
Cosmin Radunak elege lett a Román Vízilabda-szövetségnél és a válogatottnál uralkodó körülményekből: a volt csapatkapitány bejelentette, tüntetőleg végleg hátat fordít a nemzeti csapatnak.
Az elmúlt évek legjobb román játékosa elfogadhatatlannak tartja azt, hogy tavaly októberben milyen módon nevezték ki szövetségi kapitánynak Vlad Hagiut – azóta nem is szerepelt a válogatottban –, de abból is elege lett, hogy a szakszövetség (FRP) semmit sem tesz a magas színvonalú versenysport meghonosításáért annál a válogatottnál, amely egyedüli csapatként képviselte Romániát a 2012-es londoni olimpián.
Radu szerint minimális befektetések, kellő akarat és szenvedély nélkül a román válogatott képtelen a fejlődésre. „A tavalyi év végén – egy magas szinten helyt álló alakulat vezéregyéniségeként – lemondtam a csapatkapitányi tisztségemről, addig, amíg a szövetség nem teremt az eredményeinkhez, munkánkhoz méltó felkészülési és szakmai körülményeket. Kilenc hónap elteltével semmi sem változott, és hiába a sok ígérgetés, nem is várható jelentős javulás\" – közölte a 31 éves vízilabdázó, aki immár kilenc éve profi külföldi klubcsapatokban játszik (Rari Nantes Firenze, Mladost Zágráb, a következő szezontól pedig Primorje Rijeka).
A Rapidnál nevelkedett pólós nekiment a válogatott jelenlegi kapitányának, a Szolnokra költözött Kovács Istvánt váltó Vlad Hagiunak, akinek nyíltan megkérdőjelezte vezetői rátermettségét. „A kapitányválasztás átláthatatlan körülmények között zajlott, híján a becsületességnek és a tisztán megfogalmazott követelményeknek. Szeretném, ha az FRP megindokolná, miért döntött Vlad Hagiu mellett, nyilvánosságra hozná a pályázáskor elért pontszámát, akárcsak a többi jelentkezőét, és felvázolnák az azóta elért kiváló eredményeket is\" – áll a Cosmin Radu által kiadott közleményben.
„Nem értem és nem tudom, hogy mi a problémája velem\" – mondta lapunknak Vlad Hagiu, aki elzárkózott attól, hogy az esetet bővebben kommentálja. Annyit azonban még elárult, szomorúnak tartja, hogy a történet így alakult, de ha Radu nem akar tagja lenni a csapatnak, neki már nincs mit tennie ellene.
Liviu Răducanu, a Román Vízilabda-szövetség jelenlegi főtitkára szerint óriási hiányt jelent majd a válogatottnak Radu távozása, és az elmúlt hónapokban nem csak ő, hanem szinte mindenki – Hagiut is beleértve – próbálta meggyőzni a centert, hogy mégis térjen vissza a csapatba. „Igyekeztük megoldani a helyzetet, hogy a kéréseinek eleget tegyünk, de a Hagiuval lévő személyes problémáját nem kommentálhatom. Én nagyon sajnálom, hogy így döntött, még fiatal és még legalább a következő olimpián ott lehetett volna\" – mondta lapunknak Răducanu, aki évekkel ezelőtt Radu edzője is volt, ráadásul ő volt az, aki bevezette a válogatottba. A főtitkár szerint nem volt jó ötlet a szövetség részéről, hogy tavaly a trénereket kérték fel arra, hogy jelentkezzenek szövetségi kapitánynak. Amúgy a végső döntéshozatalkor fontos szempont volt, hogy hazai szakember vegye át a trikolórok irányítását.
A bukaresti születésű Radu egyébként azt is nehezményezi, hogy nincs másodedzője és sportigazgatója a válogatottnak, de a foghíjas szakmai stáb mellett egy jó marketinges csapatra is szükség lenne. Emellett Radu a válogatott játékosok kellő anyagi ösztönzésének hiányát is nagy problémának tartja.
Nemrég felmerült, hogy a kettős állampolgársággal rendelkező Radu „átigazol\" a horvát válogatottba – most közölte, hogy nem akarja ezt, viszont azt szeretné, ha a fiatal romániai tehetségeknek magas szintű, európai körülményeket biztosítanának.
A szurkolók Szoboszlai Dominikot választották az idény legjobbjának az angol bajnokságban szereplő Liverpool labdarúgócsapatánál.
Szoboszlai Dominik bekerült az angol labdarúgó-bajnokság álomcsapatába, amelyet a szurkolók szavazatai alapján állítottak össze, és a honlapján tett közzé a Premier League.
Megvédte címét a Paris Saint-Germain a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjében, ugyanis 1–1-es döntetlent és hosszabbítást követően tizenegyesekkel 4–3-ra legyőzte az Arsenalt.
Azonnali hatállyal távozik a Liverpool FC labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról Arne Slot.
Nicușor Dan szombaton a Románia Csillaga érdemrend nagykereszt fokozatával tüntette ki Nadia Comăneci egykori tornászt abból az alkalomból, hogy 50 évvel ezelőtt a sporttörténelemben elsőként kapott 10-es pontszámot a gyakorlatára a montreali olimpián.
Nem jött össze a címvédés a Nagyváradi VSK-nak a román vízilabda-bajnokságban, miután a mindent eldöntő, ötödik mérkőzést elbukta hazai medencében a bukaresti Steaua ellen.
A Két keréken Los Angelesbe elnevezésű projekt által szeretne bizonyítani, példát mutatni és közösséget építeni Blága Emőke látássérült versenyző, Péter Ágnes pilóta és Ruzsa Lehel edző.
A Nagyváradi VSK a címvédést jelentő tizenegyedik bajnoki címéért, míg a bukaresti Steaua huszonegyedik aranyáért küzd a román férfi vízilabda-bajnokság döntőjében, amelyben jelenleg döntetlenre áll a két nagy rivális párharca.
Sokkal többe kerül Románia legnagyobb sportcsarnoka, mint ahogyan azt tervezték: a bukaresti kormány rábólintott az eleve méregdrága, erdélyi „Colosseumnak” is nevezett brassói sportlétesítmény új sarokszámaira.
A Craiovai Universitatea nyerte a labdarúgó Román Kupát, miután a szerda esti nagyszebeni döntőben tizenegyesekkel 6–5-re legyőzte a Kolozsvári „U”-t.
szóljon hozzá!