszültségoldás reményében Teqball-asztalt ajándékozott a szülinapos NATO-nak

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Teqball-asztalt adott át a NATO részére az észak-atlanti szövetség alapításának 75. évfordulója alkalmából csütörtökön Brüsszelben.

Szijjártó Péter a feszültségoldás reményében Teqball-asztalt ajándékozott a szülinapos NATO-nak
2024. április 04., csütörtök

Hamarosan fizetőssé válik a belépés Velencébe, a polgármester bejelentette a részleteket

Velencében április 25-től bevezetik egyelőre kísérleti jelleggel és 29 különböző napon a napi 5 eurós belépőjegyet. Ennek részleteiről Luigi Brugnaro polgármester számolt be csütörtöki római sajtótájékoztatóján.

Hamarosan fizetőssé válik a belépés Velencébe, a polgármester bejelentette a részleteket
2024. április 04., csütörtök

A TikTokon terjedő álhír miatt törik össze a csokinyuszikat és -tojásokat a boltokban

Az emberek elkezdték összetörni a csokoládé nyuszikat, abban a reményben, hogy pénzt találnak bennük, miután hamis információk terjedtek el az interneten. A gyártók és a kiskereskedők kénytelenek arról kommunikálni, hogy az édességek belseje üres.

A TikTokon terjedő álhír miatt törik össze a csokinyuszikat és -tojásokat a boltokban
2024. április 01., hétfő

Röpködő színkavalkád és ismeretterjesztés a becsületkasszával működő korondi madárkertben

Nemcsak élményt, hanem ismeretterjesztést is kínál a korondi madárkert, ahol közel 40 faj található a különféle páváktól a vízimadarakon át a fácánokig és papagájokig. Szász Emilt, a Hargita megyei létesítmény ötletgazdáját kérdeztük a madárkertről.

Röpködő színkavalkád és ismeretterjesztés a becsületkasszával működő korondi madárkertben