Storck szerint az év meccse következik a Feröer-szigeteken

Storck szerint az év meccse következik a Feröer-szigeteken

Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint az év legnehezebb mérkőzése vár az együttesre, amely jövő kedden a Feröer-szigetek ellen, idegenben kezdi meg a 2018-as világbajnokság selejtezősorozatát.

MTI

2016. augusztus 30., 14:072016. augusztus 30., 14:07

2016. augusztus 30., 14:582016. augusztus 30., 14:58

„Még az Európa-bajnokságon sem tartottam egyik mérkőzéstől sem annyira, mint ettől. Számomra ez lesz az év mérkőzése” – nyilatkozta a német szakember hétfő délután Telkiben, a magyar szövetség (MLSZ) edzőközpontjában tartott sajtótájékoztatón. Nagyon kemény ellenfél vár csapatára, amelynek ráadásul rendkívül nehéz körülményekre kell felkészülnie, mivel műfüvön kell játszania, várhatóan hideg és esős időben – hangsúlyozta. Hozzátette, szerencsére Telkiben tökéletes körülmények között edzhet a válogatott, így szinte minden nehézségre fel tud készülni.

A kapitánynak nincs könnyű dolga, hiszen Király Gábor és Juhász Roland az Eb után visszavonult a válogatottól, több játékosra pedig sérülés miatt nem számíthat. Lovrencsics Gergő és Pintér Ádám meghívót sem kaphatott, Gera Zoltán el sem utazhatott Telkibe, és a közösen készülők közül is többen kisebb sérüléssel bajlódnak. A hétfői tréningen ezért várhatóan Elek Ákos, Kádár Tamás, Fiola Attila és Nagy Ádám sem vesz részt, Korhut Mihály pedig engedéllyel volt távol, mert a klubváltásáról tárgyalt (hétfő este eldőlt, hogy az izraeli bajnok Hapoel Beer-Sevában folytatja a pályafutását). Szalai Ádámnak még neurológiai vizsgálatokon kell részt vennie, mielőtt edzésbe állhat.

Bernd Storck megjegyezte, a múlt heti fizikai felmérések eredményei „drámai” eredményeket mutattak, és ha ezeket veszi alapul, akkor egyáltalán nem meglepő, hogy korábban nem sikerült nagy tornára kijutnia a magyar válogatottnak. Hozzátette, az Eb előtt sikerült olyan fizikai állapotba hozni a játékosokat, amivel jó eredményt tudtak elérni Franciaországban, de továbbra is a fizikai felkészítés az elsődleges. „Mindenképpen változtatni kell a játékosok állóképességén, és ez a klubok feladata is, másképp ugyanis nem lehetünk nemzetközi szinten versenyképesek. Németországban a fizikális felkészítés egységes elvek alapján történik, Magyarországon sajnos egyelőre messze vagyunk ettől” – mondta Bernd Storck.

A világbajnoki selejtezőcsoportról szólva Bernd Storck kiemelte, természetesen az Európa-bajnok portugál válogatottat tartja a favoritnak. Nyilván a csoportgyőzelem és az ezzel járó közvetlen kvalifikáció megszerezése túlzott elvárás lenne, a második helyre viszont odaérhet csapata. Hozzátette, természetesen ez is nagyon nehéz lesz, hiszen a svájci válogatott is nagyon erős – ráadásul a magyarnál jóval több nemzetközi tapasztalattal rendelkező futballista alkotja –, de a kontinensviadalon nyújtott teljesítmény nagy lökést adhat együttesének.

Dzsudzsák Balázs, a válogatott csapatkapitánya hangsúlyozta, szeretnék fenntartani a sikeres Európa-bajnoki szereplés okozta „futballeufóriát”. „Szerencsére még nem igazán ülepedett le bennem az Európa-bajnokság, hiszen amikor hazajövök, továbbra is megállítanak és gratulálnak az emberek. Még mindig érzem, hogy a válogatott visszaadott valamit az országnak, a szurkolóknak. Kicsit szerencsétlen dolog, hogy pont idegenben kezdünk, ráadásul egy olyan helyszínen, ahová nehéz eljutni, ugyanakkor már nagyon várjuk az októberi, első hazai vb-selejtezőt” – mondta.

Az al-Vahda szélsője szerint a Feröer-szigetek elleni lesz talán a legnehezebb csoportmérkőzés, „nem is a pokoli hangulat, hanem a körülmények” miatt. Hangsúlyozta, nagyot lépett előre az Eb-szerepléssel a válogatott, és nem szeretnének visszaesni, de a csoport végkimeneteléről ilyen korán még hiba volna szólni. „Ha hozzuk azt a fegyelmezett és alázatos futballunkat, mint eddig, akkor lehet majd beszélni arról, hogy esetleg jó helyen végezzünk a csoportban” – tette hozzá.

