Vízilabda Eurokupa: összejött a Nagyvárad–Fradi-döntő!

Vízilabda Eurokupa: összejött a Nagyvárad–Fradi-döntő!

Fotó: Christian Sandor

FRISSÍTVE – Sporttörténelmet írt a Nagyváradi VSK férfi vízilabdacsapata, amely szombaton továbbjutott az Eurokupa elődöntőjéből. A fináléban a Ferencvárossal találkozik.

Krónika

2017. február 18., 21:462017. február 18., 21:46

2017. február 19., 14:202017. február 19., 14:20

„Vár ránk a finálé\" – üzente Gheorghe Dunca, a Nagyváradi VSK férfi vízilabdacsapatának másodedzője, miután az Eurokupa-elődöntő szombat esti visszavágóján büntetőkkel 9-6-ra legyőzték a vendég Veronát, és ezzel a klub történetében először nemzetközi trófeáért játszhatnak majd. „Egyedülálló lehetőség előtt állunk, és mindent el fogunk követni a végső sikerért\" – tette hozzá a korábbi válogatott pólós, aki szerint az erős karakterek a hétvégihez hasonló idegőrlő pillanatokban mutatkoznak meg.

Az olaszországi első találkozón felhalmozott kétgólos hátrányuk (12-10) ugyanis csak a második játékrészben tűnt először ledolgozhatónak. Akkor, amikor is az – első negyedben büntetőből vezetést szerző – ellenféllel szemben megerősített védelmük hathatós segítségével, Tibi Negrean és Ramiro Georgescu góljaival 2-1-es előny birtokában mentek a nagyszünetre. A pihenő után viszont ismét megrázták magukat a vendégek, de – nagyrészt Gojko Pijetlovics kapusnak köszönhetően – egygólos előnynél nem tudtak jobban megúszni.

Miközbden Kádár Kálmán legénysége idegenben épp az utolsó játékrészben került hátrányba, ezúttal a hajrára rendezték soraikat, és Negrean, Georgescu és Asanovic találatával – 15-15-ös összetettbeli döntetlent jelentő – 5-3-ra megnyerték a rendes játékidőt. Mivel az idegenben lőtt gólok száma nem számított, a továbbjutás szétlövéssel dőlt el, és bár Asanovic dobását 7-5-ös állásnál hárította Lazovic, a váradiak olimpiai bajnok szerb hálóőre utána Jelaca és Razzi dobását is kivédte.

Az utolsó védés már a hazai ünneplés kezdetét jelentette, hiszen a 19-18-as összesítettel a váradiak a klub történetében először európai kupasorozat döntőjébe jutottak. Șerban Sere klubelnök szerint ez a teljes romániai vízilabdázás sikerét jelenti, és meggyőződése, hogy a VSK-nak a végső sikerre is reális esélye van. Különösen annak tudatában, hogy a csapatban szombaton bemutatkozott a szerb válogatott hátvéd Nikola Radjen is, aki eltiltását letöltve megerősítette a „piros-kékek\" védelmét.

A romániai csapatok közül egyébként utoljára a Dinamónak sikerült nemzetközi szinten döntőbe jutnia: a bukarestiek az 1985–1986-os szezonban KEK-finálét játszottak a Vasassal. Az idei Eurokupa-fináléban újból magyarországi együttes lesz az ellenfél, mivel a másik ágon a Ferencváros 6-4-es hazai sikerének köszönhetően 17-16-os összesítettel kiejtette a montenegrói Jadran Herceg Novit. A budapestieket a váradiakéhoz hasonló lelkes szurkolótábor „tolta\" előre; Varga Zsolt edző elmondása szerint életében most először élte át, hogy mit jelent, amikor ennyire szurkolnak.

„Köszönöm a biztatást és azt is, hogy egyszer elkaptak, amikor majdnem leestem a bírói emelvényről\" – idézte a szakembert a klub hivatalos honlapja. Akadozó rajtjuk után a „zöld-fehérek\" is a hajában kerültek lendületbe, ösztönözte őket, hogy Szirányi Balázsnak nem fújtak be két ötméterest és egy kiállítást. „Ettől megindultunk, áttörtük a saját falunkat, ami miatt kihagytuk korábban a helyzeteinket\" – mutatott rá.

Érdekesség, hogy a legjobb négy között szereplő együttesek között csak a budapestiek kezdték ebben a sorozatban a nemzetközi szereplést, hiszen a VSK-hoz hasonlóan a Verona és a Jadran is a Bajnokok Ligája elbukott selejtezőiből került át a második számú kupasorozatba. A Fradi legutóbb húsz évvel ezelőtt játszott LEN-kupa-döntőt – akkor alulmaradt az Újpesttel szemben. Az Eurokupa-finálét március 22-én és április 5-én rendezik oda-visszavágós rendszerben.

