Az ötödik elveszített döntő

Az ötödik elveszített döntő

Fotó: Boda L. Gergely

A végsőkig kiélezett küzdelemben a Marosvásárhelyi Maros KK a hajrában egy ponttal elveszítette a férfi kosárlabda Román Kupa nagyszebeni döntőjét a Kolozsvári U-BT-vel szemben.  

Horváth Bálint Ottó

2017. február 17., 23:382017. február 17., 23:38

2017. február 25., 10:132017. február 25., 10:13

Bár az elmúlt években mindkét együttes több bajnoki és kupadöntőben volt érdekelt, eddig még egyszer sem találkoztak egymással a végső győzelemért. A Maros KK két év elteltével játszott újra kupadöntőt, 2015-ben Pitești-en a Temesvári KK-val szemben veszítette el a finálét, míg a másik oldalon az U-BT címvédőként készült a végső összecsapásra, miután tavaly Nagyváradon a házigazda VSK ellen emelte magasba a serleget.

A pénteki meccs elejétől szorosan alakult a játék, a nyitónegyed második felében a Maros KK előnybe került. A második játékrészben továbbra is fej fej mellett haladtak a csapatok, később azonban az U-BT négy ponttal átvette a vezetést, amelyet szünetig megtartott. Térfélcserét követően is kiegyenlített maradt a mérkőzés, majd a harmadik negyed végéig a vásárhelyiek javukra fordították az eredményt, így már ők vezettek néggyel.

Fordulatos volt a döntő utolsó tíz perce, a hajrában negyvenöt másodperccel a vége előtt még a Maros KK vezetett négy ponttal, és közel volt a győzelemhez, de ezután a kolozsváriak Alekszandar Rasics öt pontjával megfordították az állást, az utolsó pillanatban pedig Alin Borșa kihagyta távoli dobását, amellyel a Maros KK nyerhetett volna.    

Vereségével a marosvásárhelyi együttes ötödik döntőjét veszítette el az utóbbi öt évben, míg a Kolozsvári U-BT megvédte tavaly megszerzett címét.   

Férfi kosárlabda, Román Kupa, döntő, péntek, Nagyszeben, Transilvania Sportcsarnok, 1800 néző:
Marosvásárhelyi Maros KK–Kolozsvári U-BT 78–79 (19–17, 22–28, 20–12, 17–22)
Maros KK: Reed 17, Dapa 14 (3x3), Martinics 11 (3x3), Lázár 11, Kalve 9 (1x3), Andrei 8 (2x3), Sánta 6, Borșa 2, Markovics, Popescu. Vezetőedző: Szászgáspár Barnabás.
U-BT: Rasics 21 (5x3), Moldoveanu 16 (2x3), Dykes 11 (1x3), Adamovics 8 (2x3), Kariniauskas 7 (1x3), Barro 6, Kuti 6, Török 4, Gheorghe, Jucan. Vezetőedző: Mihai Silvășan.
Vezették: Marius Ciulin (Konstanca), Alexandru Olaru (Bukarest), Alin Faur (Temesvár).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!