Idő van

Idő van

Az Izsák Balázs és Dabis Attila, a Székely Nemzeti Tanács elnöke és külügyi megbízottja által az Európai Unió bíróságán alapfokon elvesztett per kapcsán (amiről az elmúlt héten adott hírt a sajtó) ismét számos pesszimista vélemény látott napvilágot, miszerint az európai intézményektől hiába várunk bármit, azok teljesen érzéketlenek a gondjaink iránt. 

Árus Zsolt

2016. május 22., 12:232016. május 22., 12:23

Ugyanakkor a sajtó arról is beszámol, hogy az RMDSZ árnyékjelentést készített (s egy másiknak az elkészítését is kilátásba helyezte), illetve vezetői találkoztak az Európa Tanács szakértőivel, és tájékoztatták azokat a hazai jogsértésekről. Mivel választási kampány időszakát éljük, ezek kapcsán többen is megfogalmazták azt a véleményüket – kiindulva a fennebb említett euroszkeptikus (vagy még inkább pesszimista) megállapításokból, de ugyanakkor keverve a szezont a fazonnal –, hogy ezek csak a kampány részei, akik mondják, azok sem bíznak abban, hogy általuk bármit elérhetnek.

Keretegyezmények és charták

Ideje van tehát egyrészt annak, hogy újra elmondjuk: az Európai Unió és az Európa Tanács két külön dolog, nem szabad ezeket összekeverni. Az elsőben léteznek kötelezően betartandó, a tagországok jogrendjébe beépítendő szabályok, előírások, míg az utóbbi egy sokkal lazább szövetség, ahol a viselkedni tudás, a jóérzés, a korrektség az elvárás. Némileg paradox módon mégis az Európa Tanács az a „pálya\", amire inkább érdemes koncentrálni, ahol nagyobb esélyekkel tudunk sikert elérni (lásd ebben a témában a tavaly szeptember–október folyamán a Krónikában folytatásokban megjelent írásomat). Ugyanis az Unió elsősorban egy gazdasági szövetség, aminek emberjogi, kisebbségi témában nincsenek törvényei, míg az Európa Tanács inkább emberjogi jellegű, aminek ráadásul van három olyan egyezménye is, amelyek az azokat ratifikáló tagországok számára kötelező jelleggel bírnak, s amelyek betartását rendszeresen ellenőrzik is.

Ezen egyezmények egyike – amivel kapcsolatos a fennebb említett árnyékjelentés – a kisebbségi keretegyezmény, a másik a regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartája, a harmadik pedig a helyi autonómia európai chartája. S hogy-hogy nem, mindhárom olyan egyezmény, aminek vannak a Székelyföld és annak autonómiája szempontjából releváns előírásai, ráadásul Románia mindhármat ratifikálta, tehát a betartásuk kötelező (erről bővebben a korábban már említett helyen lehet olvasni).

Az első kettő esetében a tagországok kormánya kell hogy jelentést készítsen azok betartásáról (s ezekhez készíthetnek kisebbségi, vagy egyéb jogvédő szervezetek árnyékjelentést), azt követően az Európa Tanács szakértői ellátogatnak az adott országba azzal a céllal, hogy a helyszínen tájékozódjanak. Majd elkészítenek egy jelentést, amiben értékelik a helyzetet, illetve szükség esetén ajánlásokat fogalmaznak meg. Utolsó lépésként ezen jelentés alapján a Miniszterek Tanácsa fogalmazza meg a maga ajánlásait (a nyelvi charta esetében), illetve határozatát (a keretegyezmény esetében).A helyi autonómia chartája viszonylatában az Európa Tanács egy testülete (a Kongresszus Ellenőrző Bizottsága) küld időszakosan jelentéstevőket az illető országba, majd az általuk készített jelentés alapján fogalmazza meg a Miniszterek Tanácsa a maga ajánlásait.

