Belekóstoltak a szakács szakmába a Kolozsvári Református Kollégium diákjai

Belekóstoltak a szakács szakmába a Kolozsvári Református Kollégium diákjai

Egy belvárosi étteremben szerzett tapasztalatairól és az új képzésről beszélt lapunknak a Kolozsvári Református Kollégium egy éve elindult szakiskolájának szakács szakos diákja.

2015. szeptember 06., 20:082015. szeptember 06., 20:08

Egy év telt el, mióta elindult a Kolozsvári Református Kollégium szakiskolája diákok számára, akik minőségi szakmai képzésben szeretnének részesülni a kincses városban. A fiatalok az első évfolyamon négy szak közül választhattak: víz- és gázszerelői, elektroműszerészi, szakács-, illetve fodrászképzésre jelentkezhettek.

Két, szakács szakon tanuló diák, Bazsa Hunor és Pap Zsolt például egy kicsi, de hangulatos belvárosi étteremben, a Kaja Tanyán töltötték a nyár nagy részét szakmai gyakorlatukat végezve. Az iskola vezetősége tavaly elmondta, hogy a legnagyobb hangsúlyt a gyakorlatra szeretnék helyezni, hogy mire a diákok kikerülnek az iskolapadból, az elméleti tudás mellett már tényleges tapasztalattal is rendelkezzenek, hiszen ez a legfontosabb a későbbi elhelyezkedésük szempontjából.

„Nemcsak szakmát, de erkölcsi, hitbéli útmutatást is kapnak a diákok, ez teszi rendkívülivé a református kollégium szakiskoláját\" – nyilatkozta a Krónikának tavaly ősszel Ballai Zoltán, az Erdélyi Református Egyházkerület gazdasági tanácsosa, ezt pedig az első tanév tapasztalata igazolni látszik.

Bazsa Hunor lapunknak elmesélte, hogy a praktika kötelező volt mind a 30 diák számára, akiket kétfős csoportokban küldtek különböző kolozsvári éttermekbe, amelyek nyitottak voltak a kezdeményezésre. Hunor szerint eleinte kicsit bosszantó volt, hogy még három hétig gyakorlatoznia is kell a tanév befejeztével, de ahogy telt az idő, megszokta és megszerette a Kaja Tanya konyháját. A hivatalos gyakorlat leteltével is szívesen látták az étteremben segítségként a konyhán, ha felgyűlt a munka.

Arra a kérdésre, hogy mit és mennyit tanult, azt válaszolta, hogy a zöldségpucolástól kezdve egészen a szatmári disznócomb elkészítéséig sok mindent kipróbált. Kérdésünkre, hogy mit vár az új tanévtől, és milyen élményekkel távozik élete első munkahelyéről, azt mondta, hogy nagyon várja az iskolakezdést főleg azért, hogy viszontláthassa az osztálytársait, de azt is várja, hogy ismét új és érdekes dolgokat tanuljon a szakmával kapcsolatban.

A nyári gyakorlat szerinte arra volt jó, hogy belekóstoljon a szakmába, és megbizonyosodott róla, hogy valóban más dolog elméletben tudni valamit, és más azt „élesben\" kipróbálni. Kedvenc étele a hajdútokány lett – hogy elkészíteni szerette jobban vagy elfogyasztani, azt már csak a főszakácstól tudhatnánk meg.

Balla Noémi

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 09., kedd

Bemutatták III. Károly királynak az őt ábrázoló új fontbankókat

Bemutatta kedden a brit uralkodónak az őt ábrázoló új fontbankókat a Bank of England kormányzója.

Bemutatták III. Károly királynak az őt ábrázoló új fontbankókat
2024. április 08., hétfő

Határon túli diákok is népszerűsíthetik természeti értékeiket a nyíregyházi honismereti akadémián

Határon túli diákok jelentkezését is várják a magyarországi Honismereti Szövetség Látható csodák című, 7–12. osztályosok számára meghirdetett pályázatára.