Minden csapatban, így a válogatottban is a kapusposzt az egyik legfontosabb kérdés, és egyelőre nem tudni, hogy ki áll majd a háló előtt. „Király Gábor hatalmas űrt hagyott maga mögött, amit most nekünk kell betöltenünk. Ez mindhármunknak hatalmas motivációt jelent. Mivel azonos életkorúak vagyunk, akár hosszabb távra is eldőlhet ez a kérdés” – nyilatkozta Megyeri Balázs, a német Greuther Fürth légiósa. A válogatott jövő kedden Tórshavnban kezdi a vb-selejtezők sorozatát, a mérkőzésre 228 jegy áll a magyarok rendelkezésére, ezek közül már 100 elkelt.

A magyar válogatott kerete:

Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Megyeri Balázs (Greuther Fürth)

Védők: Bese Barnabás (Le Havre), Fiola Attila (Puskás Akadémia), Guzmics Richárd (Wisla Krakkó), Kádár Tamás (Lech Poznan), Kálnoki-Kis Dávid (Újpest FC), Korcsmár Zsolt (Vasas), Korhut Mihály (DVSC), Lang Ádám (Videoton FC)

Középpályások: Bognár István (DVTK), Elek Ákos (DVTK), Kalmár Zsolt (RB Lipcse), Kovács István (Videoton FC), Kleinheisler László (Darmstadt), Nagy Ádám (Bologna)

Támadók: Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (al-Vahda), Németh Krisztián (al-Garafa), Nikolics Nemanja (Legia Varsó), Priskin Tamás (Slovan Pozsony), Stieber Zoltán (Kaiserslautern), Szalai Ádám (Hoffenheim)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 10., szerda

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján

A Duna Arénában zajló úszó országos bajnokság keddi nyitónapján megdőlt a legrégebbi országos csúcs, miután Fángli Henrietta 100 méter mellen átadta a múltnak Kovács Ágnes 2000-ben elért rekordját.

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján
2024. április 09., kedd

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős

Milák Kristóf kiváló időeredménnyel tért vissza a versenyzéshez a 126. úszó országos bajnokság keddi nyitónapján, melyen Hosszú Katinka is újra medencébe ugrott.

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős
2024. április 07., vasárnap

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjat, ezzel megerősítette vezető pozícióját a vb-pontversenyben.

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban
2024. április 06., szombat

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)

Újabb nyolcezer méternél magasabb hegycsúcs oxigénpalack nélküli megmászására készül Varga Csaba. A nagyváradi hegymászó szombaton indul a világ 14. legmagasabb hegycsúcsa, a 8027 méter magasan fekvő Sisapangma meghódítására.

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)
2024. április 05., péntek

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ

Jókora botrány rázta meg a romániai sportéletet: mint kiderült, román társai bántalmazták és – nemzetisége miatt – megalázták az ifjúsági férfi tornászválogatott egyik magyar tagját.

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ
2024. április 04., csütörtök

Van rá esély, hogy Budapest adjon otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a kormány nyitott rá

A magyar kormány támogatja a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének budapesti megrendezését.

Van rá esély, hogy Budapest adjon otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a kormány nyitott rá
2024. április 04., csütörtök

Halottnak „nyilvánította” Jenei Imrét a román sajtó

Jenei Imre neves labdarúgóedző állítólagos halálhíréről számolt be csütörtökön számos román hírtelevízió és portál, mint utólag kiderült, teljesen tévesen.

Halottnak „nyilvánította” Jenei Imrét a román sajtó
2024. április 04., csütörtök

FIFA-világranglista: Magyarország javított, Románia rontott

A magyar válogatott egy pozíciót javított, így a 26. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, melyet továbbra is a világbajnok Argentína vezet.

FIFA-világranglista: Magyarország javított, Románia rontott
2024. április 03., szerda

Kiengedték a börtönből Dănuţ Lupu egykori válogatott labdarúgót

Elrendelte szerdán a bukaresti törvényszék Dănuţ Lupu feltételes szabadlábra helyezését. Az egykori válogatott labdarúgót két alkalommal is jogosítvány nélküli vezetésen érték, amiért hét hónap és tíz nap letöltendő börtönbüntetésre ítélték.

Kiengedték a börtönből Dănuţ Lupu egykori válogatott labdarúgót
2024. március 28., csütörtök

Magyar vízilabdázót választott a tavalyi év legjobbjának az európai szövetség

Akárcsak a világszövetségnél (World Aquatics), a vizes sportokat tömörítő európai szervezetnél (LEN) is Zalánki Gergőt választották a 2023-as esztendő legjobb férfi vízilabdázójának.

Magyar vízilabdázót választott a tavalyi év legjobbjának az európai szövetség