Lacroix a Brassó kiesése után: a csillagokban volt a hiba

Lacroix a Brassó kiesése után: a csillagokban volt a hiba

Miskolci DVTK Jegesmedvék–Újpest és Budapesti MAC–Debrecen párharcokat rendeznek keddtől a jégkorong-Mol Liga elődöntőjében, miután a vasárnap este kiharcolt továbbjutása után a címvédő hétfőn ellenfelet választott magának.

Krónika

2017. február 28., 11:002017. február 28., 11:00

Első hallásra meglepőnek tűnhet, hogy az alapszakaszgyőztes hozzá hasonlóan dobogós csapat mellett döntött, de az elmúlt időszak történései némiképp magyarázatot adnak rá. Ismert ugyanis, hogy a Fehérvári Titánokat kiejtő MAC-ot leszámítva a negyeddöntők másik három párharca csak a hetedik találkozón dőlt el, az UTE pedig akkor is csak hosszabbításban tudta 3-2-re legyűrni a papírforma szerint nála gyengébb Dunaújvárost. A Jegesmedvék 3-0-ára verték vasárnap a Ferencvárost a 4-3-as összetettbeli továbbjutáshoz, miközben a Debrecen csak az utolsó pillanatokban lélegezhetett fel a minden erejével harcoló Brassói Corona elleni találkozón.

Az alapszakasz egyedüli romániai továbbjutója ugyanis az első harmadot még egygólos előnyben zárta, de rögtön utána egy „rémálompercet” volt kénytelen átélni, amikor házigazdája 64 másodperc alatt lőtt három gólt. Ettől kezdve ugyan megint a barcaságiak voltak eredményesek, de ahogyan az első játékrészben, úgy a másodikban és a harmadikban is egy találatig jutottak a jó védekezése révén 4-3-ra győztes hajdú-bihariakkal szemben.

A találkozó után Martin Lacroix vezetőedző hangsúlyozta is, hogy nem tud haragudni tanítványaira, mert mindent megtettek a győzelemért. „Rengeteg helyzetünk adódott, hatalmas alázattal és elszántsággal hokiztunk, mégsem termett babér. Azt hiszem, ma a csillagainkban volt a hiba. Mondtam az első találkozó után, hogy hétmeccses párharcra számítok, és lám, igazam lett. Egy hét múlva kezdődik a román bajnokság rájátszása, azt szeretnénk megnyerni” – fogalmazott a kanadai szakember.

A Brassó, mint ismeretes, a hétvégi, utolsó fordulóban esedékes Steaua elleni eredményétől függetlenül már biztos alapszakaszgyőztesnek számít, mint ahogyan mögötte a Csíkszeredai Sportklub második helye sem forog veszélyben. Szombaton a címvédő, jelenlegi negyedik helyen álló Galaci Dunăreát fogadja, de utóbbi előrelépésére minimális az esély, hiszen a harmadik helyezett Gyergyói Progym két találkozót is vív majd a nulla ponttal sereghajtó Sportul Studențesc ellen. Ennek következtében az egyik fél harmadik győzelméig tartó, március 7-én kezdődő elődöntőben Brassó–Galac és Sportklub–Progym párharcokra lehet számítani.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 10., szerda

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján

A Duna Arénában zajló úszó országos bajnokság keddi nyitónapján megdőlt a legrégebbi országos csúcs, miután Fángli Henrietta 100 méter mellen átadta a múltnak Kovács Ágnes 2000-ben elért rekordját.

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján
2024. április 09., kedd

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős

Milák Kristóf kiváló időeredménnyel tért vissza a versenyzéshez a 126. úszó országos bajnokság keddi nyitónapján, melyen Hosszú Katinka is újra medencébe ugrott.

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős
2024. április 07., vasárnap

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjat, ezzel megerősítette vezető pozícióját a vb-pontversenyben.

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban
2024. április 06., szombat

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)

Újabb nyolcezer méternél magasabb hegycsúcs oxigénpalack nélküli megmászására készül Varga Csaba. A nagyváradi hegymászó szombaton indul a világ 14. legmagasabb hegycsúcsa, a 8027 méter magasan fekvő Sisapangma meghódítására.

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)
2024. április 05., péntek

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ

Jókora botrány rázta meg a romániai sportéletet: mint kiderült, román társai bántalmazták és – nemzetisége miatt – megalázták az ifjúsági férfi tornászválogatott egyik magyar tagját.

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ
2024. április 04., csütörtök

Van rá esély, hogy Budapest adjon otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a kormány nyitott rá

A magyar kormány támogatja a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének budapesti megrendezését.

Van rá esély, hogy Budapest adjon otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a kormány nyitott rá
2024. április 04., csütörtök

Halottnak „nyilvánította” Jenei Imrét a román sajtó

Jenei Imre neves labdarúgóedző állítólagos halálhíréről számolt be csütörtökön számos román hírtelevízió és portál, mint utólag kiderült, teljesen tévesen.

Halottnak „nyilvánította” Jenei Imrét a román sajtó
2024. április 04., csütörtök

FIFA-világranglista: Magyarország javított, Románia rontott

A magyar válogatott egy pozíciót javított, így a 26. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, melyet továbbra is a világbajnok Argentína vezet.

FIFA-világranglista: Magyarország javított, Románia rontott
2024. április 03., szerda

Kiengedték a börtönből Dănuţ Lupu egykori válogatott labdarúgót

Elrendelte szerdán a bukaresti törvényszék Dănuţ Lupu feltételes szabadlábra helyezését. Az egykori válogatott labdarúgót két alkalommal is jogosítvány nélküli vezetésen érték, amiért hét hónap és tíz nap letöltendő börtönbüntetésre ítélték.

Kiengedték a börtönből Dănuţ Lupu egykori válogatott labdarúgót
2024. március 28., csütörtök

Magyar vízilabdázót választott a tavalyi év legjobbjának az európai szövetség

Akárcsak a világszövetségnél (World Aquatics), a vizes sportokat tömörítő európai szervezetnél (LEN) is Zalánki Gergőt választották a 2023-as esztendő legjobb férfi vízilabdázójának.

Magyar vízilabdázót választott a tavalyi év legjobbjának az európai szövetség