Határon túli diákok is népszerűsíthetik természeti értékeiket a nyíregyházi honismereti akadémián
2024. április 08., hétfő

Erdélyi település a legélhetőbbnek tartott városok topjában, egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek listáján

Erdélyi város is felkerült a lakosai által élhetőnek tartott európai városok listájára, miközben egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek topjában kapott helyett.

Erdélyi település a legélhetőbbnek tartott városok topjában, egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek listáján
2024. április 07., vasárnap

Videósorozattal helyezik történelmi kontextusba a Kibic online kvíz tanulságait

Magyarázó videósorozat készült az Erdély tematikájú, Kibic elnevezésű online tesztből. A kvíz tizennégy részes sorozatának első két epizódja már elérhető az ötletgazda Ferkó Zoltán YouTube-csatornáján.

Videósorozattal helyezik történelmi kontextusba a Kibic online kvíz tanulságait
2024. április 06., szombat

Megjelöli májustól a mesterséges intelligencia által előállított tartalmakat a közösségi portálokon a Meta

A Meta amerikai internetes óriásvállalat májustól megjelöli a közösségi portálokon a mesterséges intelligencia (MI) által előállított hangokat, képeket és videókat – derül ki egy friss blogbejegyzésből.

Megjelöli májustól a mesterséges intelligencia által előállított tartalmakat a közösségi portálokon a Meta
2024. április 06., szombat

Hétvégétől az erdélyi mozik műsorán az új Bogyó és Babóca animációs film – M. Tóth Géza rendezővel beszélgettünk

A hagyományokat követve a Bogyó és Babóca 6. – Csengettyűk című mozifilmben is tizenhárom mesét láthatnak a gyerekek, akiket újdonságokkal is meglepnek a KEDD Animációs Stúdió által forgalmazott alkotásban.

Hétvégétől az erdélyi mozik műsorán az új Bogyó és Babóca animációs film – M. Tóth Géza rendezővel beszélgettünk
2024. április 05., péntek

Tavaszi koncerteket tartanak Szatmárnémeti felújított történelmi központjában, hétvégén rajtol a rendezvénysorozat

Útjára indítja a Szatmári tavasz elnevezésű, koncerteket felsorakoztató rendezvénysorozatot a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal, amely ezzel a programmal felpezsdítené a felújított és nemrég átadott történelmi városközpont életét.

 

Tavaszi koncerteket tartanak Szatmárnémeti felújított történelmi központjában, hétvégén rajtol a rendezvénysorozat
2024. április 04., csütörtök

Szijjártó Péter a feszültségoldás reményében Teqball-asztalt ajándékozott a szülinapos NATO-nak

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Teqball-asztalt adott át a NATO részére az észak-atlanti szövetség alapításának 75. évfordulója alkalmából csütörtökön Brüsszelben.

Szijjártó Péter a feszültségoldás reményében Teqball-asztalt ajándékozott a szülinapos NATO-nak
2024. április 04., csütörtök

Hamarosan fizetőssé válik a belépés Velencébe, a polgármester bejelentette a részleteket

Velencében április 25-től bevezetik egyelőre kísérleti jelleggel és 29 különböző napon a napi 5 eurós belépőjegyet. Ennek részleteiről Luigi Brugnaro polgármester számolt be csütörtöki római sajtótájékoztatóján.

Hamarosan fizetőssé válik a belépés Velencébe, a polgármester bejelentette a részleteket
2024. április 04., csütörtök

A TikTokon terjedő álhír miatt törik össze a csokinyuszikat és -tojásokat a boltokban

Az emberek elkezdték összetörni a csokoládé nyuszikat, abban a reményben, hogy pénzt találnak bennük, miután hamis információk terjedtek el az interneten. A gyártók és a kiskereskedők kénytelenek arról kommunikálni, hogy az édességek belseje üres.

A TikTokon terjedő álhír miatt törik össze a csokinyuszikat és -tojásokat a boltokban