Tóth Tamás aranyat szerzett 100 méteres hátúszásban

Tóth Tamás aranyat szerzett 100 méteres hátúszásban

Fotó: MTI

Nem maradt aranyérem nélkül Magyarország küldöttsége a Rio de Janeiróban rendezett paralimpián, mert hétvégén Tóth Tamás a 100 méteres hátúszást megnyerve tette teljessé a mellette nyolc ezüstöt és kilenc bronzérmet számláló gyűjteményt. 

Hírösszefoglaló

2016. szeptember 18., 15:512016. szeptember 18., 15:51

2016. szeptember 18., 20:272016. szeptember 18., 20:27

A 24 éves sportoló négy évvel korábban két második helyezéssel távozott Londonból, míg az idei ötkarikás versenyen előtte 100 gyorson végzett a dobogó második fokán. Utóbbi volt elviekben a fő száma, mert mint felidézte az MTI-nek: 15-16 éves korában volt hátúszó, majd gyorsra váltva már nem igazán foglalkozott ezzel az úszásnemmel, nem is számított arra, hogy most győzni fog. „Azért el-elindulgattam versenyeken, most pedig nagyon kijött a lépés\" – mondta a Vasas paralimpikonja, aki a kínai Liu Hszio-pinget és az ausztrál Brenden Hallt utasította maga mögé a táv hajrájában.

„A korábbi versenyeimen mindig erősen kezdtem, és azok nem is sikerültek úgy, ahogy szerettem volna. Most, miközben vártam, hogy a medencéhez szólítsanak, arra gondoltam, ezt most elkezdem lassan, és vagy nyolcadik leszek, vagy fogom bírni a végét. Szerencsére az utóbbi történt. Közben fogalmam sem volt, hogy hányadik helyen haladok, de hetvennél azért éreztem, hogy jó vagyok, mert nem fájt semmim. Miután beérkeztem, háromszor is meg kellett néznem a táblát, hogy biztosan én vagyok-e az első. Nagyon boldog vagyok!\" – értékelt a végtaghiánnyal született bajnok, aki az S9-es sérültségi kategóriában szerepelt.

A magyarországi úszók közül Tóthhoz hasonlóan Vereczkei Zsolt (S5) is a kilencedik versenynapon lett bronzérmes 50 méter háton, míg a Krajnyák Zsuzsanna, Dani Gyöngyi, Hajmási Éva összeállítású válogatott kerekesszékes tőrvívócsapat a Kína elleni döntő elvesztése miatt (45-28-ra) ezüstérmes lett. A csapatból Krajnyák és Dani előtte való napon Veres Amarillával kiegészülve a dobogó harmadik fokára küzdették fel magukat párbajtőrben. Ugyanekkor úszásban a 100 méteres pillangón kétszeres címvédő Sors Tamás (S9) és Konkoly Zsófia is harmadik lett.

A riói paralimpia vasárnap este befejeződő versenyeinek már nincs „piros-fehér-zöld\" szereplője, mint ahogyan Románia küldöttsége is a látássérült cselgáncsozó Alex Bologa (60 kg) bronzérmével „maradt\" Brazíliában. A „piros-sárga-kékek\" egyetlen bajnoka, a csíkszeredai kerékpáros Novák Károly Eduard, mint ismeretes, korábban sem az üldözéses, sem az időfutamba nem tudott dobogóra állni, a hétvégi országúti mezőnyversenyben pedig a kilencedik lett. Ez utóbbi viadalt halálos bukás árnyékolta be, mert az esés következtében súlyos fejsérülést szenvedett 48 éves Baham Golbarnezad kórházba szállítását követően elhunyt.

A mezőnyversenyben amúgy végül nem tudott rajthoz állni a magyarországi színekben versenyző, székelyudvarhelyi látássérült kerékpáros Butu Arnold Csaba, mert pilótája, Garamszegi László megbetegedett.

Az idei paralimpia vasárnap este hivatalosan is véget ér, a magyarok zászlóvivője Tóth a záróünnepségen. Magyarország a Kína (105 arany 81 ezüst, 51 bronz) által vezetett éremtábla 46. helyén állt, míg Románia a 75. volt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 17., szerda

Nem fukarkodott a piros lappal az erdélyi magyar sípmester a BL-negyeddöntőben

Három piros lapot is kiosztott Kovács István játékvezető az FC Barcelona és a Paris Saint-Germain labdarúgó Bajnokok Ligája-elődöntőjének kedd este játszott visszavágóján.

Nem fukarkodott a piros lappal az erdélyi magyar sípmester a BL-negyeddöntőben
2024. április 16., kedd

Mindkét magyar kézilabda-válogatott összekerült a házigazdával a párizsi olimpián

A magyar férfi és női kézilabda-válogatott is összekerült a házigazda és címvédő Franciaországgal a nyári, párizsi olimpia csoportkörének keddi sorsolásán.

Mindkét magyar kézilabda-válogatott összekerült a házigazdával a párizsi olimpián
2024. április 16., kedd

A béke és a remény jegyében gyújtották meg az olimpiai lángot Olümpiában

Kedden délelőtt a görögországi Olümpiában fellobbant a párizsi olimpia lángja.

A béke és a remény jegyében gyújtották meg az olimpiai lángot Olümpiában
2024. április 14., vasárnap

Lányok a fiúk után: kijutott a párizsi ötkarikás játékokra a magyar női kézilabda-válogatott

Magyarország női kézilabda-válogatottja kvótát szerzett a párizsi olimpiára, miután a debreceni selejtezőtorna vasárnapi zárónapján 37-28-ra legyőzte Japán csapatát.

Lányok a fiúk után: kijutott a párizsi ötkarikás játékokra a magyar női kézilabda-válogatott
2024. április 12., péntek

Óriási lépést tettek a párizsi olimpia felé Klujber Katrinék

A magyar női kézilabda-válogatott 28-25-re legyőzte Svédországot a debreceni olimpiai selejtezőtorna második fordulójában, pénteken, és csak akkor nem szerez kvótát, ha vasárnap öt vagy több góllal kikap Japántól.

Óriási lépést tettek a párizsi olimpia felé Klujber Katrinék
2024. április 12., péntek

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat

Kizárták a korosztályos román tornaválogatottból azt a három sportolót, akik bántalmazták, nemzetisége miatt megalázták magyar nemzetiségű társukat. Az érintettek nem vehetnek részt a közelgő kontinenstornán sem.

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat
2024. április 11., csütörtök

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont

Újabb erdélyi városban rukkoltak elő stadionépítésik tervekkel: a Beszterce-Naszód Megyei Tanács új sportlétesítményt akar építeni a megyeszékhelyen.

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont
2024. április 10., szerda

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján

A Duna Arénában zajló úszó országos bajnokság keddi nyitónapján megdőlt a legrégebbi országos csúcs, miután Fángli Henrietta 100 méter mellen átadta a múltnak Kovács Ágnes 2000-ben elért rekordját.

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján
2024. április 09., kedd

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős

Milák Kristóf kiváló időeredménnyel tért vissza a versenyzéshez a 126. úszó országos bajnokság keddi nyitónapján, melyen Hosszú Katinka is újra medencébe ugrott.

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős
2024. április 09., kedd

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember

Nagy Elek erdélyi származású üzletember teljes körű szponzori és továbbtanulási támogatást ajánl fel a bántalmazott erdélyi tornászfiúnak, amennyiben úgy gondolja, a történtek miatt alternatíva lehet Magyarországon folytatnia a sportkarrierjét.

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember