Killyéni Péterre emlékezik Kolozsvár

Killyéni Péterre emlékezik Kolozsvár

Immár hetedik alkalommal rendezik meg a hétvégén a Killyéni Péter Atlétika-emlékversenyt Kolozsváron a megye középiskolás diákjai számára, miközben a Killyéni-emléknapok alkalmával számos kísérőprogram, többek között egy sportdokumentumfilm levetítése teszi majd teljessé az immár tíz éve elhunyt atlétikaedző szellemiségét tükröző eseményt. 

Kiss Előd-Gergely

2015. április 24., 12:042015. április 24., 12:04

„A versenyt a középiskolák szervezik meg, és ebben a család segítséget nyújt\" – avatta be lapunkat a részletekbe Killyéni András sporttörténész, a volt edző fia. Mint kifejtette: az emlékversenyt hét éve szervezik meg, eleinte csak kolozsvári iskolák vettek részt, később már a megye valamennyi magyar középiskolája is meghívót kapott, de arra is volt példa, hogy Zilahról érkeztek versenyezni gyermekek.

„Az Apáczai-gimnázium és a Református Kollégium javaslatára született meg a gondolat, hogy Killyéni Péter-emlékversenyt szervezzünk, ezt a család is támogatta.

Ennek az áll a hátterében, hogy 1995-ben édesapám javasolta, hogy az akkori négy belvárosi magyar gimnázium évente egyszer négy labdajátékban megmérkőzzön egymással: ennek az volt a célja, hogy a gyerekek megismerjék egymást\" – mesélte lapunknak Killyéni. Az esemény során 2009 óta rendszeresen megkoszorúzzák Killyéni Péter sírját is, illetve egy sor kulturális kísérőeseményt is szerveznek.

Idén a koszorúzást követően a kolozsvári Református Kollégium dísztermében pénteken 18 órakor lesz a nyitóünnepség. Ezt pedig a Jégkirályok Kolozsváron sporttörténeti dokumentumfilm bemutatója követi, amely a kolozsvári korcsolyázás történetét mutatja be.

Bemutatják Killyéni András Régmúlt erdélyi sportvilág című kötetét is, hogy utána az erdélyi sporttörténet értékeinek megmentéséről tartsanak kötetlen fórumot. A diákok versenye szombat délelőtt fél tízkor lesz a Babeş–Bolyai Tudományegyetem sportparkjában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 03., szerda

Kiengedték a börtönből Dănuţ Lupu egykori válogatott labdarúgót

Elrendelte szerdán a bukaresti törvényszék Dănuţ Lupu feltételes szabadlábra helyezését. Az egykori válogatott labdarúgót két alkalommal is jogosítvány nélküli vezetésen érték, amiért hét hónap és tíz nap letöltendő börtönbüntetésre ítélték.

Kiengedték a börtönből Dănuţ Lupu egykori válogatott labdarúgót
2024. március 28., csütörtök

Magyar vízilabdázót választott a tavalyi év legjobbjának az európai szövetség

Akárcsak a világszövetségnél (World Aquatics), a vizes sportokat tömörítő európai szervezetnél (LEN) is Zalánki Gergőt választották a 2023-as esztendő legjobb férfi vízilabdázójának.

Magyar vízilabdázót választott a tavalyi év legjobbjának az európai szövetség
2024. március 26., kedd

Legyőzte Koszovót, így immár 14 meccs óta veretlen a magyar labdarúgó-válogatott

A nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra legyőzte kedden a vendég koszovói csapatot a Puskás Arénában rendezett barátságos mérkőzésen.

Legyőzte Koszovót, így immár 14 meccs óta veretlen a magyar labdarúgó-válogatott
2024. március 24., vasárnap

Műtétből felépülve törte meg ismét Verstappen győzelmi sorozatát a Ferrari spanyol pilótája

A vakbélműtétje után lábadozó Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat, melyet a címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája műszaki hiba miatt feladott.

Műtétből felépülve törte meg ismét Verstappen győzelmi sorozatát a Ferrari spanyol pilótája
2024. március 23., szombat

A stabil védekezésben látja a siker kulcsát a magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya

Jansik Szilárd, a magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya klubjával, a Ferencvárossal a bajnoki cím elhódításán kívül négyes döntőbe szeretne jutni a BL-ben, míg a nemzeti együttessel az olimpián szeretné kijavítani a dohai világbajnoki fiaskót.

A stabil védekezésben látja a siker kulcsát a magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya
2024. március 21., csütörtök

Szoboszlai csapata dobogós a romániai focikedvelők körében, de a favoritok az ibériai gárdák

Ibériai gárdák uralják a legjobb labdarúgó-csapatok népszerűségi listáját a romániai focikedvelők körében, de a harmadik helyre azért a Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató Liverpool is odafér – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.

Szoboszlai csapata dobogós a romániai focikedvelők körében, de a favoritok az ibériai gárdák
2024. március 20., szerda

A Sepsi OSK elleni mérkőzésen történt incidensek miatt több tízezer lejre bírságolták a ploieşti-i Petrolul klubot

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fegyelmi bizottsága szerdán 33 750 lejes bírságot szabott ki a ploieşti-i Petrolul klubra a Sepsi OSK elleni találkozón történt incidensek miatt.

A Sepsi OSK elleni mérkőzésen történt incidensek miatt több tízezer lejre bírságolták a ploieşti-i Petrolul klubot
2024. március 18., hétfő

Doppinggyanú vet árnyékot a Sepsi OSK egyik játékosára

Diószegi László, a sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK labdarúgóklub tulajdonosa hétfőn megerősítette, hogy a csapat egyik játékosának, Cosmin Mateinek pozitív lett a doppingtesztje a craiovai Universitatea elleni mérkőzést követően.

Doppinggyanú vet árnyékot a Sepsi OSK egyik játékosára
2024. március 17., vasárnap

A kis Bence és a nagy Bartucz klasszisjátékával kijutottak a párizsi olimpiára a magyar kézilabdázók

Olimpiai kvótát szerzett a magyar férfi kézilabda-válogatott, mivel 30-27-re legyőzte Portugáliát a selejtező tatabányai tornájának vasárnapi zárónapján, és a tabella második helyén végzett.

A kis Bence és a nagy Bartucz klasszisjátékával kijutottak a párizsi olimpiára a magyar kézilabdázók
2024. március 16., szombat

Világversenyek úszóbajnoka: Maier-Orosz Judit pályájáról, az időskori sportolás jótékony hatásairól

Egy éven belül két világversenyről tért haza aranyérmekkel a szenior kategóriában versenyző kolozsvári Maier-Orosz Judit. Az öt úszóbajnokot adó Orosz család utolsó élő tagja ma is aktívan készül versenyekre.

Világversenyek úszóbajnoka: Maier-Orosz Judit pályájáról, az időskori sportolás jótékony hatásairól