Egy ősi mesterség életben tartója

Egy ősi mesterség életben tartója

Az egyre gyakrabban rendezett hagyományos vásárok révén mintha a már régen halottnak hitt kézműves és kisiparos szakmák megújhodását vélnénk felfedezni, ám ez nem minden esetben van így. 

Vass Gyopár

2015. október 05., 13:122015. október 05., 13:12

2015. október 05., 15:072015. október 05., 15:07

Ezt igazolja Alexandru Rotar példája is, aki Maros megye egyetlen üvegművese, és aki mesterségének csínját-bínját szívesen átadná olyan fiataloknak, akiknek van türelme és kitartása ahhoz, hogy munkájuk gyümölcsét tíz év után élvezhessék.

Az országban egyébként legfeljebb öt üvegművesmester tevékenykedik napjainkban. A magyarul kiválóan beszélő, Marosvásárhelyen élő Alexandru Rotart gyakran látni az ország különböző pontjain szervezett kézműves vásárokon.

Többször is volt alkalmunk megbizonyosodni arról, hogy ha az ember beszédbe elegyedik vele, először a szakma Erdélyben való meghonosodásának történetét vázolja fel. Lelkesedéssel beszél az üvegművesség műhelyeiről, az úgynevezett üvegcsűrökről, és részletekbe menően értekezik arról, hogy hogyan is készül az üveg.

Az erdélyi arisztokrácia által Bohémiából (a történelmi Csehországból) és Velencéből hozatott művészek tanítványaikká fogadták a helyieket is, majd az ősi mesterség titkai apáról fiúra szálltak. Az üvegolvasztás helyszíneit, műhelyeit üvegcsűrnek hívták, és ezek működéséhez akár három-négy falu is hozzájárult: volt aki a homokot, mások az oltott meszet szállították, ismét mások az olvasztáshoz szükséges fát. Az idők során azonban az üvegcsűrök, szakemberek hiányában, megszűntek.

Őseitől örökölte a szakma szeretetét

A 44 éve a szakmában dolgozó kézműves dédnagyapja is üveges volt valamikor Görgényszentimrén, akinek a szerszámait és üvegtárgyait a padláson találta meg a dédunoka. Alexandru Rotar előbb Tordán végezte tanulmányait, majd az ottani üveggyárban dolgozott, később pedig többek között a marosvásárhelyi vegyipari kombinátban és a fotópapírgyárban készített laboratóriumi kellékeket, de keze alatt alakult számos utcai neonreklám is.

Rotar a Maros Megyei Képzőművészek Egyesületének tagja, a marosvásárhelyi Farkas Lovagrend nemese, aki azt állítja, az üveg megmunkálásának, nemesítésének nagyon sokféle módszere, technikája van. „Rengeteg időt felvesz, amíg az ember megtanul „beszélni az üveggel\", amíg megérti, hogyan működik, miként folyik, melyek a megmunkálás lépései. Kell tudni, hogy mit akarunk készíteni, mert ha nem, egy pillanat, és visszafordíthatatlanul elfolyt az üveg\" – magyarázta. Hozzátette: az üvegművesség enciklopédiányi tudást jelent, számos üvegmegmunkálási technikát, titkot kell birtokolnia egy valamire való mesternek. A vásárokon üvegcsövek lánggal történő hajlítását szokta bemutatni, azt mondja, ez a legkeresettebb a piacon, de többek között fest, díszít, gravíroz is üveget – hogy csak a legismertebb technikákat említsük.

Üvegfújás gyerekeknek
Egy, a megyei tanács által finanszírozott projekt keretében nemsokára Segesváron szerveznek gyerekek számára egy képzést, amelynek keretében karácsonyi gömböket fújhatnak és festhetnek majd Alexandru Rotar vezetésével. Az üvegműves ugyanakkor megjegyezte: a mesterséghez sok türelem és kitartás kell. Az elméletet meg lehet tanulni az iskolapadban, de a gyakorlati alapok elsajátításához legalább három év szükségeltetik, az üvegművesség minden csínjának-bínjának elsajátításához pedig legkevesebb tíz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 13., szerda

Premier: először született életképes delfinborjú Romániában

Megszületett az első életképes delfinborjú a konstancai delfináriumban – jelentette be szerdán az intézmény vezetősége.

