Visszavágások varázsa: Románia Norvégiát, Magyarország Lengyelországot győzte le

Visszavágások varázsa: Románia Norvégiát, Magyarország Lengyelországot győzte le

Románia női kézilabda-válogatottjának tizenöt év után sikerült ismét legyőznie Norvégia legjobbjait, ráadásul úgy, hogy a tíz gólig jutó Neagu és társai esélyt sem adtak az olimpiai, világ- és Európa-bajnok északiaknak.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. március 10., 14:052016. március 10., 14:05

A piros-sárga-kékek jelenlegi generációja már bizonyította, hogy képes felvenni a versenyt a sportág nagyhatalmaival, de a szerda este 25-20-ra megnyert összecsapáson minden várakozást felülmúltak.

Pedig az Európa-bajnoki csoportselejtező harmadik fordulójának kolozsvári összecsapására nem tartalékosan érkezett az ellenfél, keretének váza ugyanaz volt, amely a decemberi vb elődöntőjének hosszabbításában megálljt parancsolt Tomas Ryde szövetségi kapitány végül bronzérmet ünneplő alakulatának. Ha emiatt akkor többekben némi csalódottság maradt, a mostani visszavágás némiképp kárpótolhatott, hiszen Románia a találkozó elejétől a végéig uralta a játékot.

A hazaiak számára álomszerűen alakuló összecsapás mindössze az első pár percig volt kiegyenlített, mert a hazaiak – stabil védekezésüket hatékony támadásokkal kamatoztatva – fokozatosan elhúztak. A 25. percben már 16-6-ra vezettek, és bár Lökéék ebből lefaragtak egy picit, a második félidőben állandósult a kényelmes, 5-7 gólos különbség. A hajrában még megrázta magát Norvégia – az 56. percben feljött három gólra –, de Szűcs Gabiéknak ez sem okozott problémát, mert a játék teljes képe alapján megkérdőjelezhetetlen győzelemmel őrizték meg veretlenségüket az első csoportban.

Hat ponttal állnak az élen a négy ponttal maradt norvégok, illetve a sereghajtó litvánokat idegenben 29-21-re legyőző Fehéroroszország (2 pont) előtt. Mivel az idei svédországi seregszelére a kvartettek legjobb két helyezettjei kvalifikálnak, Románia fél lábbal már továbbjutónak számít. Vasárnap esti idegenbeli összecsapása Norvégia ellen várhatóan a kettejük közötti végső sorrendről fog csak döntetni, de annál is fontosabb lesz majd Románia számára az azt követő dániai kiszállás, ahol a házigazdák, a montenegróiak és Uruguay társaságában harcolnak majd a riói olimpiai kvótáért.

Pineau eligazol Nagybányáról

Hazatér a Nagybányai HCM női kézilabdacsapatának francia válogatott irányítója: a következő szezonban már a Brest Bretagne alakulatát erősíti. A Zilahon korábban rasszista szurkolói bekiabálásokkal megsértett Allison Pineau ezt saját honlapján jelentette be, ám addig még majd áprilisban a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, máramarosi színekben bizonyíthat a címvédő montenegrói Buducsnoszt ellen. A HCM-től különben Lois Abbringh is távozni fog nyáron: a 23 éves holland balátlövő szintén gall csapatot választott, a Párizsi Issy alakulatánál folytatja pályafutását.

Olimpiai remények

A norvégok szövetségi kapitánya, Thorir Hergeirsson szerint a közös edzés hiánya miatt voltak most „felismerhetetlenek\", Románia ellenben hozta a már bizonyított magas színvonalat, és így nem hiszi, hogy a Ryde-csapat lemaradhat az ötkarikás játékokról.

Az Aarhusban esedékes selejtezőben házigazda Dánia különben szerda este 31-27-re kikapott Oroszországban, így annak válogatottja mögött a második a hatodik csoportban. A másik rivális, Montenegró lcsütörtökön este játszik Horvátországban.

Oana Manea bevallása szerint gondolatban már az olimpiára készül: a kézilabdázó szerint bár fáradtak, de lelkileg nagyon jó formában vannak. „Ha Norvégiát le tudtuk győzni, akkor képesek vagyunk kijutni az olimpiára is, és akár még érmet is nyerhetünk Rióban\" – fogalmazott.

