Csíksomlyón is bemutatják a Csaba királyfi című rockoperát

Csíksomlyón is bemutatják a Csaba királyfi című rockoperát

Fotó: Veres Nándor

A csíksomlyói hegynyeregben is bemutatják a Csaba királyfi című rockoperát, G. Nagy Ilián művét augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén játsszák majd – jelentették be csütörtökön csíkszeredai sajtótájékoztatójukon az alkotók.

MTI

2015. március 20., 12:452015. március 20., 12:45

A Csaba királyfi szövegkönyvét, verseit és zenéjét G. Nagy Ilián szerezte, Bene Zoltán hangszerelte. A rendezvény magyarországi fővédnökségét Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, erdélyi fővédnökségét Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere vállalta – olvasható a Hargita megyei önkormányzat közleményében.

A szerző székely nemzeti operaként határozta meg a művet, amelyben a rockopera elemei mellett a klasszikus opera hangzása is megtalálható. Elmondása szerint az operában ujgur, székelyföldi és csángó dallamrészletek is felismerhetők.

G. Nagy Ilián korábban azt mondta, műve iránt azért nagy az érdeklődés, mert előtte senki nem írt egész estés színpadi művet Csaba királyfiról. Véleménye szerint a mondavilágban megőrzött és a székely himnuszban is megénekelt királyfiról homályosak az ismeretek mind Magyarországon, mind Székelyföldön.

Az opera felidézi Csaba királyfi alakját, azt, hogy miért kellett elmenekülnie a Kárpát-medencéből, miként várták vissza a székelyek, és hogyan teljesedik be az öröksége.

Az augusztusi bemutatót egyaránt támogatja a Hargita Megyei Tanács, valamint Csíkszereda önkormányzata, megszervezésébe a csíksomlyói kegyhely fölött rendelkező ferences rendtartomány is hozzájárult.

Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere úgy vélekedett, hogy a műnek nemzetegyesítő jellege lesz, hiszen határokon átnyúló összefogással valósul meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 17., szerda

Harminchárom év elteltével üli le büntetését Romániában egy emberölésért elítélt Srí Lanka-i férfi

Április 23-án adja át Németország a román hatóságoknak azt a Srí Lanka-i férfit, akit 1991-ben Bukarestben 19 év börtönre ítéltek emberölésért.

Harminchárom év elteltével üli le büntetését Romániában egy emberölésért elítélt Srí Lanka-i férfi
2024. április 17., szerda

Mászóengedélyre vár Varga Csaba, de addig sem tétlenkedik, gyönyörű képekkel, videóval jelentkezett

A kínai hatóságok még nem adták ki – egyetlen hegymászónak sem – a mászóengedélyt és a tibeti vízumot, ezért csúszik Varga Csaba 2024-es Shishapangma expedíciója – adta hírül Facebook-oldalán a Hazajáró.

Mászóengedélyre vár Varga Csaba, de addig sem tétlenkedik, gyönyörű képekkel, videóval jelentkezett
2024. április 16., kedd

Szemétszedési kihívás, csemeteültetés: egyre „zöldebbé” válik a KMDSZ-diáknapok

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) szervezőcsapata már javában készül a diáknapozókkal együtt a 29. KMDSZ Diáknapokra, közben az egyetemisták kiemelt figyelmet fordítanak a környezettudatosságra.

Szemétszedési kihívás, csemeteültetés: egyre „zöldebbé” válik a KMDSZ-diáknapok
2024. április 14., vasárnap

Forradalmi újítással tér vissza vasárnaptól a Duna televízió Delta című tudományos-ismeretterjesztő sorozata

Új témákkal és technológiai megoldásokkal jelentkezik április 14-től, vasárnap délutántól a tudományos-ismeretterjesztő sorozat a Dunán. Az adások a mesterséges intelligencia segítségével a tudományos élet aktualitásairól is beszámolnak.

Forradalmi újítással tér vissza vasárnaptól a Duna televízió Delta című tudományos-ismeretterjesztő sorozata
2024. április 13., szombat

Az olvasás népszerűsítésével még több fiatalt megszólítana a jubileumot ünneplő Könyvturi

Ünnepi hangulatú év elé néz az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete, hiszen két nagy rendezvénye, a Legszebb Erdélyi Magyar Dal és a Könyvturi is tizedik kiadásához érkezik.

Az olvasás népszerűsítésével még több fiatalt megszólítana a jubileumot ünneplő Könyvturi
2024. április 13., szombat

Hét nemzeti érték kapott idén hungarikum minősítést

Hét nemzeti érték kapott idén hungarikum minősítést, közöttük a székelykapu. A veszprémi díjátadó gálaműsor április 14-én, vasárnap este látható az M5 kulturális csatornán.

Hét nemzeti érték kapott idén hungarikum minősítést
2024. április 12., péntek

Erdélyi turnén ünnepli születésnapját Oszvald Marika Kossuth-díjas színésznő, operetténekes

Erdélyi turné keretében lépnek színpadra a napokban a Budapesti Operettszínház művészei. Oszvald Marika, Peller Károly és Faragó András előadásában az operettirodalom legnépszerűbb szerzői, köztük Kálmán Imre, Lehár Ferenc örökzöldjei csendülnek fel.

Erdélyi turnén ünnepli születésnapját Oszvald Marika Kossuth-díjas színésznő, operetténekes
2024. április 12., péntek

Interaktív kutyás workshop előzi meg a Lassie mozifilm kolozsvári vetítését

Különleges élményben lesz részük azoknak a kolozsvári mozinézőknek, akik szombatra jegyet váltanak a Lassie - Állati mentőakció (Lassie – A New Adventure) című filmre.

Interaktív kutyás workshop előzi meg a Lassie mozifilm kolozsvári vetítését
2024. április 09., kedd

Bemutatták III. Károly királynak az őt ábrázoló új fontbankókat

Bemutatta kedden a brit uralkodónak az őt ábrázoló új fontbankókat a Bank of England kormányzója.

Bemutatták III. Károly királynak az őt ábrázoló új fontbankókat
2024. április 08., hétfő

Határon túli diákok is népszerűsíthetik természeti értékeiket a nyíregyházi honismereti akadémián

Határon túli diákok jelentkezését is várják a magyarországi Honismereti Szövetség Látható csodák című, 7–12. osztályosok számára meghirdetett pályázatára.

Határon túli diákok is népszerűsíthetik természeti értékeiket a nyíregyházi honismereti akadémián