Premier: először született életképes delfinborjú Romániában
2024. március 13., szerda

Jótékony célt színlelve pénzt gyűjtő romániai férfiakra csaptak le Somogyban

A Kaposvári Járási Ügyészség vádat emelt egy fiatal férfival szemben, míg a Siófoki Járási Ügyészség gyorsított eljárásban állított bíróság elé egy másik romániai férfit, akik jótékony célt színlelve gyűjtöttek pénzadományokat Somogyban.

Jótékony célt színlelve pénzt gyűjtő romániai férfiakra csaptak le Somogyban
2024. március 12., kedd

Börtönnel és pénzbírsággal sújtották a Laokóon-szobrot megrongáló öko-aktivistákat

A Vatikáni Bíróság kedden másodfokon megerősítette korábbi ítéletét, mely kilenc hónap börtönnel és pénzbírsággal sújtotta a két ökoaktivistát, akik 2022-ben odaragasztották magukat a vatikáni múzeumban található Laokoón-szoborhoz.

Börtönnel és pénzbírsággal sújtották a Laokóon-szobrot megrongáló öko-aktivistákat
2024. március 11., hétfő

Elnézést kért Katalin hercegnő az őt és a gyerekeit ábrázoló friss fotó miatt

Manipuláció lehetőségére hivatkozva több nemzetközi fotóügynökség is visszavonta kiadásából azt a hivatalos fotót, amely vasárnap jelent meg Katalin walesi hercegnőről. Katalin hétfőn elismerte, hogy „kísérletezett” a fotó szerkesztésével.

Elnézést kért Katalin hercegnő az őt és a gyerekeit ábrázoló friss fotó miatt
2024. március 11., hétfő

Ábrahám ősatyához hasonlítják a jeruzsálemi rabbit, aki 88 évesen lett először apa

Nyolcvannyolc éves korában életében először apa lett egy jeruzsálemi rabbi, akit ezért Ábrahám ősatyához hasonlítanak Izraelben.

Ábrahám ősatyához hasonlítják a jeruzsálemi rabbit, aki 88 évesen lett először apa
2024. március 11., hétfő

Magyar szinkronos, az egész családnak szóló animációkat vetítenek nyolc romániai városban

Két új magyar szinkronos animációt mutat be a CAY Films nyolc romániai városban márciusban.

Magyar szinkronos, az egész családnak szóló animációkat vetítenek nyolc romániai városban
2024. március 11., hétfő

Ritka, mint a fehér őz – Erdélyben fotóztak le egy példányt

A brassói hegyi csendőrök vasárnap ritka képeket készítettek és tettek közzé egy fehér őzről, amellyel Törcsvár környékén, egy erdei ösvényen találkoztak.

Ritka, mint a fehér őz – Erdélyben fotóztak le egy példányt
2024. március 11., hétfő

Magyar szakember is kapott szobrot a 96. Oscar-díjátadón, tarolt az Oppenheimer

Mihalek Zsuzsa, a Szegény párák díszletberendezője elnyerte az Oscar-díjat a legjobb produkciós tervezés kategóriában Shona Heath és James Price brit látványtervezővel együtt a vasárnap este Los Angelesben megrendezett 96. Oscar-díjátadó ceremónián.

Magyar szakember is kapott szobrot a 96. Oscar-díjátadón, tarolt az Oppenheimer
2024. március 10., vasárnap

Kántort késeltek meg szertartás közben egy ortodox templomban

Vizsgálatot indított a rendőrség egy férfi ellen, aki a vasárnapi szertartás közben megkéselte a kántort a Buzău megyei Puieşti község ortodox templomában.

Kántort késeltek meg szertartás közben egy ortodox templomban
2024. március 10., vasárnap

Oscar-lázban él a világ, idén újra lehet magyar díjazott

Vasárnap este (itteni idő szerint hétfőre virradóra) rendezik meg a Los Angeles-i Dolby Színházban a 96. Oscar-díjátadó gálát. Idén ismét lehet magyar díjazott: Mihalek Zsuzsa, aki a Szegény párák című film berendezőjeként kaphatja meg a szobrot.

Oscar-lázban él a világ, idén újra lehet magyar díjazott
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM