Kezdetnek magyar és román vereség a kézilabda-Eb-n

Kezdetnek magyar és román vereség a kézilabda-Eb-n

Fotó: MKSZ/Kovács Anikó

A magyar válogatott 27-22-re kikapott Csehországtól hétfőn Malmőben a svédországi női kézilabda Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában. Első meccsén kikapott a román válogatott is, mégpedig a címvédő Norvégiától.

MTI

2016. december 05., 21:102016. december 05., 21:10

2016. december 06., 12:272016. december 06., 12:27

Kim Rasmussen szövetségi kapitány együttese hamar kétgólos hátrányba került, amely az első félidő hajrájára – részben a magyar kétperces büntetések miatt – négy gólra is nőtt. A 10-13-ról induló második játékrészben főként Kovács Anna találataival sikerült fordítani, ám az 50. percben már ismét az ellenfél volt háromgólos előnyben, innen pedig már nem tudott felállni a magyar csapat, amely 14 győzelem után először kapott ki a csehektől.

Kim Rasmussen az M4 Sportnak elmondta, az új játékosok beépítése nem mentség az első félidei játékra, a második felvonásban pedig csak egy ideig működött a játék felgyorsítása. „Stresszes, bizonytalan és időnként passzív volt a csapat, a kihagyott helyzeteket pedig megbüntették a csehek. Az én felelősségem ez a vereség, most előre kell lépni, és meg kell nyerni a következő két meccsünket\" – jelentette ki a kapitány. A magyarok szerdán a dánokkal, pénteken pedig a montenegróiakkal csapnak össze a C csoportban, ugyancsak Malmőben.

Szoros mérkőzéssel és győzelemmel kezdtek a címvédő és világbajnok norvégok, akik a – Győri Audi ETO KC vezetőedzője, Ambros Martín által irányított – román válogatott ellen nyertek a D csoportban.

Eredmény, 1. forduló, C csoport (Malmö):

Csehország–Magyarország 27-22 (13-10). A magyar góldobók: Kovács 7, Klivinyi 4, Kisfaludy 3, Görbicz 2, Erdősi 1, Bódi 1, Lukács 1, Hornyák 1, Triscsuk 1, Schatzl 1
Dánia–Montenegró 22-21 (14-11)

D csoport (Helsingborg):
Norvégia–Románia 23-21 (13-11)
Oroszország–Horvátország 32-26 (16-13)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 05., péntek

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ

Jókora botrány rázta meg a romániai sportéletet: mint kiderült, román társai bántalmazták és – nemzetisége miatt – megalázták az ifjúsági férfi tornászválogatott egyik magyar tagját.

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ
2024. április 04., csütörtök

Van rá esély, hogy Budapest adjon otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a kormány nyitott rá

A magyar kormány támogatja a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének budapesti megrendezését.

Van rá esély, hogy Budapest adjon otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a kormány nyitott rá
2024. április 04., csütörtök

Halottnak „nyilvánította” Jenei Imrét a román sajtó

Jenei Imre neves labdarúgóedző állítólagos halálhíréről számolt be csütörtökön számos román hírtelevízió és portál, mint utólag kiderült, teljesen tévesen.

Halottnak „nyilvánította” Jenei Imrét a román sajtó
2024. április 04., csütörtök

FIFA-világranglista: Magyarország javított, Románia rontott

A magyar válogatott egy pozíciót javított, így a 26. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, melyet továbbra is a világbajnok Argentína vezet.

FIFA-világranglista: Magyarország javított, Románia rontott
2024. április 03., szerda

Kiengedték a börtönből Dănuţ Lupu egykori válogatott labdarúgót

Elrendelte szerdán a bukaresti törvényszék Dănuţ Lupu feltételes szabadlábra helyezését. Az egykori válogatott labdarúgót két alkalommal is jogosítvány nélküli vezetésen érték, amiért hét hónap és tíz nap letöltendő börtönbüntetésre ítélték.

Kiengedték a börtönből Dănuţ Lupu egykori válogatott labdarúgót
2024. március 28., csütörtök

Magyar vízilabdázót választott a tavalyi év legjobbjának az európai szövetség

Akárcsak a világszövetségnél (World Aquatics), a vizes sportokat tömörítő európai szervezetnél (LEN) is Zalánki Gergőt választották a 2023-as esztendő legjobb férfi vízilabdázójának.

Magyar vízilabdázót választott a tavalyi év legjobbjának az európai szövetség
2024. március 26., kedd

Legyőzte Koszovót, így immár 14 meccs óta veretlen a magyar labdarúgó-válogatott

A nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra legyőzte kedden a vendég koszovói csapatot a Puskás Arénában rendezett barátságos mérkőzésen.

Legyőzte Koszovót, így immár 14 meccs óta veretlen a magyar labdarúgó-válogatott
2024. március 24., vasárnap

Műtétből felépülve törte meg ismét Verstappen győzelmi sorozatát a Ferrari spanyol pilótája

A vakbélműtétje után lábadozó Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat, melyet a címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája műszaki hiba miatt feladott.

Műtétből felépülve törte meg ismét Verstappen győzelmi sorozatát a Ferrari spanyol pilótája
2024. március 23., szombat

A stabil védekezésben látja a siker kulcsát a magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya

Jansik Szilárd, a magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya klubjával, a Ferencvárossal a bajnoki cím elhódításán kívül négyes döntőbe szeretne jutni a BL-ben, míg a nemzeti együttessel az olimpián szeretné kijavítani a dohai világbajnoki fiaskót.

A stabil védekezésben látja a siker kulcsát a magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya
2024. március 21., csütörtök

Szoboszlai csapata dobogós a romániai focikedvelők körében, de a favoritok az ibériai gárdák

Ibériai gárdák uralják a legjobb labdarúgó-csapatok népszerűségi listáját a romániai focikedvelők körében, de a harmadik helyre azért a Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató Liverpool is odafér – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.

Szoboszlai csapata dobogós a romániai focikedvelők körében, de a favoritok az ibériai gárdák