Storck érkezik, Dárdai szerint nélküle is menni fog

Storck érkezik, Dárdai szerint nélküle is menni fog

Bernd Storck veszi át Dárdai Pál helyét a magyar válogatott élén – jelentette be hétfőn a Magyar Labdarúgó-szövetség.

MTI

2015. július 20., 17:032015. július 20., 17:03

2015. július 21., 00:032015. július 21., 00:03

Az MLSZ elnöksége a hétvégén rendkívüli ülést tartott. A megbeszélésre azért volt szükség, mert a Hertha BSC vezetősége arról tájékoztatta a szövetséget, hogy a klubcsapat sikeres szereplése érdekében nem járul hozzá ahhoz, hogy Dárdai Pál a német klub mellett a jövőben a magyar válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozzon.

A Magyar Labdarúgó-szövetség kérésére 2014 szeptemberében a Hertha az akkor még utánpótlásedző Dárdait előbb két hónapra, majd 2014 decemberében a selejtezősorozat egészére elengedte, azzal a kikötéssel, hogy ha az edző feladatköre megváltozik, akkor kezdeményezheti az elengedés visszavonását.
Az MLSZ elnöksége ebben a helyzetben úgy határozott, hogy a hátralévő négy selejtező mérkőzésen Bernd Storck irányítja a válogatottat. Storck munkáját a Dárdai Pál által korábban összeállított szakmai stáb segíti, és a német szakember számíthat a korábbi kapitány szakmai támogatására is.

A német szakember kedden sajtótájékoztató keretében mutatkozik be szövetségi kapitányként a magyar nyilvánosságnak, és ismerteti elképzeléseit az őszi Európa-bajnoki selejtező mérkőzésekkel kapcsolatban.

Dárdai Pál szerint megfelelő rendszert építettek fel a magyar labdarúgó-válogatottnál, amely nélküle is kiharcolja a jövő évi Európa-bajnokságon való szereplés jogát. „Elfogadom és tiszteletben tartom a Hertha döntését, jó, hogy végre tisztázódott a helyzet. Csapatommal a következő szezonban szeretnénk a lehető legjobban szerepelni, ehhez pedig minden energiára szükségem van” – idézte a távozó kapitányt a német klub honlapján olvasható közlemény. „Mindig is mondtam, hogy magyar a szívem. Mindenki tudja, mennyire szeretem a hazámat, és mennyire fontos volt számomra, hogy segítsek a válogatottnak. Úgy gondolom, sikerült a nemzeti együttest a helyes útra állítani, és visszaadni honfitársaim futballbüszkeségét. Úgy érzem, jó alapokat tettünk le, megfelelő rendszert építettünk fel. Büszke vagyok arra, amit eddig elértünk, és biztos vagyok benne, hogy a csapat nélkülem is megteszi az utolsó lépést, és Magyarország kijut az Európa-bajnokságra” – értékelte munkásságát Dárdai, aki öt veretlenül megvívott tétmeccsel a háta mögött távozott posztjáról.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 08., szerda

Jenei Imre szerint a Liga 1 élmezőnye többet is adhatott volna a focinak

Jenei Imre szerint azok a csapatok jutottak be a román labdarúgó-bajnokság felsőházi rájátszásába, amelyek megérdemelték, a bajnoki címért pedig még nagy csatározásra számít a folytatásban. 

Jenei Imre szerint a Liga 1 élmezőnye többet is adhatott volna a focinak