A héten indult útjára Marosvásárhelyen az Erdélyi Baristaakadémia (Transylvanian Barista Academy) kávészakértői tanfolyam, amelynek keretében szakképzéseket ajánlanak. „Főként kávézók menedzsereinek szánjuk a képzéseket, de természetesen bárkinek, aki többet kíván megtudni a kávéról és a sokféle kávéalapú italról. Az akadémia bemutatók és műhelyek szervezését is vállalja vállalatok számára” – tudtuk meg Zsigmond István társtulajdonostól.
A barista a kávépszichológus

A héten máris két baristaképzést szerveztek a kétszeres romániai baristabajnok Laurențiu Ștefan vezetésével. „Afféle kávénomád vagyok, járom az országot, és külföldre is elmegyek, több mint hatszáz képzést tartottam már. Másfél éve indítottunk akadémiát Jászvásáron, most pedig Marosvásárhelyen. Azt tapasztaljuk, hogy van igény a minőségre, és mi hozzá tudunk járulni a kávékultúra szintjének emeléséhez” – mondta Laurențiu Ștefan, aki szerint a barista nem báros, hanem egyfajta pszichológus, aki ismeri a kávé elkészülésének folyamatát a bogyótól a végső termékig, és a benne rejlő összes lehetőségig.

Spielmann Mihály helytörténész kifejtette, a kávé tájainkon is a 18. században jelent meg, fogyasztása „felülről lefele” terjedt. Először a környékbeli falvakról a tél idejére Marosvásárhelyre beköltözött arisztokrácia tagjai iszogatták otthon, a szalonban, tea mellett vagy helyett. „A 19. század második felében kezdtek elterjedni a kocsmáktól különböző kávézók, kávéházak, amelyekben ugyan lehetett alkoholt is kapni, de a kávé volt a fő termék. Időközben ezekben a helyiségekben elterjedtek a társasjátékok, főként a sakk és a kártyajátékok, tehát erőteljesen közönségvonzó hatása is volt a kávénak a városi polgárság körében” – ecsetelte a helytörténész.
A kávéház mint információforrás

A marosvásárhelyi főtéren a virágóra mellett működött a kereskedők polgári kávéháza, vele szemben pedig a Royal. „A kávéházak gyakran változtatták a nevüket, ugyanis általában 2–5 évig terjedő bérlet alapján működtek, majd miután az üzletemberek kiszipolyozták, továbbadták. Igen gyakran politikai jellegű gyűlések helyszínei is voltak. A kávéházak tehát egyfajta demokratikus intézményként működtek, továbbá a legfőbb hírekről is lehetett értesülni: nemcsak a helyi és környékbeli pletykákról, hanem a valóban érdekes és lényeges információkról is. A kávéházak ugyanis előfizetői voltak a jelentősebb lapoknak, újságoknak, és még a világháborúk idején is – amikor a vasúti forgalom korlátozottan működött – késéssel ugyan, de megérkeztek a hírek.

„Eleinte törökös kávét ittak, vagyis a szemeket ledarálták és leforrázták. A 20. század első felében terjedt el a presszókávé, elsősorban a gyógyszertárakban készítették, mert ott volt a maihoz hasonló lepárlókészülék. A frissítő, izgató, fokozó hatására már igen korán rájöttek. Később csemegeüzletekben is kapható volt, főként a Konstancára befutó hajókkal érkezett a kávé Marosvásárhelyre is. A reggeli kávézás szokása a szocializmus alatt terjedt el, a munkahelyi kávézás pedig a munkahelyi lógás kultúrájával jött be szokásba” – tudtuk meg Spielmann Mihálytól. Ilyen múlttal tehát nem véletlen, hogy Marosvásárhely ismét a kávékultúra erdélyi élvonalához kíván csatlakozni, annál is inkább, mivel a rendszerváltás után lassan újra virágzásnak indul a kávéfogyasztás, és egyre inkább kialakult az a társadalmi réteg, amely ragaszkodik a minőségi kávéhoz.