S ezek ugyan „csak\" ajánlások, de egyrészt a Európa Tanács tagjainak illik viselkedni, másrészt ha ezt valamelyik tagország látványosan nem tartja szem előtt, akkor retorziókra is számíthat, mint történt legutóbb Oroszország esetében, amikor elfoglalta a Krím félszigetet. Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy az egyes egyezmények a ratifikálás révén az adott ország belső jogrendjének részei lesznek (Románia esetében ezek az 1995/33-as, az 1997/199-es és a 2007/282-es számú törvények), következésképpen a be nem tartásuk esetében hazai bírósághoz lehet folyamodni. Illetve ha az nem hoz korrekt ítéletet (sajnos jelenleg ez a jellemző), akkor – hála egy negyedik egyezménynek, amit Románia szintén ratifikált – mód van panaszt tenni az Emberi Jogok Európai Bíróságán, az pedig az ország számára kötelező ítéleteket hoz. Végeredményben tehát a megállapodások betartásának az Európa Tanács általi időszakos felülvizsgálata csak „puha\" eszköz, konkrét esetekben azonban a jogsérelmet szenvedett nemzetközi bírósághoz fordulhat jóvátételért, az pedig általában korrekt ítéleteket hoz.

A nemzeti elkötelezettség próbája

Másrészt ideje van elmondani azt is, hogy idő van. Ugyanis az események úgy alakultak, hogy Romániának igen rövid idő alatt, szinte azt lehet mondani, hogy egy időben három fronton kell helytállnia, ugyanis az első negyedévben nyújtotta be a két országjelentést, ennek nyomán a nyelvi charta esetében a szakértők a napokban jártak Romániában, s a kisebbségi keretegyezmény esetében ez a látogatás őszre várható. Ugyanakkor jövő tavasszal érkeznek majd az országba az ellenőrző bizottság jelentéstevői.

Következésképpen pár hónap leforgása alatt három jelentés is készülni fog Romániáról, s számunka egyáltalán nem mindegy, hogy ezek mit fognak tartalmazni. Ha van időszak, amikor a magyar szervezetek össze kell fogjanak, és saját érdekeiket félretéve, közösen kell dolgozzanak azért, hogy ezek a jelentések minél részletesebben tárják fel a valós helyzetet, minél átfogóbb képet adjanak a jogsértésekről és kiemelten arról, hogy maguk a hatóságok járnak élen ezek elkövetésében, akkor most az van. S ez igaz még akkor is, ha választási év van, amikor a pártok – főleg a helyhatósági választások esetében – egymással is harcban állnak. Az érettségnek, a tisztánlátásnak, a nemzeti elkötelezettségnek kemény próbája ez, olyan alkalom, ami ki tudja, mikor lesz még egyszer, szűk párt- vagy egyéb érdekek miatt elszalasztani tehát igen nagy bűn volna.

Az elmúlt hetekben az RMDSZ már tett egy pozitív lépést – árnyékjelentést készített a keretegyezmény gyakorlatba ültetéséről (igaz ugyan, hogy annak szakmai színvonala kívánnivalókat hagy maga után). Illetve egy negatívat – a nyelvi charta esetében csak a szakértőkkel való találkozó után számolt be arról, hogy azok itt jártak. Tette ezt ahelyett, hogy a látogatás előtt bár egyeztetett volna a többi magyar szervezettel. Arról nem beszélve, hogy az igazán helyes az lett volna, ha tesznek azért, hogy a szakértők a többi magyar szervezet képviselőivel is találkozzanak, s így tágabb körű tájékoztatást kapjanak. Jelen írás célja pedig éppen az, hogy felhívja mindenkinek (így az RMDSZ vezetőinek is) a figyelmét arra, hogy milyen kedvező pillanatban vagyunk, illetve hogy ez mekkora felelősség minden magyar szervezet számára. Ha pedig felelősségről beszélünk, akkor abból messze a legnagyobb pontosan azé a párté, amelyiknek képviselői ott vannak a parlamentben, amelyiknek a legtöbb önkormányzati képviselője van, s ezek révén a legnagyobb a legitimitása, hitelessége.