Helyrerakott magyarok

Magyarország, mint ismert, olimpiai részvételben idén már nem reménykedhet, de a szerda esti Eb-selejtezőben teljesítménye alapján a megbízott szövetségi kapitányok, Elek Gábor és Ambros Martín talpra állították a lányokat. Épp annak a Lengyelországnak vágtak most vissza idegenbeli 27-24-es sikerükkel, amely a decemberi vb-n kiejtette őket. Most viszont a Bukaresti CSM-t is irányító Kim Rasmussen edző együttese volt az, amely futott az eredmény után. Az első félidőben ugyan még sikerült egyenlítenie, de a térfélcserét követően már a magyarok akarata érvényesült, és magabiztosan araszolva nyerték meg a meccset.

Nem véletlen, hogy Elek Gábor elégedetten értékelte a látottakat, meglátása szerint a pályán visszaköszönt az, amit előtte a lányoktól kértek. A most szerzett két ponttal Magyarország hat ponttal áll az ötödik csoport élén a négypontos lengyelek és a sereghajtó finneket haza környezetben 27-24-re legyőző szlovákok (2 pont) előtt. Vasárnap Érden csap ismét össze a két válogatott.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 07., vasárnap

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjat, ezzel megerősítette vezető pozícióját a vb-pontversenyben.

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban
2024. április 06., szombat

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)

Újabb nyolcezer méternél magasabb hegycsúcs oxigénpalack nélküli megmászására készül Varga Csaba. A nagyváradi hegymászó szombaton indul a világ 14. legmagasabb hegycsúcsa, a 8027 méter magasan fekvő Sisapangma meghódítására.

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)
2024. április 05., péntek

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ

Jókora botrány rázta meg a romániai sportéletet: mint kiderült, román társai bántalmazták és – nemzetisége miatt – megalázták az ifjúsági férfi tornászválogatott egyik magyar tagját.

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ
2024. április 04., csütörtök

Van rá esély, hogy Budapest adjon otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a kormány nyitott rá

A magyar kormány támogatja a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének budapesti megrendezését.

Van rá esély, hogy Budapest adjon otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a kormány nyitott rá
2024. április 04., csütörtök

Halottnak „nyilvánította” Jenei Imrét a román sajtó

Jenei Imre neves labdarúgóedző állítólagos halálhíréről számolt be csütörtökön számos román hírtelevízió és portál, mint utólag kiderült, teljesen tévesen.

Halottnak „nyilvánította” Jenei Imrét a román sajtó
2024. április 04., csütörtök

FIFA-világranglista: Magyarország javított, Románia rontott

A magyar válogatott egy pozíciót javított, így a 26. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, melyet továbbra is a világbajnok Argentína vezet.

FIFA-világranglista: Magyarország javított, Románia rontott
2024. április 03., szerda

Kiengedték a börtönből Dănuţ Lupu egykori válogatott labdarúgót

Elrendelte szerdán a bukaresti törvényszék Dănuţ Lupu feltételes szabadlábra helyezését. Az egykori válogatott labdarúgót két alkalommal is jogosítvány nélküli vezetésen érték, amiért hét hónap és tíz nap letöltendő börtönbüntetésre ítélték.

Kiengedték a börtönből Dănuţ Lupu egykori válogatott labdarúgót
2024. március 28., csütörtök

Magyar vízilabdázót választott a tavalyi év legjobbjának az európai szövetség

Akárcsak a világszövetségnél (World Aquatics), a vizes sportokat tömörítő európai szervezetnél (LEN) is Zalánki Gergőt választották a 2023-as esztendő legjobb férfi vízilabdázójának.

Magyar vízilabdázót választott a tavalyi év legjobbjának az európai szövetség
2024. március 26., kedd

Legyőzte Koszovót, így immár 14 meccs óta veretlen a magyar labdarúgó-válogatott

A nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra legyőzte kedden a vendég koszovói csapatot a Puskás Arénában rendezett barátságos mérkőzésen.

Legyőzte Koszovót, így immár 14 meccs óta veretlen a magyar labdarúgó-válogatott
2024. március 24., vasárnap

Műtétből felépülve törte meg ismét Verstappen győzelmi sorozatát a Ferrari spanyol pilótája

A vakbélműtétje után lábadozó Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat, melyet a címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája műszaki hiba miatt feladott.

Műtétből felépülve törte meg ismét Verstappen győzelmi sorozatát a Ferrari spanyol pilótája