Adele tarolt a Grammy-díjátadón

Adele tarolt a Grammy-díjátadón

Adele mind az öt jelölését díjra váltotta az 59. Grammy-díjkiosztó gálán helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben, a Staples Centerben – közölte az MTI. 

Hírösszefoglaló

2017. február 13., 17:552017. február 13., 17:55

A 28 éves brit énekesnő lett az első művész a Grammy történetében, aki kétszer is győzni tudott mind a három legfontosabb kategóriában, a sztárnak a vasárnap este átvett trófeákkal – az év dala, felvétele, albuma és még két kisebb díj – együtt már 15 Grammy-díja van.

Adele 25 című lemeze megkapta az év albumának járó elismerést, Hello (Adele Adkins és Greg Kurstin) című slágere pedig az év dala és az év felvétele lett. Ezen kívül a legjobb pop vokális album és a legjobb pop szólóelőadás díját is elvitte a brit díva. Az énekesnő köszönőbeszédében Beyoncé Lemonade című albumát dicsérte: Beyoncét művészi példaképének tartja, a kisebbségekről, feminizmusról és árulásról szóló Lemonade című lemez pedig szerinte \"monumentális\" alkotás. A kulisszák mögött a sajtónak azt is elárulta, hogy ő Beyoncé albumát jelölte be az év lemezének a Grammy-szavazáson.

Beyonce kilenc kategóriában volt jelölt az amerikai lemezakadémia díjára, de végül csak kettővel távozott: a Formation című szám a legjobb videoklip, a Lemonade pedig a legjobb kortárs urbánus album elismerését nyerte el. Az énekesnő politikai töltetű köszönőbeszédében elmondta: filmes és zenei munkáival arra törekszik, hogy hangot adjon fájdalmainknak, küzdelmeinknek, kétségeinknek és történelmünknek, hogy olyan kérdésekkel nézzünk szembe, amelyek kellemetlenek számunkra. Létfontosságú, hogy tanuljunk a múltból, és rajta legyünk, hogy ne ismételjük meg a hibáinkat.

A díjátadó a nemrégiben elhunyt George Michael és Prince előtt tisztelgett, a két Grammy-díjas zenész emlékét a ceremónia műsorában idézték fel. A díjakat odaítélő Amerikai Lemezakadémia közleménye szerint George Michael és Prince egy korszak popikonjai voltak, ritka zenei géniuszok, karizmatikus egyéniségek. Világszerte nagy rajongótábora volt egyéni stílusuknak és hangzásuknak, távozásuk óriási veszteség az alkotói közösség számára.

Adele mellett David Bowie is minden díjat elnyert azok közül, amelyekre jelölték a Grammyn. Blasckstar című lemeze, amely napokkal halála előtt jelent meg, a legjobb alternatív zenei album lett, ezen kívül a korong a nem klasszikus mezőnyben a legjobb hangmérnöki munka díját is megkapta, a címadó dal pedig a legjobb rockszám és a legjobb rockelőadás elismerését nyerte el. Chance The Rapper 23 éves amerikai hiphopzenész (Chancelor Johnathan Bennett) kapta az év legkiemelkedőbb új előadójának díját. Emellett a rapalbumok mezőnyében is elvitte a trófeát, és megkapta a legjobb rapelőadásnak járó Grammyt is.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 06., szombat

Megjelöli májustól a mesterséges intelligencia által előállított tartalmakat a közösségi portálokon a Meta

A Meta amerikai internetes óriásvállalat májustól megjelöli a közösségi portálokon a mesterséges intelligencia (MI) által előállított hangokat, képeket és videókat – derül ki egy friss blogbejegyzésből.

Megjelöli májustól a mesterséges intelligencia által előállított tartalmakat a közösségi portálokon a Meta
2024. április 06., szombat

Hétvégétől az erdélyi mozik műsorán az új Bogyó és Babóca animációs film – M. Tóth Géza rendezővel beszélgettünk

A hagyományokat követve a Bogyó és Babóca 6. – Csengettyűk című mozifilmben is tizenhárom mesét láthatnak a gyerekek, akiket újdonságokkal is meglepnek a KEDD Animációs Stúdió által forgalmazott alkotásban.