Fel kell tárni a jogsértéseket

Azonban ez most nem az a pillanat, amikor erre büszkének kell lenni, amikor erre való tekintettel le kell nézni a többi magyar szervezetet, hanem az, amikor ezt hasznosítani kell a magyar közösség, s azon belül a székely nép javára. Az elkövetkező hónapok igazi mércéje tehát nem az lesz, hogy melyik pártnak hány képviselőjét választják meg ebbe vagy abba a testületbe, hanem az, hogy melyik szervezet (s itt természetesen szó van a két nemzeti tanácsról is) miképpen tudja befolyásolni azt, hogy az Európa Tanács testületeiben világos és valós kép rajzolódjék ki az itteni jogsértésekről. Továbbá melyik mivel tud hozzájárulni ahhoz, hogy a Miniszterek Tanácsa olyan ajánlásokat és határozatot hozzon Románia esetében, amelyek szembesítik az országot a kétszínűségével, s amelyek a lehető leghatározottabban szólítják fel, hogy hagyjon fel a jogsértésekkel, tartsa tiszteletben vállalt kötelezettségeit.

A napokban egy választási szórólap került a kezembe, amin a következők olvashatóak:

„Kiállunk a közösség jogaiért!
Képviseljük a magyar érdeket!
Kiharcoljuk azt, ami jár nekünk!\"

Adja a Fennvaló, hogy ne csak a szórólapot kiadó párt, hanem az összes hazai magyar szervezet teljes erőbedobással valóban ezeket tegye, hogy az események eme együttállásának legyen nyertese a hazai magyar közösség. Munkaidő van, s aki most lazsál vagy csak ímmel-ámmal dolgozik, az nyerhet akárhány képviselői helyet (ha választásokon vesz részt), vagy a közösség tiszteletével és megbecsülésével övezve mondhat naponta bölcs és szívhez szóló beszédeket a tévében, az a történelem ítélőszéke előtt meg nem állhat. Most csak a jogsértések feltárása és az azokról való tájékoztatás, illetve a megoldásra vonatkozó, európai mintákat követő javaslatok hangoztatása az igazi munka.

Idő van, munkára fel!

A szerző a Gyergyószéki Székely Tanács elnöke

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2018. július 21., szombat

Holdra szálláshoz fogható szellemi megvalósítás – Kovács István unitárius lelkész ember és vallás szabadságáról

Aki komolyan veszi a saját vallását, komolyan tudja venni a másikat a maga vallásosságának megélésében, el tudja fogadni, hogy ő azon az úton keresi az üdvösségét – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Kovács István sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész.

Holdra szálláshoz fogható szellemi megvalósítás – Kovács István unitárius lelkész ember és vallás szabadságáról
2018. július 07., szombat

Vegyük az adást, ne csak az érettségit

Tanár úr, az osztályból 18-an vették az érettségit! – jelentette büszkén az egyik tanítványom, amikor az eredményekről érdeklődtem. Nem ez volt a legalkalmasabb pillanat, hogy a magyartalan megfogalmazásra felhívjam a figyelmét, de ez az egyetlen mondat nagyon sok mindenről árulkodik.

Vegyük az adást, ne csak az érettségit
Vegyük az adást, ne csak az érettségit
2018. július 07., szombat

Vegyük az adást, ne csak az érettségit

2018. július 01., vasárnap

Kétszáz éve született Semmelweis Ignác, az anyák tragikus sorsú megmentője

Kétszáz éve született Semmelweis Ignác, „az anyák megmentője” (1818. július 1. – 1865. augusztus 13.). Tragikus sorsú orvos, akinek a temetésén sem kollégái, sem családtagjai nem jelentek meg.

