Liga 1: elégedetlen, de tízéves tervben gondolkodik a „sporifőnök”

Liga 1: elégedetlen, de tízéves tervben gondolkodik a „sporifőnök”

Fotó: Prosport

Tízéves távlatban beszélt a hazai bíráskodás megreformálásáról Kirosz Vasszarasz, a romániai labdarúgóbírók országos testületének (CCA) vezetője, amikor kedden a sajtó képviselői elé állt Bukarestben.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. október 11., 17:372016. október 11., 17:37

A görög szakember, mint ismeretes, az élvonalbeli bajnokságban egyre gyakoribb bírói tévedések okozta közfelháborodás miatt gyűlést hívott össze a Liga 1 sípmesterei és partjelzői számára, amit egy felmérővel toldott meg, még mielőtt sajtótájékoztatón hangot adott volna álláspontjának. „Nem vagyok elégedett az elmúlt hónapok teljesítményével, de kellő tapasztalatom van ahhoz, hogy meg tudjam különböztetni a szándékosságot a véletlen hibától. Mindegyik csapat ellen hoztak téves ítéletet. Ezt nehéz kezelni, mert problémák vannak a fiatalokkal és a tapasztaltakkal is\" – mutatott rá Vasszarasz.

Hozzátette, évekkel ezelőtt is többször gyanúsították meg pártoskodással a „sporikat\", többeket becsméreltek, hogy nem képesek az elejétől a végéig levezényelni egy találkozót. „Amikor tapasztalt bíró hibázik, megkérdezik, hogy miért nem küldtünk fiatalt és ugyanez történik fordított helyzetben is. A romániai játékvezetőket támogatni kell, mert ez most egy gyenge időszak a számunkra. Amikor a játékos hibázik a pályán, kap egy újabb lehetőséget a következő meccsen\" – állt ki a szakma képviselői mellett az 50 éves CCA-vezető.

Bár nem fejtette ki, de elmondása szerint többet tett az elmúlt két évben, mint amire kinevezésekor bárki is számított, és leszögezte: „tíz éven belül sok pozitív változást\" lehet majd látni. Terveit nem részletezte, de arra kitért, hogy stabilitásuk töretlen maradt, és igyekeztek távol tartani magukat a botrányoktól, mert „a minőségre és nem a mennyiségre\" összpontosítanak.

Egy hete, mint ismeretes, a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) vezetője, Gino Iorgulescu nyílt levélben „kongatta meg a vészharangot\" a Liga 1-ben elburjánzott hibás bírói döntések miatt, amelyek szerinte is befolyásolják az összetett állását. Ennek kapcsán párbeszédre és cselekvésre szólította fel a CCA-t. Később Răzvan Burleanu, a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elnöke is elégedetlennek mutatkozott a játékvezetés minőségével, de nem a vezetőségváltásban, hanem a sípmesterek új rendszerben történő osztályozásában lát erre megoldást. A Krónika által korábban megkérdezett egykori futballbíró, Kocsis Béla szerint viszont Vasszarasznak „nincs mit keresnie a testület élén\", és jelen vezetés mellett nem is remél előrelépést a szakmában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 14., vasárnap

Lányok a fiúk után: kijutott a párizsi ötkarikás játékokra a magyar női kézilabda-válogatott

Magyarország női kézilabda-válogatottja kvótát szerzett a párizsi olimpiára, miután a debreceni selejtezőtorna vasárnapi zárónapján 37-28-ra legyőzte Japán csapatát.

Lányok a fiúk után: kijutott a párizsi ötkarikás játékokra a magyar női kézilabda-válogatott
2024. április 12., péntek

Óriási lépést tettek a párizsi olimpia felé Klujber Katrinék

A magyar női kézilabda-válogatott 28-25-re legyőzte Svédországot a debreceni olimpiai selejtezőtorna második fordulójában, pénteken, és csak akkor nem szerez kvótát, ha vasárnap öt vagy több góllal kikap Japántól.

Óriási lépést tettek a párizsi olimpia felé Klujber Katrinék
2024. április 12., péntek

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat

Kizárták a korosztályos román tornaválogatottból azt a három sportolót, akik bántalmazták, nemzetisége miatt megalázták magyar nemzetiségű társukat. Az érintettek nem vehetnek részt a közelgő kontinenstornán sem.

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat
2024. április 11., csütörtök

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont

Újabb erdélyi városban rukkoltak elő stadionépítésik tervekkel: a Beszterce-Naszód Megyei Tanács új sportlétesítményt akar építeni a megyeszékhelyen.

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont
2024. április 10., szerda

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján

A Duna Arénában zajló úszó országos bajnokság keddi nyitónapján megdőlt a legrégebbi országos csúcs, miután Fángli Henrietta 100 méter mellen átadta a múltnak Kovács Ágnes 2000-ben elért rekordját.

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján
2024. április 09., kedd

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős

Milák Kristóf kiváló időeredménnyel tért vissza a versenyzéshez a 126. úszó országos bajnokság keddi nyitónapján, melyen Hosszú Katinka is újra medencébe ugrott.

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős
2024. április 09., kedd

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember

Nagy Elek erdélyi származású üzletember teljes körű szponzori és továbbtanulási támogatást ajánl fel a bántalmazott erdélyi tornászfiúnak, amennyiben úgy gondolja, a történtek miatt alternatíva lehet Magyarországon folytatnia a sportkarrierjét.

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember
2024. április 07., vasárnap

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjat, ezzel megerősítette vezető pozícióját a vb-pontversenyben.

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban
2024. április 06., szombat

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)

Újabb nyolcezer méternél magasabb hegycsúcs oxigénpalack nélküli megmászására készül Varga Csaba. A nagyváradi hegymászó szombaton indul a világ 14. legmagasabb hegycsúcsa, a 8027 méter magasan fekvő Sisapangma meghódítására.

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)
2024. április 05., péntek

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ

Jókora botrány rázta meg a romániai sportéletet: mint kiderült, román társai bántalmazták és – nemzetisége miatt – megalázták az ifjúsági férfi tornászválogatott egyik magyar tagját.

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