Hétvégétől az erdélyi mozik műsorán az új Bogyó és Babóca animációs film – M. Tóth Géza rendezővel beszélgettünk
2024. április 05., péntek

Tavaszi koncerteket tartanak Szatmárnémeti felújított történelmi központjában, hétvégén rajtol a rendezvénysorozat

Útjára indítja a Szatmári tavasz elnevezésű, koncerteket felsorakoztató rendezvénysorozatot a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal, amely ezzel a programmal felpezsdítené a felújított és nemrég átadott történelmi városközpont életét.

 

Tavaszi koncerteket tartanak Szatmárnémeti felújított történelmi központjában, hétvégén rajtol a rendezvénysorozat
2024. április 04., csütörtök

Szijjártó Péter a feszültségoldás reményében Teqball-asztalt ajándékozott a szülinapos NATO-nak

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Teqball-asztalt adott át a NATO részére az észak-atlanti szövetség alapításának 75. évfordulója alkalmából csütörtökön Brüsszelben.

Szijjártó Péter a feszültségoldás reményében Teqball-asztalt ajándékozott a szülinapos NATO-nak
2024. április 04., csütörtök

Hamarosan fizetőssé válik a belépés Velencébe, a polgármester bejelentette a részleteket

Velencében április 25-től bevezetik egyelőre kísérleti jelleggel és 29 különböző napon a napi 5 eurós belépőjegyet. Ennek részleteiről Luigi Brugnaro polgármester számolt be csütörtöki római sajtótájékoztatóján.

Hamarosan fizetőssé válik a belépés Velencébe, a polgármester bejelentette a részleteket
2024. április 04., csütörtök

A TikTokon terjedő álhír miatt törik össze a csokinyuszikat és -tojásokat a boltokban

Az emberek elkezdték összetörni a csokoládé nyuszikat, abban a reményben, hogy pénzt találnak bennük, miután hamis információk terjedtek el az interneten. A gyártók és a kiskereskedők kénytelenek arról kommunikálni, hogy az édességek belseje üres.

A TikTokon terjedő álhír miatt törik össze a csokinyuszikat és -tojásokat a boltokban
2024. április 01., hétfő

Röpködő színkavalkád és ismeretterjesztés a becsületkasszával működő korondi madárkertben

Nemcsak élményt, hanem ismeretterjesztést is kínál a korondi madárkert, ahol közel 40 faj található a különféle páváktól a vízimadarakon át a fácánokig és papagájokig. Szász Emilt, a Hargita megyei létesítmény ötletgazdáját kérdeztük a madárkertről.

Röpködő színkavalkád és ismeretterjesztés a becsületkasszával működő korondi madárkertben
2024. március 30., szombat

Ételmentő Munch „őrjárat”: Romániában is használható a magyarországi fejlesztésű app

Immár Romániában is elérhető Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb, ételpazarlást megelőzni kívánó mobiltelefonos alkalmazása, a Munch, melyet Magyarországon fejlesztettek ki, és azóta Csehországban és Szlovákiában is működik.

Ételmentő Munch „őrjárat”: Romániában is használható a magyarországi fejlesztésű app
2024. március 30., szombat

Energikus dallal és klippel mutatkozott be a frissen megalakult gyergyói NÉKED zenekar

Új együttessel bővült az erdélyi zenei színtér: a frissen megalakult gyergyószentmiklósi NÉKED banda a Süt A Nap Az Égen című dallal és videóklippel debütált.

Energikus dallal és klippel mutatkozott be a frissen megalakult gyergyói NÉKED zenekar
2024. március 30., szombat

Még több sivatagi por érkezhet a Kárpát-medence fölé, bizonytalanná válhatnak az előrejelzések

Sivatagi por étkezett a Kárpát-medence fölé, a magasszintű felhőzet a por hatására a vártnál jobban szűrheti a napsütést – írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán szombaton.

Még több sivatagi por érkezhet a Kárpát-medence fölé, bizonytalanná válhatnak az előrejelzések