Kétszáz éve született Semmelweis Ignác, az anyák tragikus sorsú megmentője
2018. június 02., szombat

Egész Erdélyt bejárja az igazságos király - Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója a Mátyás király emlékév jelentőségéről

A kolozsvári Mátyás-napok, majd a sepsiszentgyörgyi Szent György Napok után egyre több erdélyi helyszínen találkozhatnak majd az érdeklődők Mátyás királyt és korát idéző programokkal, rendezvényekkel. Az Erdély-szerte esedékes megemlékezésekről a budapesti Magyarság Háza igazgatóját, Csibi Krisztinát kérdeztük.&a

Egész Erdélyt bejárja az igazságos király - Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója a Mátyás király emlékév jelentőségéről
2018. május 06., vasárnap

Megmenthető a magyar orvosképzés? – Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd írása

Marosvásárhelyi és bukaresti peres tapasztalatom alapján a leghatározottabban ki merem jelenteni azt, hogy a teljes körű magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés jövője jogi eszközökkel nem biztosítható.

Megmenthető a magyar orvosképzés? – Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd írása
2018. április 22., vasárnap

Quo vadis, vásárhelyi magyar orvos­képzés?

‚Oktatótársaim és a magyar hallgatók nevében ma is azt vallom: mi szinte minden lehetségeset megtettünk a demokrácia keretei között, szűkösnek bizonyuló eszköztárunkból ennyire tellett. A helyzet meghaladott bennünket. Mi, tanárok és diákok elsősorban a magyar oktatás lehetőségének a megteremtésében vagyunk, lehetünk felelősek. A kisebbs&am

Quo vadis, vásárhelyi magyar orvos­képzés?
Quo vadis, vásárhelyi magyar orvos­képzés?
2018. április 22., vasárnap

Quo vadis, vásárhelyi magyar orvos­képzés?

2018. április 15., vasárnap

Politikai kérdés az európai kisebbségvédelem – Szalayné Sándor Erzsébet az Európa Tanács romániai jelentéséről

Nem jogi, hanem politikai döntés kérdése, hogy mennyire állítható a nemzetközi jog a kisebbségvédelem szolgálatába – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Szalayné Sándor Erzsébet, az Európa Tanács nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezménye tanácsadó bizottságának tagja.

Politikai kérdés az európai kisebbségvédelem – Szalayné Sándor Erzsébet az Európa Tanács romániai jelentéséről
2018. április 09., hétfő

Nyelvgazdagító, megmentett székely szókincs - Sántha Attila a Bühnagy székely szótárról

Újabb székelyföldi bemutatókörúton ismerheti meg a nagyközönség a napokban Sántha Attila nemrég napvilágot látott Bühnagy székely szótárát. A kötet megszületéséről, a gyűjtőmunkáról, a székely nyelvi örökségről kérdeztük Sántha Attilát.

Nyelvgazdagító, megmentett székely szókincs - Sántha Attila a Bühnagy székely szótárról
2018. március 25., vasárnap

Szervesülő közeg a Kárpát-medencei irodalom – interjú a friss József Attila-díjas Karácsonyi Zsolt költővel

A vers műfordítás egy ismeretlen nyelvből, a Kárpát-medencében írott mai irodalom egyre inkább szervesülő közegnek tekinthető, és fontosak az olvasókkal való személyes találkozások – ezt vallja többek közt Karácsonyi Zsolt kolozsvári költő, aki március 15. alkalmával vett át József Attila-díjat Budapesten.

Szervesülő közeg a Kárpát-medencei irodalom – interjú a friss József Attila-díjas Karácsonyi Zsolt költővel
2018. március 18., vasárnap

Külön bejáratú, képlékeny igazságok hálójában – Valóságérzékelésünk szubjektivitása az Illegitim című kolozsvári előadásban

Mindenki másként látja, fogja fel és értelmezi a valóságot. Amit látunk, képlékeny, és ha csak kicsit is más szögből próbáljuk nézni mindazt, ami körülvesz bennünket, máris változik a perspektíva, módosulhatnak nemcsak benyomásaink, de véleményünk is.

Külön bejáratú, képlékeny igazságok hálójában – Valóságérzékelésünk szubjektivitása az Illegitim című kolozsvári előadásban