Kerberék ellen kell harcolnia Románia női teniszválogatottjának

Kerberék ellen kell harcolnia Románia női teniszválogatottjának

Németország ellen játszik áprilisban osztályozót Románia Fed Kupa-csapata, hogy bennmaradjon a teniszválogatottak világcsoportjában – derült ki a keddi sorsoláson, ahol az előzetes bejelentéssel ellentétben mégsem kerültek egy kalapba a hétvégi negyeddöntők vesztesei, hanem új rendszer szerint, az aktuális világranglista alapján történt a kiemelés.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. február 09., 17:482016. február 09., 17:48

Emiatt a címvédő csehektől Kolozsváron 3-2-es vereséget szenvedő piros-sárga-kékek kiemelt helyére a második értékcsoportból feljutásra pályázó Ausztrália lépett elő az elithez tartozó németek, oroszok és olaszok mellé, miközben Romániát a fehérorosz, spanyol és amerikai csapattal kiegészülő kalapból húzták ki. A világranglista kilencedik helyére visszaesett együttes tehát eleve nem kaphatott könnyű ellenfelet, így most csak azzal vigasztalódhat, hogy pályaválasztó lesz.

A válogatottak világranglistáján negyedik Németország Fed Kupa-csapatáról tudni kell, hogy játékosaik jobban rangsoroltak, mint a női egyéni világranglistán harmadik Simona Halep neve által fémjelzett piros-sárga-kék négyes. Húzónevük az az Angelique Kerber, aki nemrég az Australian Opent megnyerve előreugrott a világranglista második helyére. Mellette Andrea Petkovic (23.), Annika Beck (39.) és Anna-Lena Groenefeld (25. párosban) szerepelt hétvégén a Svájc ellen 3-2-re elbukott negyeddöntőben.

A Románia–Németország meccs mellett Spanyolország–Olaszország, Oroszország–Fehéroroszország és Ausztrália–Egyesült Államok összecsapások lesznek a play-offban. A Fed Kupa elődöntőjében Csehország Svájccal, Franciaország pedig Hollandiával találkozik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 28., csütörtök

Magyar vízilabdázót választott a tavalyi év legjobbjának az európai szövetség

Akárcsak a világszövetségnél (World Aquatics), a vizes sportokat tömörítő európai szervezetnél (LEN) is Zalánki Gergőt választották a 2023-as esztendő legjobb férfi vízilabdázójának.

Magyar vízilabdázót választott a tavalyi év legjobbjának az európai szövetség
2024. március 26., kedd

Legyőzte Koszovót, így immár 14 meccs óta veretlen a magyar labdarúgó-válogatott

A nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra legyőzte kedden a vendég koszovói csapatot a Puskás Arénában rendezett barátságos mérkőzésen.

Legyőzte Koszovót, így immár 14 meccs óta veretlen a magyar labdarúgó-válogatott
2024. március 24., vasárnap

Műtétből felépülve törte meg ismét Verstappen győzelmi sorozatát a Ferrari spanyol pilótája

A vakbélműtétje után lábadozó Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat, melyet a címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája műszaki hiba miatt feladott.

Műtétből felépülve törte meg ismét Verstappen győzelmi sorozatát a Ferrari spanyol pilótája
2024. március 23., szombat

A stabil védekezésben látja a siker kulcsát a magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya

Jansik Szilárd, a magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya klubjával, a Ferencvárossal a bajnoki cím elhódításán kívül négyes döntőbe szeretne jutni a BL-ben, míg a nemzeti együttessel az olimpián szeretné kijavítani a dohai világbajnoki fiaskót.

A stabil védekezésben látja a siker kulcsát a magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya
2024. március 21., csütörtök

Szoboszlai csapata dobogós a romániai focikedvelők körében, de a favoritok az ibériai gárdák

Ibériai gárdák uralják a legjobb labdarúgó-csapatok népszerűségi listáját a romániai focikedvelők körében, de a harmadik helyre azért a Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató Liverpool is odafér – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.

Szoboszlai csapata dobogós a romániai focikedvelők körében, de a favoritok az ibériai gárdák
2024. március 20., szerda

A Sepsi OSK elleni mérkőzésen történt incidensek miatt több tízezer lejre bírságolták a ploieşti-i Petrolul klubot

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fegyelmi bizottsága szerdán 33 750 lejes bírságot szabott ki a ploieşti-i Petrolul klubra a Sepsi OSK elleni találkozón történt incidensek miatt.

A Sepsi OSK elleni mérkőzésen történt incidensek miatt több tízezer lejre bírságolták a ploieşti-i Petrolul klubot
2024. március 18., hétfő

Doppinggyanú vet árnyékot a Sepsi OSK egyik játékosára

Diószegi László, a sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK labdarúgóklub tulajdonosa hétfőn megerősítette, hogy a csapat egyik játékosának, Cosmin Mateinek pozitív lett a doppingtesztje a craiovai Universitatea elleni mérkőzést követően.

Doppinggyanú vet árnyékot a Sepsi OSK egyik játékosára
2024. március 17., vasárnap

A kis Bence és a nagy Bartucz klasszisjátékával kijutottak a párizsi olimpiára a magyar kézilabdázók

Olimpiai kvótát szerzett a magyar férfi kézilabda-válogatott, mivel 30-27-re legyőzte Portugáliát a selejtező tatabányai tornájának vasárnapi zárónapján, és a tabella második helyén végzett.

A kis Bence és a nagy Bartucz klasszisjátékával kijutottak a párizsi olimpiára a magyar kézilabdázók
2024. március 16., szombat

Világversenyek úszóbajnoka: Maier-Orosz Judit pályájáról, az időskori sportolás jótékony hatásairól

Egy éven belül két világversenyről tért haza aranyérmekkel a szenior kategóriában versenyző kolozsvári Maier-Orosz Judit. Az öt úszóbajnokot adó Orosz család utolsó élő tagja ma is aktívan készül versenyekre.

Világversenyek úszóbajnoka: Maier-Orosz Judit pályájáról, az időskori sportolás jótékony hatásairól
2024. március 15., péntek

Olasz csapattal találkoznak Szoboszlaiék az Európa-liga negyeddöntőjében

Szoboszlai Dominik együttese, a Liverpool az Atalantával találkozik a labdarúgó Európa-liga negyeddöntőjében.

Olasz csapattal találkoznak Szoboszlaiék az Európa-liga negyeddöntőjében