Nagyváradi VSK (romániai) – SM Verona (olasz) 9-6 (0-1, 2-0, 0-2, 3-0, 4-3) ötméteresekkel

G.: Negrean, Georgescu 3-3, Gheorghe, Aszanovics, Radjen, ill. Gallo, Petkovics 2-2, Blary, Luongo

FTC-PQS Waterpolo - Jadran Carine (montenegrói) 6-4 (1-1, 1-1, 1-2, 3-0)

a magyar csapat góldobói: Varga Dániel, Madaras 2-2, Mitrovic, Jansik 1-1

A kétmeccses döntőt március 22-én és április 5-én játsszák, és sorsolással dől el, hogy az FTC vagy a Nagyvárad lesz először pályaválasztó.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 06., szombat

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)

Újabb nyolcezer méternél magasabb hegycsúcs oxigénpalack nélküli megmászására készül Varga Csaba. A nagyváradi hegymászó szombaton indul a világ 14. legmagasabb hegycsúcsa, a 8027 méter magasan fekvő Sisapangma meghódítására.

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)
2024. április 05., péntek

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ

Jókora botrány rázta meg a romániai sportéletet: mint kiderült, román társai bántalmazták és – nemzetisége miatt – megalázták az ifjúsági férfi tornászválogatott egyik magyar tagját.

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ
2024. április 04., csütörtök

Van rá esély, hogy Budapest adjon otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a kormány nyitott rá

A magyar kormány támogatja a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének budapesti megrendezését.

Van rá esély, hogy Budapest adjon otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a kormány nyitott rá
2024. április 04., csütörtök

Halottnak „nyilvánította” Jenei Imrét a román sajtó

Jenei Imre neves labdarúgóedző állítólagos halálhíréről számolt be csütörtökön számos román hírtelevízió és portál, mint utólag kiderült, teljesen tévesen.

Halottnak „nyilvánította” Jenei Imrét a román sajtó
2024. április 04., csütörtök

FIFA-világranglista: Magyarország javított, Románia rontott

A magyar válogatott egy pozíciót javított, így a 26. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, melyet továbbra is a világbajnok Argentína vezet.

FIFA-világranglista: Magyarország javított, Románia rontott
2024. április 03., szerda

Kiengedték a börtönből Dănuţ Lupu egykori válogatott labdarúgót

Elrendelte szerdán a bukaresti törvényszék Dănuţ Lupu feltételes szabadlábra helyezését. Az egykori válogatott labdarúgót két alkalommal is jogosítvány nélküli vezetésen érték, amiért hét hónap és tíz nap letöltendő börtönbüntetésre ítélték.

Kiengedték a börtönből Dănuţ Lupu egykori válogatott labdarúgót
2024. március 28., csütörtök

Magyar vízilabdázót választott a tavalyi év legjobbjának az európai szövetség

Akárcsak a világszövetségnél (World Aquatics), a vizes sportokat tömörítő európai szervezetnél (LEN) is Zalánki Gergőt választották a 2023-as esztendő legjobb férfi vízilabdázójának.

Magyar vízilabdázót választott a tavalyi év legjobbjának az európai szövetség
2024. március 26., kedd

Legyőzte Koszovót, így immár 14 meccs óta veretlen a magyar labdarúgó-válogatott

A nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra legyőzte kedden a vendég koszovói csapatot a Puskás Arénában rendezett barátságos mérkőzésen.

Legyőzte Koszovót, így immár 14 meccs óta veretlen a magyar labdarúgó-válogatott
2024. március 24., vasárnap

Műtétből felépülve törte meg ismét Verstappen győzelmi sorozatát a Ferrari spanyol pilótája

A vakbélműtétje után lábadozó Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat, melyet a címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája műszaki hiba miatt feladott.

Műtétből felépülve törte meg ismét Verstappen győzelmi sorozatát a Ferrari spanyol pilótája
2024. március 23., szombat

A stabil védekezésben látja a siker kulcsát a magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya

Jansik Szilárd, a magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya klubjával, a Ferencvárossal a bajnoki cím elhódításán kívül négyes döntőbe szeretne jutni a BL-ben, míg a nemzeti együttessel az olimpián szeretné kijavítani a dohai világbajnoki fiaskót.

A stabil védekezésben látja a siker kulcsát a magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya