– Mit jelent Erdélyben fellépni, koncertezni Nagy Feró számára, tudva azt, hogy erdélyi szülők gyermeke?

– Gyerekkorom nagyvakációi során sokat nyaraltam Erdélyben. Erdélybe én mindig hazajövök, már csak a családom, a neveltetésem miatt is. Áttelepedett szüleim többször hangsúlyozták, hogy ez a mi hazánk, Magyarországon csak ideiglenesen lakunk. Nyárádmenti székelynek tartom magam, édesanyám Nyárádszentbenedeken született. Szívesen lépek fel Erdélyben, jóleső, felemelő érzés az itt élő magyaroknak énekelni.

– Harminchat éve alakult a Beatrice. Hogyan emlékszik vissza a kezdetekre?

– Az első hónapok rendkívül nagy lelkesedéssel teltek. Én akkor alakítottam életem első saját zenekarát, és arra gondoltam, hogy végre én leszek az együttes vezetője, frontembere, az én dalaimat fogjuk játszani. Az évek során azonban számos akadályt kellett leküzdenünk, a sikerért alaposan meg kellett küzdeni.

– Önt mindig a szókimondás, az egyenesség jellemezte, a Kádár-rendszerben ezért hamar a feketelistára került, dalait cenzúrázták, fellépéseit korlátozták.

– Kezdetben a kommunista rendszer a háttérbe szorított. De nem adtuk fel, aztán szép lassan ismét előtérbe kerültünk. A székely konokság vitt előre, mindig új erőre kaptam, amikor eszembe jutott, hogy meg kell mutatnom ennek a Kárpát-medencének, hogy én egy szerethető, kedves ember vagyok, aki a színpadon is megállja a helyét, nem pedig egy állat, aminek a rendszer felmutat. Próbáltuk bebizonyítani, hogy minket nem lehet elpusztítani, mi akkor is tovább fogunk élni, ha ellenünk van az egész világ. Makacsságom, csökönyösségem valószínű a székelységemből ered. Erre akkor döbbentem rá, amikor közelebbről megismertem a fajtámat, a székelyeket. De a Kádár-rendszernek mégis köszönhetek valamit: akkor váltam emberré, akkor kezdtem megérteni a világot.

– Nem zavarja, hogy egyesek a nemzet csótányának nevezik?

– Egyáltalán nem zavar. Sőt azt is elárulom, hogy én neveztem el magam hajdan a nemzet csótányának. Amikor 1979-ben kiderült, hogy a nemzet csalogánya nem lehetek, úgy gondoltam, hogy akkor legyek a csótánya. Tudtam, hogy a csótány egy fontos túlélője ennek a világnak, ezért hozzá hasonlítottam magam.

– Beszélgessünk egy kicsit a magánéletéről. Három gyerekes édesapa, kétszer nősült. Mit jelent Nagy Ferónak a család?

– Két házasságom volt, egyik csupán két évet tartott, a hetvenes években megszakadt. Később rátaláltam a mostani feleségemre, két közös gyermekünk van, és azóta is ebben a kapcsolatban élek. A családban a legfontosabbak a gyerekek. Én azt vallom: ha volt erőd és tehetséged, hogy megcsináld őket, akkor gondoskodj róluk, és neveld is fel őket.

– Januárban síbalesetet szenvedett az osztrák Alpokban. Mennyire voltak súlyosak a sérülései?

– Miután nagy nehezen feltápászkodtam, elindultam lefelé a hóviharban. Iszonyúan fájt mindenem, törött csontjaim is voltak, arra gondoltam, hogy na ezt túléltem, de vajon mi lesz később. Egy cent sem volt nálam, de tudtam, hogy nekem le kell jutnom a barátaimhoz. Megvizsgált egy osztrák orvos, közölte, hogy egyelőre nincsen semmi komolyabb gond, nem vagyok életveszélyben, de a következő félórában eldől, hogy mennyire volt súlyos az esés. Kissé megszeppenve hallgattam az orvost, és hirtelen az jutott eszembe, hogy mi lesz, ha én már csak egy félórát élek. Kemény esés volt, csodának nevezném, hogy néhány hét alatt talpra álltam.

– Egy nevet mondok: Rend Tamás. Ismerős a név?

– Természetesen emlékszem rá, az X-Faktor egyik tehetséges erdélyi versenyzője volt. Ott volt a Mentorok Házában, közel a döntőhöz. Szimpatikus, jó hangú gyerek, biztosan sikeres a zenei pályán.

– Hogyan emlékszik vissza az X-Faktorra? Ha újra felkérnék, vállalná a zsűrizést?

– Nagyon sokat köszönhetek az X-Faktornak, de egyelőre nem folytatnám a mentorkodást. Persze, ez nem egy biztos, kategorikus válasz. Nekem a családom a menedzserem. Ha olyan pénzt ajánlanának, ami a családomat meglepné, akkor el kellene vállalnom. Engem már nem érdekel annyira a pénz, ebben a korban már más dolgokat részesítek előnyben.